Köztudomású, hogy az izraeliek imádnak utazni, gyakorlatilag nincs olyan szeglete a világnak, ahol ne találkozhatnánk a zsidó államból érkezett turistákkal. Alább arra a kérdésre keresünk választ a The Yeshiva World oldal segítségével, hogy mindez vajon mennyire áll összhangban a zsidó törvényekkel.

A Tóra így fogalmaz a Szentfölddel kapcsolatban (4Mózes 33:53):

„Foglaljátok el az országot és lakjatok benne, mert nektek adtam az országot, hogy elfoglaljátok”.

Az egyik legfontosabb törvénymagyarázó, a Maimonideszként és Rámbámként is ismert Mose ben Majmon rabbi (1138-1204) véleménye az, hogy a fentiek alapján tórai parancsolat a zsidók számára az Izraelben való letelepedés, minden nemzedékben. A Rásbám (Smuel ben Meir rabbi, 1088-1158) a Talmudra hivatkozva azt tanítja, hogy az Izrael földjén lakás legnagyobb előnye az, hogy ott a Tóra azon parancsolatait is be lehet tartani, melyek kizárólag a Szentföldön érvényesek. Ha tehát valaki elhagyja az országot, akkor kevesebb micva betartására lesz képes, kevesebb ponton kapcsolódhat Istenhez. Ávráhám Chija de Boton rabbi, a Lechem Misne című munkájában azt írja, hogy egyszerűen Izrael országának szentsége miatt tilos azt elhagyni és a szentséget nélkülöző külföldi országokban élni. Magyarázóink emellett megemlítik azt is, hogy az Izraelben elmondott ima sokkal nagyobb erővel bír, ezért nem szabad megfosztani Izrael népét attól, hogy kevesebb tagja fohászkodjon érte az arra legalkalmasabb helyen.

A rabbik azon is tanakodtak, hogy napjainkban az Izraelben élés vajon tórai vagy rabbinikus eredetű parancsolat-e. A múlt századi Amerika egyik legnagyobb bölcse, Moshe Feinstein rabbi szerint rabbinikus előírásról van szó, ami azt jelenti, hogy könnyebb felmentést találni a Szentföld elhagyására, mások szerint azonban tórai parancsról van szó, tehát komoly indokra van szükség, ha valaki el kívánja hagyni izraeli lakóhelyét, akár csak egy rövid időre is. Izraelben nem kevés olyan zsidó él, aki emiatt nem hajlandó elhagyni hazáját, még egy rövid utazás miatt sem, és olyan, diaszpórában élő zsidók is vannak, akik azért nem látogatnak el a Szentföldre, mert úgy érzik, hogy nem találnának megfelelő indokot ahhoz, hogy azután elhagyják azt.

Most lássuk, hogy melyek azok az általánosan elfogadott indokok, melyekre hivatkozva fel lehet szállni egy Tel-Avivból induló repülőgépre:

  • A szülői tisztelet parancsa. A Tízparancsolatból ismert előírás a Tóra egyik legfontosabb micvája. A rabbik szerint ez nemcsak azt jelenti, hogy meg lehet látogatni a külföldön élő szülőket, hanem azt is, hogy ki lehet utazni az Izraelbe készülő szülők elé, hogy a Szentföldre kísérjék őket. Amennyiben egy szülő tartós segítségre szorul, akkor akár hosszú időre is át lehet költözni egy külföldi országba.
  • Igaz emberek sírjának meglátogatása. Sok döntvényhozó (bár nem mindegyikük) megengedi, sőt, akár támogatja is, hogy a diaszpórában eltemetett nagy bölcsek sírját látogassák Izraelben élő zsidók. Jó példa erre a lubavicsi Rebbe New Yorkban található nyughelye, a breszlevi Náchmán rabbi sírja az ukrajnai Umánban (melynek látogatásától a háborús helyzet miatt óva intenek egyes olyan rabbik is, akik korábban támogatták azt) vagy akár Steiner Sájele rabbi sírja Bodrogkeresztúron, mely szintén zarándokok tízezreit vonzza évente.
  • Tóratanítás. Ha valaki számára lehetőség nyílik, hogy a diaszpórában oktassa Tórára a zsidókat, elfogadhatja az ajánlatot és elutazhat külföldre e célból.
  • Barátok, rokonok meglátogatása. A bölcsek fontos értéket tulajdonítanak a baráti és rokoni kapcsolatok fenntartásának, így ezt az okot is legitimnek tartják egy külföldi utazáshoz. Az egyik legfontosabb törvénymagyarázatban, a Misna Brurában (531:14) így áll: „Akkor utazhat Izraelből külföldre, ha abból anyagi haszna lesz vagy barátjával akar találkozni, mert az is micvának számít, azonban csak úgy elutazni Izraelből nem szabad”.
  • Párválasztás. Ha valaki férjet vagy feleséget keres magának, ellátogathat a diaszpóra zsidó közösségeibe, sőt, olyan vélemény is van, hogy ha a Szentföldön egyáltalán nem talál magának párt, akkor le is telepedhet egy külföldi országban. Ez persze elsősorban középkori rabbik véleménye, akik idejében csak nagyon kevés zsidó élt a Szentföldön. Manapság éppen fordított a helyzet és sok diaszpórában élő zsidó találja meg Izraelben a házastársát.
  • Egészségügyi okok. Ha valaki – ne adj Isten -olyan betegséggel küzd, melyre Izraelben nincs megfelelő kezelés vagy csak alacsonyabb színvonalon megvalósítható, akkor elutazhat külföldre, hogy ott találjon gyógyulást.
  • Üzleti ügyek. Ha valaki úgy tudja a megélhetését biztosítani, hogy ehhez külföldre kell látogatnia, megteheti.

 

Megszakítás