A bárhesz maga a zsidóság – a fonott kalácsok a zsidó otthon egyetemes szimbólumai: egyszerre jelképezik a szombat szentségét és az étel élvezetének profánságát. Az összefonódó szálakban mintha az összefonódó sorsunk manifesztálódna. Bárheszt sütni a zsidó háziasszonyok feladata és büszkesége: miközben a kenyérsütés az egyik legmindennapibb tevékenységet, az evést szolgálja, aközben a bárheszsütés mint a szombati előkészületek sarkalatos pontja maga a megtestesült spiritualitás. Több mint a kenyérsütés: kreatív alkotás és a gyökereinkhez kapcsolódás egyszerre – talán éppen ezért tud összekötni vallásost és nem vallásost, fiatalt és időst. Bárheszt bárki süthet.
Többek között erről beszélgettem Idan Chabasovval, a Challah prince (vagyis bárhesz herceg) néven ismertté vált influenszerrel, aki szerint a bárheszsütés művészet és meditáció egyszerre. A bárheszsütés fiatal nagykövete az idei Mega Challah Bake rendezvényre jött Budapestre, hogy több száz zsidó nővel süthessen bárheszt.
Zsidó identitás, Berlinből
Idan Tel Avivban született és nevelkedett egy nem vallásos családban. Mivel azonban édesapja maga vallásosként nőtt föl, a péntek esti kidus és vacsora része volt az életüknek. A bárheszsütés maga azonban nem: „Anyukám nem tud sütni, mindig vette a bárheszt és a süteményeket is” – meséli a Brooklyn Bagelben, ahol egy reggeli tévéfelvétel után leültünk beszélgetni. Először arról mesél, milyen kalandos úton találkozott a bárheszsütéssel.
Nagy szeretettel beszél a családjáról, szüleiről és öccséről, akik mindenben támogatják őt. Akkor is így volt ez, amikor 2014-ben az útkeresés Berlinbe sodorta, ahol azonban első körben csak a depresszió találta meg. „Pár évvel korábban egy barátomat látogattam meg és beleszerettem a városba. Imádom Kaffkát, ez is szerepet játszott a döntésemben. Azonban az első évben nem dolgoztam, csak németül tanultam. Tél volt, és egyre jobban belesüllyedtem a letargiába.” Ebből egy mozgással kombinált meditáció segítségével tört ki, ami azóta is a mindennapjai részét képezi. Hamarosan visszanyerte az életkedvét, egy izraeli tulajdonú berlini humusz étteremben kezdett el dolgozni és beiratkozott egy meditációsoktató-képzésre. „Tudtam, hogy a családom szeretné, ha hazamennék, az anyukám különösen – zsidó anyák… De soha nem mondtak semmit, végig támogattak. Én voltam a család feketebáránya, aki mindig bajba került. A szüleim sokat aggódtak miattam, azért is támogatták a berlini terveimet, hátha ott megtalálom az utamat.” Ami be is következett, ám egy nem várt fordulattal: Idan, a tel avivi táncos, elsőként a zsidó identitására bukkant rá.
„Viccesnek hangzik, de Berlinben találtam rá a zsidó életre. Elkezdett hiányozni a zsidó érzés, a sábáti vacsorák. Apukám kohén, és ez is hiányzott, hogy az öcsémmel időnként elmenjünk vele a zsinagógába, elmondani a birkát kohanimot. Elkezdtem keresni, hogy hol tudnék csatlakozni, és ellátogattam az egyik közösségbe, az ő szombati programjukra, ami csodálatos élmény volt. Itt találtam rá a zsidóságomra. Aztán hamarosan én is elkezdtem szombati vacsorákat rendezni. Mindenféléket főztem, de a bárhesz eszembe se jutott: a tchina, a saksuka, a humusz… ezekre figyeltem. Aztán csak néztem az asztalt, hogy valami nem stimmel, ok, itt ez a sok izraeli étel, de mit mártogassak bele? Hol a bárhesz?”
Egy szerelem kezdete
Úgyhogy következő héten elmentem a kóser pékségbe, vettem egy bárheszt – és borzalmas volt… Egy izraeli barátom, egy jemeni anyuka, aki minden héten sokfélét süt, azt mondta, süssek magamnak, jó lesz.” Idan ebben kételkedett, de végül is ráállt, és innen indult a bárhesz iránti szerelme. „Beleszerettem a folyamatba, az illatokba, ahogy beteszed a sütőbe… az egész ház megváltozik a bárhesz illatától.” 2017 óta minden áldott péntekén ugyanazon recept alapján gyúrja meg a bárhesztésztát, és kezdődik a varázslat. „Rögtön tudtam, hogy ez az életem része lesz.”
Hármas fonattól a mesterművekig
2020-ban az Instagram oldala iránti figyelem indította arra, hogy az addigi egyszerű, hármas fonatot továbbfejlessze: „Művészeti háttérrel rendelkezem, ehhez is így álltam hozzá: nem pékként, hanem művészként. Ezt a varázslatot szeretném megosztani mindenkivel, ezért utazom, ezért csinálom az Instagram oldalamat.”
Ez az út azonban nem volt olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. „Először kinyitottam a YouTube-ot, videókat néztem a bárheszfonásról… és nem értettem egy szót sem. ADHD-s vagyok, és van egy enyhe diszlexiám, tökéletesen követhetetlenek voltak számomra a videók. Arról nem beszélve, hogy milyen unalmasak…” – ez az élmény vezetett oda, hogy a mára védjegyévé vált nagyon jól követhető, mégis pörgős videóit elkezdte készíteni. – „Az én videóimban nincsenek számok, nincs beszéd, csak egy jó kis zene és mutatom, mit kell csinálni. Minden egyes lépést. Mintha csak táncolnék – csak a kezemmel. Lehet, hogy pocsék vagyok matekból, de el tudom képzelni, hogy milyen formát szeretnék elérni és azt, hogy fogom kialakítani.”
Egy-egy új forma kidolgozása hetekbe vagy akár hónapokba is telhet: „Attól is függ, mennyi időm van gyakorolni, alakítani. Minden technika más, mindegyik mögött új tanulás, új történet van. Például azt, hogy a szálakat ne vízbe mártsam, hanem egy vizes papírtörlővel nedvesítsem meg, mielőtt a szezámmagba hempergetem, azt egy francia péktől tanultam, aki Izraelben tartott workshopot. Egyes fonásokat csak a workshopokon mutatom be, de az Instagramról is sok mindent meg lehet tanulni.”
Berlinből Izraelbe visszatérve beiratkozott egy pék iskolába is, hogy meglássa, van-e még mit tanulnia a bárheszekről… de nem volt: „Rengeteg más dolgot tanultam más kenyérfélékről, a kovászos tésztáról és csodálatos emberekkel találkoztam, egyáltalán nem volt elvesztegetett idő. De arra jutottam, hogy a végén csak én vagyok, a tészta és az, amit kihozok belőle.” A bárheszsütés megannyi más finomság elkészítéséhez vezetett a pizzától a bagelen át a hanukai fánkig, pékséget azonban – egyelőre legalábbis – nem szeretne nyitni.
A bárhesz összeköt
A bárhesz fonása kapcsán arról is beszélgetünk, hogy a fonott kalács hogyan kötötte össze őt a zsidóság szinte minden részével. Hiszen tart workshopokat Izraelben és külföldön, vallásos és nem vallásos közönségnek egyaránt.
„Úgy érzem, ez egyfajta küldetésem. Talán furcsán hangzik… de én így kapcsolódom” – mondja fölfelé mutatva. – „És ez október 7. után még erősebb lett. Amikor a covid beütött, úgy éreztem, csinálnom kell valamit, hogy erőt adjak az embereknek és felvidítsam őket. Ugyanezt a késztetést éreztem most is. Hogy van egy küldetésem, és tennem kell valamit, annak ellenére, hogy rettenetes ijesztő volt a helyzet és egy darabig teljesen lefagytam. Napokba telt, mire fölráztam magam és újra elkezdtem tenni a dolgom.” – Mint mondja, látszik a közösségekben, ahol megfordul, hogy a zsidókban nagyon sok fájdalom és szomorúság van. Ráadásul az Egyesült Államokban nem is érezte már biztonságban magát az utcán járva izraeliként. Ugyanakkor az is látható – a közösségi médiában és a való életben is –, hogy nagyon megerősödött az összefogás. – „Ez egy jó emlékeztető, hogy mit is jelent zsidónak lenni. Újra meg kellett tanulnunk egymásra támaszkodni és összefogni.”
A bárheszsütés alapszabályai
Hogy oldjam a hangulatot – és kielégítsem a kíváncsiságom –, arról kezdem faggatni, mik a legalapvetőbb hibák, amit elkövetnek az emberek a sütéskor. Hiszen, bár sütni mindenki tud, azért vannak szabályok: „Táncosként és meditációs szakértőként is azt tapasztaltam, hogy tudni kell szabadon működni. Meg kell tanulni az alapokat, azt a néhány szabályt, amit muszáj tudni, és onnantól már szabadon alakíthatod a dolgokat. Ilyen a sütés is: legyél türelmes, hagyd megkelni, figyeld a folyamatot…”
„A legalapvetőbb hiba, hogy nem dagasztják elég ideig a tésztát (bűnös – emelem fel a kezemet), nem hagyják elég ideig kelni a második körben (és ebben is…) és repceolajat használnak olívaolaj helyett.” (Végre valami, amiben nem vagyok bűnös – de csak mert Magyarországon, Izraellel ellentétben, nem elterjedt a repceolaj használata.) „Manapság, amikor annyira figyelünk az egészségünkre, érdemes erre is figyelni, hogy jó minőségű, hidegen sajtolt olajat használjunk. Nem nevezném hibának a másféle olajat, de ha új szintre akarjuk emelni a bárheszünket, érdemes váltani finomítatlan, hidegen sajtolt olajokra.”
A bárheszsütésből a kedvenc része a fonás, hiszen ez a művészet benne: „Van benne valami varázslatos. Fogod a tésztát, aminek nincs semmi formája és elkezded megformálni, valami újat létrehozni belőle. Amint elkezded összefogni a szálakat, eggyé válnak, akkor jelen vagy a folyamatban, az alkotásban, a teremtésben, ez csodálatos érzés.”
A szombati élvezet
Ahogy a bárheszsütés, úgy a zsidóság is az élete állandó része maradt: „Még, ha nem is akarnám, a bárhesz elhozza. Ez a végzetem. Nem tudom megtagadni vagy elhagyni, ez része lett az identitásomnak. Minden reggel boldogsággal tölt el a tudat, hogy a bárhesz ott van nekem. Amit hétközben sütök, azt szétosztom a barátaim, a szomszédaim között. Én hétközben nem eszem kenyeret, csak sábátkor, a kidusnál.” Itt közbevetem, hogy az, hogy elkezdtem a bárheszt sütni és nem boltban venni, borzasztó rossz hatással volt a diétámra. Idan válasza szívmelengető: „Tudod, a bárhesz – az oneg sábát, a szombati élvezet. Az életben minden a mértékről szól. A zsidóságban van egy kifejezés, midot. Ez mértékletességről szól, megtalálni a középutat. A kidusnál eszem a bárheszből egy-két, talán három szeletet, ha jólesik. De csak az oneg sábát, a szombati élvezet miatt.”
És hogy mit jelent a bárheszek hercegének maga a bárhesz? A válasz egyszerű: „Az életet. Szó szerint is él: megkel, kovászolódik, benne van az élet… és mi vagyunk. Mindannyiunknak különböző erősségeink vannak, és ha összejövünk, valami újat hozhatunk létre. Példa lehet előttünk, hogy fogjunk össze és váljunk eggyé.”
„Ugyanazt a nyelvet beszéljük”
„Mielőtt Budapestre jöttem, az emberek, akiknek meséltem, hova jövök, mind azt mondták, imádni fogom Budapestet, a közösség olyan nyitott és kedves, otthon fogom érezni magamat. És pontosan ez történt. Csodálatosan éreztem magam, biztonságban és otthonosan. A város is lenyűgöző. Ez volt az első fellépésem Európában, és nagyszerűen sikerült. A magyar közönség, azt kell mondjam, semmiben nem különbözött az amerikaitól. Aggódtam a nyelvi korlátok miatt, de nem okozott problémát. A fordítás nagyszerű volt és a közönség végig tudott követni. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Úgy tűnik, ha a bárheszről van szó, ugyanazt a nyelvet beszéljük.”
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 177. szám – 2024. június 30.