Beatie Deutsch nem fut szombaton. Az ortodox zsidó futónő nem áll rajthoz a budapesti világbajnokságon, mivel a versenyt szombaton rendezik, írja az Arutz7.

A háredi futónő mindig a szombatot választotta a több maraton és a várható sikerek ellenében, ám egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy meggyőződése ellenére elinduljon a szombati megmérettetésen. A 2023 augusztusában esedékes budapesti atlétikai világbajnokságon a női maratonra szombaton kerül majd sor. Az asszony egy Facebook-posztban jelentette be, hogy vallási meggyőződése miatt nem indul a versenyen:

„2019-ben a dohai világbajnokságon péntek éjjel tartották a női maratont. Nem olyan nagy dolog, gondoltam… Ez azon ritka alkalmak egyike, amikor a versenyt éjjelre teszik a nap közbeni extrém forróság miatt. A karrierem éppen csak megkezdődött és biztos voltam abban, hogy még számtalan lehetőség áll előttem.

2020-ban a tokiói olimpián szombat reggelre helyezték át a női maratont, ami megint lehetetlenné tette a részvételemet. Rendkívül csalódott voltam, de nem tehettem semmit. És még akkor sem voltak hajlandóak semmiféle kompromisszumra vallási alapon, amikor a koronajárvány miatt áthelyezték az időpontokat (bár korábban, amikor a londoni olimpia idejére esett ramadán, akkor alkalmazkodtak a helyzethez).

A 2023-as budapesti világbajnokságon ismét szombatra tették a női maratont. Így aztán, bár kvalifikáltak a megmérettetésre, nem tudok részt venni rajta.”

A sorokból kiérezhető az asszony elkeseredettsége, ami végül szokatlan lépésre késztette:

„Egész életemben szombattartó voltam. Ez a parancsolat különösen közel áll hozzám. Soha nem gondoltam, hogy felmerül bennem, hogy másként is tehetnék, ám most, életemben először úgy éreztem, hogy muszáj versenyeznem szombaton. »Hogyan támogathatjuk önt továbbra is, amikor még sosem volt valójában az izraeli csapat tagja?« – merült fel a kérdés. »Biztosan találunk egy rabbit, aki úgy dönt, hogy szabad szombaton versenyezni.« Hirtelen valóságossá vált számomra mindaz a nehézség, amivel nagyanyáink küzdöttek az 1920-as években, amikor azt mondták nekik, hogy ha nem jelennek meg a munkahelyükön szombaton, akkor elveszítik a munkájukat.

Vajon elveszítem-e a támogatást, ha nem bizonyítok és nem állok rajthoz? Óriási lehetőségekről mondok le. Lehetséges, hogy ez a foglalkozás valójában nem való egy ortodox zsidónak? Azon gondolkozom, hogy vajon van-e helye a sportban annak, hogy a sportolók vallási meggyőződését figyelembe vegyék. Lehetséges-e változtatásokat elérni a rendszerben? Tiszteletben tarthatjuk-e a sportolók vallási meggyőződését?

Végül megteszem az elképzelhetetlen lépést, és megkérdezem a rabbimat, hogy valahogyan megoldható-e mégis, hogy fussak. Legbelül tudom, hogy soha nem tenném meg, de meg kell kérdeznem. Nem lepett meg a válasza, csak saját magamon vagyok megdöbbenve, hogy egyáltalán felmerült bennem.

Ahogy végiggondolom az utamat és azokat a jelentős mértékű kihívásokat és akadályokat, melyek előttem álltak, tudom, hogy a szombatért hozom meg az áldozatot. Az az elkötelezettség, amivel megtartom e szent napot, a legdrágább választás, amit magammal viszek az utamon.”

Címlapkép: Beatie Deutsch Facebook

Megszakítás