Zabolon Simantov 2005 óta egyedül él az afgán főváros, Kabul egyetlen megmaradt zsinagógájában. E feszültségektől telt régióban ő a valaha virágzó, 1500 évre visszatekintő közösség egyetlen őrzője.

Míg az ország 30 millió muszlim lakója szombatonként megkezdi a hetét, addig Simantov felveszi legszebb szombati ruháját, és méltón megünnepli a hetedik napot. Simantov egyedül él az omladozó épületben, mely lakásán kívül az ország egyetlen működő zsinagógájának is otthont ad.

A virágzásában negyvenezer főt is számláló közösség az elmúlt évszázadban töredékére olvadt, és mára összesen egyetlen ember őrzi az 1500 évre visszatekintő közösség emlékét. Simantov azt mondja, azért marad az országban, hogy megőrizze az utolsó zsidó imaházat, nehogy arra a sorsra jusson, mint az a kabuli zsidó temető, melyet az ország egyik jelentős vallási és katonai vezetője leromboltatott, a földet pedig eladta. A zsinagóga Kabul belvárosában fekszik, ott, ahol a fővárosban a legmagasabbak az ingatlanárak. Hogy elkerülje az üresen álló épület okozta feltűnést, és hogy némi jövedelemre is szert tegyen, Simantov éttermet üzemeltet. Emellett egy közeli zsidó temetőnek is gondját viseli. „Ha én nem lennék itt, már eladták volna a földet.”

Dr. Davood Moradian politikus, az afganisztáni zsidó közösség kevés számú szakértőinek egyike. „Két különálló zsidó közösség élt Afganisztánban. Az egyik a helyi közösség, a másik pedig az, amelyik nemrégiben érkezett Közép-Ázsiából, hogy menedéket leljen a szovjet uralom alatt erősen romló helyzet elől.” Moradian azt is elmondta, hogy a helyi afgán zsidó közösség a nyugati Herat városa körül csoportosult. Ez a település a polgári időszámítás kezdete előtti V. századtól lakott terület volt. De ezen kívül más városokban, például Kabulban is számottevő közösség élt.

Kutatók 2013-ban fedeztek fel egy ritka dokumentumgyűjteményt, melynek darabjai a XI-XIII. századra datálhatók. Levelek, üzleti vállalkozásokról szóló feljegyzések, vallásos és bibliai szövegek kézírásos másolatai és egyéb iratok alkotják a leletegyüttest, mely az Afganisztán középső területén elhelyezkedő Bamjan megye barlangjaiból került napvilágra. Az Izraeli Nemzeti Könyvtár két évvel ezelőtt tette hozzáférhetővé e középkori afgán zsidó írásos emlékek gyűjteményének 250 darabját. Az iratok többek közt perzsa, arab, judeo-perzsa, judeo-arab és héber nyelven íródtak. A zsidók és muszlimok közti adásvételi szerződések a két kultúra békés egymás mellett éléséről, a köztük folyó kereskedelemről és üzleti életről tanúskodnak.

Izrael Állam megalapítása (1948) az Afganisztánban maradt zsidók legnagyobb részét a zsidó államba vonzotta, és az 1960-as években ismét számos afganisztáni zsidó költözött New Yorkba, vagy Tel-Avivba a jobb gazdasági lehetőségek reményében. Moradian kiemelte, hogy más muszlim államokkal ellentétben Afganisztán nem vonta vissza az emigráló zsidók állampolgárságát, és így nem az antiszemitizmus volt az elvándorlás fő mozgatórugója.

Visszatérve az utolsó afganisztáni zsidóra, Simantov akkor költözött a fent említett Heratból Kabulba, amikor az 1980-es évekre már a legtöbb zsidó elvándorolt Afganisztánból. Simantov Türkmenisztánban talált magának feleséget, ám visszatérvén hazájába azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb az afgán-szovjet konfliktusból eredő létbizonytalanság. Simantov ezért feleségét és két kislányukat Izraelbe küldte, ők a mai napig a zsidó államban élnek, és megszakították a férfival a kapcsolatot. Mire 1996-ban a Talibán emelkedett vezető erőre, összesen két zsidó élt az egész hatalmas országban, Simantov és egy idősebb férfi, Jicchák Lévi. A két férfi azonban meggyűlölte egymást, a többszöri feljelentéseik nyomán mindkettőjüket többször lecsukták, megverték és megkínozták a Talibán hatóságok, és még az egyetlen, még Afganisztánban lévő tóratekercset is elkobozták. Lévi 2005-ben halt meg, 80 éves korában. Simantov a mai napig nem bocsátott meg neki: „Öreg volt… El akarta adni a zsinagógát”.

Önmagáról azonban így nyilatkozik: „Én egy oroszlán vagyok. Senki sem tud megfélemlíteni.” Azután csöndesen hozzáteszi: „Ritkán megyek ki az utcára. Közel van a halál.” Simantov az ideje legnagyobb részét az épülettömb második emeletén tölti, mely részt renoválta, hogy növelhesse az étterem profitját. Ám még ez a bevétel sem elegendő neki az önfenntartásra, így lassan el kell adnia az apjától örökölt ékszereket. Simantov azt is vallja, hogy valódi otthona nem más, mint – Izrael.

Forrás: TOI

Megszakítás