Emmanuel Joels és Hetty van Son egymástól elszakítva bujkáltak a Hollandiát megszálló nácik elől, de a fiú által rajtolt képregények segítségével kapcsolatban maradtak egymással, ez tartotta a lelket a fiatal párban.
Miután egy rendőr figyelmeztetésének köszönhetően sikerült elkerülniük a deportálást, a két zsidó fiatal két és fél évet töltött egymástól egy mérföld távolságra a holland ellenállás által fenntartott rejtekhelyeken, az ország középső részén fekvő Apeldoorn városában. Jótevőik még Hetty tuberkulózisa miatt sem riadtak vissza, és gondoskodtak arról, hogy táplálóbb ételeket juttassanak a beteg lánynak. Sorstársaik kevésbé voltak szerencsések: Nyugat-Európában a holland zsidók vesztek oda a legmagasabb arányban, a közösség háromnegyede megsemmisült a háború alatt.
Az egyenként 30 oldalas, rendezett kézírással és színes rajzokkal ellátott könyvecskék sehol sem említik a soát vagy a háborút. A történetekben Dompie Stompie kitalált országokba látogat el, ahol különböző bűnügyeket göngyölít fel.
Schurinkék egyébként más zsidókat is bújtattak a háború alatt, pedig meglehetősen szegények voltak. Joels unalmában kezdett rajzolni és festeni. Először egy Monopoly táblát készített emlékezetből a Schurink gyermekek részére, akik korábban nem ismerték ezt a játékot. Képregénye főhősének azért pálcikaembert választott, mert nem érezte magát elég ügyesnek egy valódi arc megformálásához. Legidősebb lánya, Jet Naftaniel szerint azonban a figurának többletjelentése van: egyszerre szimbolizálja az egyszerűséget és a bátorságot, illetve a koncentrációs táborokat körbefogó szögesdrótot is. Joels eleinte butaságnak tartotta történeteit, de később gyakran szőtt újabb meséket főhőséről gyermekei számára.
A képregény sorozat harmadik, befejező részében Dompie Stompie-t egy náci sasra emlékeztető ragadozó madár kapja el, majd egy álcázott bunker mellé dobja le, mely a szerző saját bujkálására utal. A most 97 éves, idősotthonban élő Joels szerint ezek az utalások nem voltak szándékosak rajzaiban. Igyekezett úgy alkotni, hogy ha esetleg a képregény ellenséges kezekbe kerül, akkor se derüljön ki se a szerzőjéről, se az olvasójáról semmi. Számára az volt az elsődleges cél, hogy betartsa ígéretét Hettynek, mely szerint mindig azon lesznek, hogy tartsák egymásban a lelket, akármilyen nehéz időszakon is mennek keresztül az életben. A fiatal pár a háború után azonnal összeházasodott. Hetty tavaly hunyt el.
A háború után a házaspár nem sokat beszélt az átélt borzalmakról. Emmanuel néha felolvasott Dompie Stompie kalandjaiból lányainak, akiket azonban gyakran rémálmok gyötörtek ezután. „A szüleink csak a pozitív háborús élményeikről beszéltek nekünk, de éreztük, hogy valami rejtőzik a háttérben. Tudtuk, hogy a családból többen a táborokban haltak meg, és éreztünk valami különös feszültséget a szüleink hangjában, amikor ilyesmiről meséltek. Szavak nélkül adták át a bennük lévő szorongásokat” – mondta Jet.
A dobozba rejtett képregényeket a lányok találták meg, amikor szüleiket idősotthonba költöztették. „Ez nem csak egy szép családi történet, hanem szüleink és nemzedékük hihetetlen akaraterejének tanúsága is. Nem engedték, hogy a sötétség diadalmaskodjon felettük. Akkor is küzdöttek, amikor semmi esély nem látszott a győzelemre” – tette hozzá.
Joelsék a képregény első kiadását Geeske Schurinknak ajándékozták. A kislány hallgatott a család „vendégeiről”, akik a pincébe húzódtak, amikor látogatók – gyakran náci szimpatizáns rokonok – érkeztek a Schurink házba. „Az egyik leghihetetlenebb dolog az volt akkoriban, hogy a gyerekek, még a legfiatalabbak is, soha senkinek nem beszéltek a náluk bujkáló emberekről” – mondta Joels.
Forrás: Arutz7