Egy rémálomba illő eset buzdította arra Sam Weitzmant, hogy egy olyan rendszert fejlesszen ki, amivel elkerülhetőek lehetnek a medencéknél bekövetkező tragikus események. A PoolScout alapítójának kisfia 2017-ben majdnem belefulladt egy úszómedencébe.

Sam éppen fényképezkedett két kisfiával, majd kiszállt a medencéből, hogy átadja a legkisebbet a feleségének, amikor észrevette, hogy az akkor négyéves nagyobbik fiú eltűnt. A kisfiú ekkor már a víz alatt vergődött, nem tudott felállni, szerencsére még időben ki tudta emelni az apja.

„Ez volt az a pillanat, ami elindította a PoolScout fejlesztését”

meséli Weitzman a nocamelsnek.

Weitzman, aki akkoriban befektetési bankárként dolgozott a Citibanknál, rájött, hogy a mesterséges intelligencia – különösen a mélytanulási technológia – felhasználásával drasztikusan le lehetne csökkenteni az ilyen eseményekre való reagálási időt.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a fulladás a világon a harmadik leggyakoribb oka a nem szándékos sérülés okozta haláleseteknek. A vízbe fulladások aránya az 1-4 éves gyermekek körében a legmagasabb, őket követik az 5-9 évesek.

Weitzman szerint Izrael az egyik úttörő volt a mélytanulás biztonsági alkalmazásokban való felhasználásában. Olyan ügyfelekkel dolgozott együtt, akik biztonsági projektekben vettek részt, többek között abban, hogy hogyan lehet a mesterséges intelligenciát arra használni, hogy felismerjen valakit, aki támadófegyverrel rendelkezik, és arra a következtetésre jutott, hogy ugyanaz a technológia, amely képes felismerni egy gépfegyvert viselő személyt, felhasználható a gyermekfulladások minimalizálására is.

A PoolScout rendszere okostelefonos alkalmazáson keresztül figyelmezteti a felhasználót a veszélyre, nem kell hozzá nagyobb vízfelület, képes megfigyelni egy pancsolómedencét is.

A program felhőalapú, valós idejű fejlett mélytanulást használ, ami a fejlesztő szerint lehetővé teszi a rendszer számára, hogy számba vegye a medencében és annak környékén esetleg előforduló veszélyes forgatókönyveket.

A platform WiFi hálózaton keresztül működik, és a biztonsági kamerákat összekapcsolja a mesterséges intelligencia-szoftverrel és a felhasználó okostelefonján lévő alkalmazással. A kamerák figyelik a medence területét, a felvételeket az algoritmus elemzi, az alkalmazás pedig riasztást ad ki, ha bajt észlel. Ilyen eset lehet például, ha egy kisgyerek egyedül indul neki a víznek. Detektálja, ha valaki több mint 10 másodpercig van a víz alatt, de még azt is, ha háziállat kerül a medencébe.

Fotó: Alexandr Podvalny

Megszakítás