Emmanuel Joels és Hetty van Son egymástól elszakítva bujkáltak a Hollandiát megszálló nácik elől, de a fiú által rajtolt képregények segítségével kapcsolatban maradtak egymással, ez tartotta a lelket a fiatal párban.

Miután egy rendőr figyelmeztetésének köszönhetően sikerült elkerülniük a deportálást, a két zsidó fiatal két és fél évet töltött egymástól egy mérföld távolságra a holland ellenállás által fenntartott rejtekhelyeken, az ország középső részén fekvő Apeldoorn városában. Jótevőik még Hetty tuberkulózisa miatt sem riadtak vissza, és gondoskodtak arról, hogy táplálóbb ételeket juttassanak a beteg lánynak. Sorstársaik kevésbé voltak szerencsések: Nyugat-Európában a holland zsidók vesztek oda a legmagasabb arányban, a közösség háromnegyede megsemmisült a háború alatt.

Emmanuel és Hetty Joels
Emmanuel és Hetty Joels
Bár a szerelmespár viszonylagos biztonságban volt, mégsem láthatták egymást. Búvóhelyeik között egy forgalmas út húzódott, melyen a német hadsereg egységei közlekedtek, így nem kockáztathatták meg a találkozást. Emmanuel ezért egy eredeti ötlettel állt elő, hogy kapcsolatuk élő maradjon, és támogatni tudják egymást. Színes képregényt rajzolt, melynek hetente elkészülő epizódjait az Emmanuelt bujtató család hét éves kislánya, Geeske Schurink vitt el Hetty számára.

Stompie Dompie Rooverijeben
Stompie Dompie Rooverijeben
Több évtizedes pihenő után a képregény főszereplője, a pálcikaember Dompie Stompie, ismét megelevenedett: az amszterdami Zsidó Történeti Múzeum kiadta, és kiállítást szervezett köré. “A képregény a holokauszt során megjelenő makacs bátorságot mutatja be” – mondta a múzeum kurátora, Irene Faber.

Az egyenként 30 oldalas, rendezett kézírással és színes rajzokkal ellátott könyvecskék sehol sem említik a soát vagy a háborút. A történetekben Dompie Stompie kitalált országokba látogat el, ahol különböző bűnügyeket göngyölít fel.

0703cul_strip_2_6k

Schurinkék egyébként más zsidókat is bújtattak a háború alatt, pedig meglehetősen szegények voltak. Joels unalmában kezdett rajzolni és festeni. Először egy Monopoly táblát készített emlékezetből a Schurink gyermekek részére, akik korábban nem ismerték ezt a játékot. Képregénye főhősének azért pálcikaembert választott, mert nem érezte magát elég ügyesnek egy valódi arc megformálásához. Legidősebb lánya, Jet Naftaniel szerint azonban a figurának többletjelentése van: egyszerre szimbolizálja az egyszerűséget és a bátorságot, illetve a koncentrációs táborokat körbefogó szögesdrótot is. Joels eleinte butaságnak tartotta történeteit, de később gyakran szőtt újabb meséket főhőséről gyermekei számára.

A képregény sorozat harmadik, befejező részében Dompie Stompie-t egy náci sasra emlékeztető ragadozó madár kapja el, majd egy álcázott bunker mellé dobja le, mely a szerző saját bujkálására utal. A most 97 éves, idősotthonban élő Joels szerint ezek az utalások nem voltak szándékosak rajzaiban. Igyekezett úgy alkotni, hogy ha esetleg a képregény ellenséges kezekbe kerül, akkor se derüljön ki se a szerzőjéről, se az olvasójáról semmi. Számára az volt az elsődleges cél, hogy betartsa ígéretét Hettynek, mely szerint mindig azon lesznek, hogy tartsák egymásban a lelket, akármilyen nehéz időszakon is mennek keresztül az életben. A fiatal pár a háború után azonnal összeházasodott. Hetty tavaly hunyt el.

0703cul_strip_1_6k

A háború után a házaspár nem sokat beszélt az átélt borzalmakról. Emmanuel néha felolvasott Dompie Stompie kalandjaiból lányainak, akiket azonban gyakran rémálmok gyötörtek ezután. “A szüleink csak a pozitív háborús élményeikről beszéltek nekünk, de éreztük, hogy valami rejtőzik a háttérben. Tudtuk, hogy a családból többen a táborokban haltak meg, és éreztünk valami különös feszültséget a szüleink hangjában, amikor ilyesmiről meséltek. Szavak nélkül adták át a bennük lévő szorongásokat” – mondta Jet.

it_0703cul_joels__strip_1

A dobozba rejtett képregényeket a lányok találták meg, amikor szüleiket idősotthonba költöztették. “Ez nem csak egy szép családi történet, hanem szüleink és nemzedékük hihetetlen akaraterejének tanúsága is. Nem engedték, hogy a sötétség diadalmaskodjon felettük. Akkor is küzdöttek, amikor semmi esély nem látszott a győzelemre” – tette hozzá.

Joelsék a képregény első kiadását Geeske Schurinknak ajándékozták. A kislány hallgatott a család “vendégeiről”, akik a pincébe húzódtak, amikor látogatók – gyakran náci szimpatizáns rokonok – érkeztek a Schurink házba. “Az egyik leghihetetlenebb dolog az volt akkoriban, hogy a gyerekek, még a legfiatalabbak is, soha senkinek nem beszéltek a náluk bujkáló emberekről” – mondta Joels.

Forrás: Arutz7