Belgium megszüntette az együttműködést a Palesztin Hatóság oktatási hivatalával, mert továbbra is terroristákról nevezik el az intézményeiket és terroristákat állítanak példaképül a diákok elé.

A belga kormány ezentúl nem nyújt anyagi támogatást a palesztin iskolarendszer számára. Belgium az első európai állam, mely megtette ezt a lépést, bár részleges korlátozásokat már Dánia és Norvégia is bevezetett korábban, hasonló okok miatt.

„Addig, ameddig az iskolák nevei terroristákat dicsőítenek, Belgium nem tud együttműködni a palesztin oktatási minisztériummal, és nem ad több pénzt iskolák építésére” – áll a hivatalos közleményben.

A belga kormány már tavaly októberben befagyasztott 3.8 milliárd eurót, melyből eredetileg két iskolát építettek volna fel a Palesztin Hatóság területén. Erre az után került sor, hogy az egyik intézményt egy izraeli civileket meggyilkoló merénylőről nevezték el. Ezt követően Belgium többször kérte a palesztinoktól, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal, ám kérésük süket fülekre talált. Végül az együttműködés teljes megszüntetéséről döntöttek Brüsszelben.

2013-ban, egy Hevron közeli településen húztak fel egy lányiskolát belga pénzből, majd Dalal Mugrabi nevét adták az intézménynek. Mugrabi a Palesztin Hatóságot jelenleg is irányító PFSZ (Fatah) terrorszervezet tagja volt, és részt vett az 1978-as, “tengerparti úti mészárlás” nevű merényletben, melynek 37 halálos áldozata volt, köztük 12 gyermek. A terrorista nevét több nyári gyermektábor is megkapta idén, illetve egy női központ, melytől éppen emiatt vonta meg a támogatását a Norvég Alap. Az intézmény vezetője kijelentette, hogy a megszorítások ellenére sem cserélik le a kifogásolt nevet, mert “Mugrabi nevét a település lakói választották, hogy emléket állítsanak egy palesztin hősnek, aki a hazájáért áldozta fel magát, ezért nincs az a pénz, amiért megváltoztatnánk az intézmény nevét”.

Michael Freilich, a belga Joods Actueel zsidó újság főszerkesztője gratulált Alexander de Croo oktatási miniszternek a döntés meghozatalát követően. “Bátor döntés volt. Csak remélni tudom, hogy további európai vezetők is követik az eljárást, hogy minél kevesebb palesztin gyermeket oktassanak gyűlöletre – de legalábbis ne európai pénzből tegyék ezt” – írta Freilich.

zsido.com

Forrás: Arutz7