Az izraeli-ausztrál kettős állampolgárságú mérnök David Shteinman az október hetedikei terrortámadás után úgy érezte, hogy minél hamarabb Izraelbe kell utaznia – írja az australianjewishnews.

Először is csatlakozott a Sar-El-hez, az önkéntesek nemzeti projektjéhez, amely lehetővé teszi, hogy a jelentkezők szerte a világból közvetlenül a hadsereg bázisain segítsenek, nem harci feladatokat ellátva, például a logisztikában. Eljutott a megtámadott Beeri kibucba is. Ott is szívesen fogadták, mivel a korábbi thai és arab vendégmunkások hazamentek, viszont az összes gyümölcs a fákon van.

Ő volt akkoriban az egyetlen ausztrál önkéntes, aki másokkal együtt avokádót, narancsot és mandarint szedett. Annak ellenére, hogy a kibuc mindössze négy kilométerre van a gázai határtól, azt mondta, hogy jó volt a légkör. Találkozott olyanokkal is, akik túlélték a Hamász terrorszervezet támadását. Részletesen elmesélték, hogyan bújtak el a házaikban, és, hogy hogyan próbáltak hozzájuk a terroristák bejutni.

A mezőgazdasági részleg vezetője elmondta nekik, hogy mindent megtett, hogy megvédje családját a biztonsági helyiségben, de a felesége és a fia meghalt. A lánya túlélte és ő is, de az egyik lábát elvesztette. Képes volt erről beszélni az önkénteseknek mindössze két hónappal a történtek után, ez nagyon megérintette Shteinmant. Körbevezették őket a kibuc elpusztult területein is. A férfi most mindenkit arra buzdít, hogy menjen és segítsen.

 

Megszakítás