Abban nincs semmi meglepő, hogy a Demokrata Párt eheti nagygyűlésén Bill Clinton olyan kitűzőt viselt, amin a felesége neve szerepelt. Az már viszont kifejezetten érdekes, hogy ez egy héber nyelvű kitűző volt. Kinek és mit üzent az exelnök?
Nagy izgalmat váltott ki a közösségi médiában az a szerda esi felvétel, amelyen Bill Clinton látható, a feleségét támogató héber (!) nyelvű kitűzővel az öltönyén – írja cikkében a Jewish Telegraphic Agency.
Másnap Robert Wexler, korábbi kongresszusi képviselő, lelkesen idézte fel ezt a momentumot az izraeli nagykövettel közösen tartott panelbeszélgetésen: „Milyen figyelemre méltó állásfoglalás Amerika számára, hogy egy az Egyesült Államok korábbi elnöke ilyen kitűzőt visel!”
Wexler lelkesedése azért is sokatmondó, mert floridai törvényhozóként, 2007-ben ő volt az első jelentős zsidó politikus, aki kiállt Obama elnökjelöltsége mellett. A Kongresszusban a demokraták majdnem valamennyi zsidó tagja Hillary mögé állt.
A demokraták erőteljesen védeni fogják a kampányban Obama Izraellel kapcsolatos eredményeit, aminek alátámasztására – a JTA szerint – hosszan fogják sorakoztatni a tényeket: a Vaskupola rakétaelhárító rendszer elindítását eredetileg nem a Kongresszus, hanem a washingtoni kormányzat támogatta, de állítólag az iráni nukleáris programot megbénító Stuxnet vírus is amerikai-izraeli együttműködéssel és Obama tudtával készült.
Mégis van valami, ami sokak számára nem teljesen kóser. A zsidó szervezetek felől ilyesmit hallani: Bill Clinton tisztában volt azzal, hogy mi Izrael! Hillary Clinton is tisztában van azzal, hogy mi Izrael! És mi van Obamával? Persze, ő is tisztában van vele – hangzik a kicsit frusztrált válasz. Vállalva a kockázatot, elment például a gázai határ melletti Sderot-ba, amit rendszeresen ér rakétatámadás, és ott azt mondta: ha valaki rakétával lőne arra a házra, ahol a lányaim éjszaka alszanak, akkor mindent megtennék annak érdekében, hogy megállítsam őket – az izraeliek is ezt teszik. Ezenkívül Theodor Herzl síremlékét is meglátogatta. Szóval, tisztában van vele.
A konvención Clinton volt az első demokrata, aki megemlítette Izraelt a nagyszínpadon. Nem úgy, mint a republikánus gyűlésen egy héttel korábban Cleveland-ben, ahol Izraelre visszatérően és hangsúlyosan úgy hivatkoztak, mint „Amerika legjobb szövetségesére”. Clinton beszédében úgy került elő Izrael, hogy egy történettel felidézte milyen elkötelezett és tettre kész volt a felesége oktatási kérdésekben már akkor, amikor ő még arkansasi kormányzó volt.
„Hillary mesélt nekem egy iskolai előkészítő programról, amit Izraelben fejlesztettek ki. Az ötlet arról szólt, hogy alacsonyjövedelmű, esetleg még olvasni sem tudó szülőket megtanítanak arra, hogyan lehetnek a gyerekeik első tanítói” – emlékezett a volt elnök, majd folytatta: „Azt mondta, szerintem ez Arkansasban is működne. Mondtam, remek, mi lesz az első lépés? Óh, én azt már megtettem, válaszolta, meghívtam a programot elindító izraeli asszonyt, tíz nap múlva itt lesz, és segít nekünk elindulni.”
Ez a részlet nem a biztonságpolitikai kérdésekről vagy a közel-keleti amerikai szerepvállalásról szól.
Ami Bill Clinton anekdotájában rendkívüli, az a hétköznapi természetesség, ahogy az izraeli oktatási program átvételéről pontosan úgy beszél, mintha az a fejlesztés mondjuk Illinois-ból származna. Ez a spontán közvetlenség az, ami elvarázsolja az Izrael-párti embereket, és ez a bizalmi viszony jelent meg az általa viselt kitűzőn is.
Mindez éles kontrasztban állt az egy nappal korábbi eseményekkel, mikor is néhány aktivista izraeli zászlót égetett a rendezvénynek helyszínt adó aréna előtt, amit Hillary Clinton a szóvivőjén keresztül elítélt.
Obama is utalt a zsidóságra a szerda esti beszédében. Az elnök megemlítette a nagyszüleit, akik hittek abban, hogy a bevándorlók gyerekei ugyanolyan amerikaiak, mint akik ott születtek „viseljenek cowboy kalapot vagy kipát, baseball sapkát vagy hidzsábot.”
Ez az utalás biztos sok zsidónak tetszett. De megint ott van az említett különbség, az igazi örömöt és megkönnyebbülést nem ez a mondat, hanem Bill Clinton kitűzője jelentette nekik, amibe sokan szeretnének még többet belelátni.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.