Chábád bóherek határon innen és túl

A Chábád és az EMIH a Pesti Jesiva növendéke­it az elmúlt évekhez ha­sonlóan a nagy ünnepek alkalmával idén is kiküld­te olyan zsidók által lakott településekre, ahol nincs rabbi vagy előimádkozó. Rabbinövendékeink Deb­recenben, Dunaszerda­helyen, Galántán és Ér­sekújváron segédkeztek, hogy az ottani zsidó közösségek méltó módon megünnepelhessék a zsidó újévet és az Engesztelés Napját. A dunaszerdahelyi hitközség vezetője Feldmár Tibor a következőket írta köszönő levelében:

Tisztelt Köves Slomo és Oberlander Báruch rabbi!

Engedjétek, meg, hogy a dunaszerdahelyi zsidó hitközség és a magam nevében nagyon szépen meg­köszönjem a közreműködéseteket. & fáradozást és az ünnepek, megszervezésében nyújtott óriási segítséget

Felemelő, gyönyörű, szívszorongató és megha­tó…, sok., ilyen jelzőt tudnék, felsorolni, amely kehila tagjaink ajkairól hangzott el arról a két fiatalemberről, akiknek sikerült lendületet, áhítatot és nem utolsó sorban fegyelmet varázsolni imaházunkba. ‘Mordecháj és Sándor nem csak a minjen kiegészítésében segítettek / sajnos nagyon kevesen va­gyunk/, de ‘Mordecháj személyében szerencsénk, volt megismerni egy olyan fiatalembert, aki ifjú kora ellenére, végigvezette az ünnepi imádságokat. Csodálatos, hogy egy 15 éves fiú ilyen tehetséggel ce1ebrálja végig Nagy Ünnepeinket. (…)

Tiszteit Uraim, még egyszer nagyon szépen köszönöm segítségetek.

Maradok, szívélyes üdvözlettel: kívánok, a ti­sztelt közösségeteknek egy nagyon boldog Új évet L Sana Tova Metuka!

 Tisztelettel

Feldmár Tibor, Reisz Árpád, Kornfeld Tibor – vezetőségi tagok és a dunaszerdahelyi Kehila többi tagja.

Dunaszerdahely, Szlovákia 2006. okt. 3.

Megjelent: Egység Magazin 17. évfolyam 60. szám – 2014. augusztus 3.

 

Megszakítás