Augusztus 21-én teljes napfogyatkozás lesz az Egyesült Államokban, amire 99 éve nem volt példa.

Az égi jelenség egy 112 km-es sávban, Oregon és Dél-Karolina államok között lesz látható. A fogyatkozás teljes időtartama két óra lesz, és minden egyes fázisa 2 perc 40 másodpercig tart. A jelenséget a legtökéletesebben az Illinois államban fekvő Carbondale településről lehet megfigyelni. A NASA tudósai mellett mintegy 50 000 látogatóra számítanak az egyébként fele ekkora népességű, főként kukoricatermeléssel foglalkozó kisvárosban.

A Dél-Illinoisi Egyetemen működő lubavicsi kirendeltség is készül a nagy eseményre, melyre feltehetően sok zsidó is ellátogat, akik a szombatot is Carbondale-ben töltik. A napfogyatkozás sávjában több helyszínen állítanak fel zsidó információs központokat, ahol a zsidó hagyományokkal, illetve a napfogyatkozás zsidó vonatkozásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

“A napfogyatkozás hétfőn lesz, így sokan az egész hetet a településen töltik. Nagy örömmel várjuk a zsidó látogatókat.” – mondta a carbondale-i Chábád küldöttség vezetője, Mendel Sheiman rabbi. A rabbi, és felesége Yochi biztosítják a kóser ételeket, illetve szombati lakomákat és közösségi imákat szerveznek. A városnak 300 zsidó lakosa van, és kb. ugyanennyi zsidó diák tanul a közeli egyetemen. Epstein rabbi külön “megfigyelési partit” rendez a tiszteletükre, melyen a lubavicsi Rebbe napfogyatkozásról szóló tanítását ismerteti, és tfilint tesz a megjelenő férfiakra.

A következő napfogyatkozás szintén Carbondale-ből lesz jól megfigyelhető 2024. április 8-án.

Forrás: Arutz7