Hogy telt a szombat az ukrajnai Harkovban, ahol a Chábád zsinagógája egyben óvóhelyként is szolgál a közösség számára? Milyen úgy ünnepelni, imádkozni, Tórát olvasni, hogy az ismerős dallamokat minduntalan az orosz bombázás fülsiketítő zaja szakította félbe? A helyi Chábád-küldött, Mirjám Moskovitz beszámolóját olvashatják:

Azt mondják, szombaton nem való sírni. Ezen a szombaton háromszor is elbuktam.

Először akkor, amikor péntek este sikerült eljutnunk a zsinagógába. Az imádkozás után lementünk kidusra. A termet megtöltötték azok az emberek, akikben volt elég bátorság ahhoz, hogy eljöjjenek és az a sok ember, aki a háború kezdete óta a zsinagógában lelt menedékre. Kidus után egy orosz dallamot kezdtünk énekelni, ami arról szól, hogy senkit nem kell félnünk, csakis Istent.

Másodszor akkor nem tudtam visszatartani a sírást, amikor szombat reggel elmondtuk az áldást az új hónapra, ádárra és azt mondtuk: mi seászá niszim láávoténu – akik csodákat tett az atyáinkkal… Ekkor ismét elöntötték szememet a könnyek. Nekünk is csodákra van szükségünk…

Harmadszorra az imádkozás után kezdtem sírni. Van egy csodálatos hagyományunk, mely szerint közösségünk elnöke, Alexander Kaganovsky megáldja azokat, akiknek a közösségben születésnapja van, vagy bármilyen más, jeles napot ünnepel. Ezen a szombaton mindenkitől azt kérte, hogy legyen csendben és így szólt:

„Reb Mojse, szeretnék az egész közösség nevében köszönetet mondani minden egyes küldöttnek, akik itt maradtak, hogy velünk legyenek. Most látjuk, hogy mindaz, amit évek óta mondtok, hogy a közösségünk elválaszthatatlan részei vagytok, valóban igaz.”

Óriási öleléssel fejezte be a mondandóját.

 

JewishKharkov-Facebook 2022. február 26.

A sábát egy csodálatos velejárója az, hogy nem voltak nálunk mobiltelefonjaink és nem tudtuk követni a híreket. A világ minden tájáról több száz Whatsapp-üzenet és email érkezett hozzánk olyanoktól, akik aggódnak és imádkoznak értünk, akik tudni akarják hogy vagyunk. Féltő családtagjainktól, akik a világon mindenfelé élnek és szeretnének megbizonyosodni arról, hogy rendben vagyunk-e. De szombaton, a szombati gyertyagyújtással félretettük a telefonjainkat és csak a békéért imádkoztunk teljes odaadással.

Három momentumot szeretnék még megosztani, melyeket természetesen nem tudtam rögzíteni:

Az első csodás pillanat az volt, amikor az otthonunkban, a szombati étkezés után a családommal és az unokáimmal ültünk.

JewishKharkov Facebook 2022. február 25.

Mindannyian jelmezt és álarcot öltöttek és táncoltak. A lányom, Málká elmagyarázta jókedvű táncuk után, hogy ők azt is tudják, miért alszunk mindannyian együtt az alagsorban, ami a mi óvóhelyünk.

„Purim idejében Hámán azt mondta, hogy a zsidók mindenfelé elszéledtek és nincs közöttük egység… Ezért mindannyiunknak együtt kell aludnia, hogy megmutassuk, hogy egyek vagyunk.”

A muszáf ima is különleges élményt tartogatott. Joszi fiam volt az előimádkozó. Amikor elkezdte a „Hu Elokénu” (Ő az Istenünk) dalt énekelni, akkor a Harkov környéki bombázások hangja is megszólalt. Az oroszok megpróbáltak betörni a városba.

Ahogy énekelt és hallottuk a bombákat, az imádkozás egyre hangosabbá és hangosabbá vált, hogy elfojtsuk a bombázás hangját.

Minden bizonnyal felejthetetlen ima lesz.

És végül ott volt a csodálatos közös étkezés a zsinagóga alagsorában. Nem kellettek szavak, semmi inspirálót nem kellett mondani. Mindannyian együtt voltunk, több mint száz ember ült ott, melyet jelenleg óvóhelyként használunk. Jelen voltak azok is, akik az elmúlt néhány napban a zsinagógában aludtak. Mindannyian együtt énekeltünk. Nehéz egyetlen pillanatot kiválasztani a közösen töltött órákból… egy kramatorszki férfi, aki 2014-ben menekült Harkovba, megköszönte nekünk, hogy maradtunk és imát mondott azért, hogy a közösség erősödjön… mindenki egymás kezét fogva énekelte, hogy hiné má tov – milyen jó és milyen kellemes, amikor a testvérek együtt vannak… és az álló tapsvihar, mely a szakácsokat köszöntötte, akik szintén beköltöztek a zsinagógába, hogy a nap 24 órájában ellássák azokat, akik érkeznek… a donyecki menekültektől, akik gyerekekkel jöttek addig az idős férfiig, aki félt egyedül maradni ötödik emeleti lakásában.

Különleges pillanatok és egy bizonyosan felejthetetlen szombat.

Hittel, egységgel és a jobb jövő reményével teli szombat.

Sávuá tov, jó hetet!