A zsidó vallás szerint az elhunyt lelke tovább emelkedik magasabb és magasabb szintekre. A halálozási évfordulón a lélek teljes erejében van, ezért ezen a napon emlékezünk meg elhunytjainkról és különböző jócselekedeteket teszünk az emlékükre. Askenáz körökben jiddis szóval jorcájtnak, szfárádi zsidók körében pedig, arab eredetű szóval, hilulának nevezik a halálozási évfordulót. Az előbbi azt jelenti: az év ideje, az utóbbi pedig azt: ünnepség. A Baba Száli halálának 40. évfordulója alkalmából emlékezünk e különleges emberre. A hilula svát hónap negyedikére (ebben az évben január 14.) esett.
Jiszráel Abuchácera rabbi, akit Baba Száli néven emlegetnek leginkább, 1889 és 1984 között élt. Családjában számos rabbit és csodatevőt tartanak számon; ő maga is rabbi és kabalista volt, aki imáinak erejével tett csodákat. Innen ered a neve is, a Baba Száli, ami annyit tesz: imádkozó atya. A Negev nyugati részén fekvő Netivotban álló sírja zarándokhellyé vált az égi segítséget remélő zsidók számára. Akárcsak a hozzá hasonló, kimagasló alakok a zsidó történelem során, mint például a vilnai gáon, a Chofec Chájim, a Cházon Is, vagy a Ben Is Cháj, a Baba Száli leginkább nem rabbiként, vagy egy jesiva vezetőjeként ismert, hanem sokkal inkább szentségben leélt életénél fogva, mely úttal példát mutatott és egyben segítséget és reményt is adott a hozzá fordulóknak.
A Baba Száli elődei több száz éven át éltek a marokkói Tafiltat városában. Nagyapja, az Ábir Jáákov nevű tóramagyarzatáról világszerte ismert Jáákov Abuchácera rabbi volt. A család otthona egy olyan telken állt, mely többek közt egy jesivának is helyet biztosított, és az apja, Mászud rabbi által vezetett vallási bíróság (bét din) is ott ülésezett, így akár családja körében volt, akár kilépett a házból, mindenhonnan a Tóra hangját hallhatta. A Baba Száli már gyermekként is különleges jó érzéket tanúsított a tóratanulás iránt. 13 éves korától az otthona mellett álló jesivába járt, ahol az egész napos tanulást rövid alvás követte, majd éjfélkor már újra talpon voltak, imádkoztak és tanultak.
Ez az életmód a továbbiakban is jellemző volt rá, nemcsak arról ismerték, hogy mélységeiben ismeri mind a Sulchán Áruchot, mind pedig a Talmudot, hanem aszketikus életformájáról és csodatételeiről is. Többnyire a táánit háfszáká marokkói tradícióját követte: a szombat kimenetelét követő meláve málká étkezéstől kezdve egészen péntek délutánig böjtölt. A szemét többnyire lesütve tartotta, csak egy-egy pillanatra tekintett fel, hogy a külvilág ne befolyásolja semmilyen módon. A második világháborút követően a hászid tanítások átkerültek Marokkóba, és e tanok érezhetően befolyásolták a Baba Száli gondolkodását is. Rabbi Jiszráel 1921-től fogva többször járt Izraelben – végtelen szeretettel viseltetett az Ígéret Földje iránt -, végül 1964-ben telepedett le az Országban, miután közösségének nagy része is már áttelepült oda. Szoros kapcsolatot tarott fent a nagy számban Franciaországba költözött marokkói zsidókkal is. Izraelben sokáig viszonylag szűk körben volt ismert, de később szélesebb ismertségre tett szert, és a legjelentősebb vallási vezetők is mind tisztelettel adóztak neki, származástól és világnézettől függetlenül.
A Lubavicsi Rebbe lélekben nagyon közel állt a Baba Szálihoz, és rendszeresen váltottak levelet, valamint más utakon is kapcsolatban álltak egymással. A Baba Száli az ötvenes években szeretett volna Amerikába költözni, ám a Rebbe azt javasolta neki, hogy válassza inkább Erec Jiszráelt, ahol a szfárádi zsidó közösségeknek nagy szüksége volt rá. Valóban, Izraelben letelepedve rengetegen járultak a szent életű rabbihoz, hogy tanáccsal, áldással, csodákkal segítsen gondjaikon-bajaikon. Elvárta, hogy a hozzá fordulók magukra vegyenek egy-egy micvát, és megerősítsék az Örökkévalóba vetett hitüket, ugyanakkor, ha például azt hallotta valakiről, hogy megszegte a szombatot, azt mondta: „az Isten majd segítséget nyújt neki a megtéréshez”.
A mindig hagyományos marokkói viseletben, földig érő dzsebalában mutatkozó Baba Száli rendszeresen rendezett összejöveteleket, melyeken dallal, tánccal és arakkal fűszerezte a tóratanulást, és ezzel segítette az észak-afrikai zsidó közösséget abban, hogy a Tórához és a zsidó kultúrához közel maradjanak. Ő maga azonban nagyon ritkán vett magához ennivalót. Írásai nagyrészt elvesztek, néhány megmaradt eszmefuttatását fia és utóda, Báruch Abuchácera rabbi adta ki apjának halála után. A Baba Száli hosszú élete során háromszor nősült és összesen 14 gyermeke született. Utódai közül többen váltak elismert rabbivá.
Bölcseink azt mondják, hogy a szent életű emberek még nagyobbak haláluk után, mint életükben, mivel akkor már nem határozza meg őket az anyagi testük. A Baba Száli 1984-ben hunyt el. 100 ezer ember kísérte utolsó útjára, a netivoti temetőbe, ahol fia később síremléket emeltetett neki, melyhez hilulája napján több ezres tömeg járul imádkozni. A zsidó történelem során számtalan olyan vallási vezető élt, akik az adott korszak ikonikus alakjaivá váltak. Ilyen volt többek között a Chátám Szofer a magyarországi zsidóság számára, vagy ráv Samson Raphael Hirsch a németországi zsidók szemében. És ilyen a Baba Száli a jelenkori Izraelben, akinek a képe megannyi otthont díszít, és akinek hilulája alkalmából egész éjszakás tóratanulást tartanak szerte az országban.
Emlékéből fakadjon áldás!