El nem mesélt történetek – Izrael október hetedikét követően
Amit a világ (talán) látott az eseményekből: rakéták, romhalmaz, halottak. Kétségtelen, hogy a borzalmas események és az azt követő háború képezik az események fősodrát. Az események sorának másik része az egység és az önzetlen segítségnyújtás története. Az összefogás és az önkéntesség példa nélkül álló története.
Egy kutatás szerint a háború kitörése utáni egy hónapban az izraeli zsidók döntő többsége részt vett valamiféle önkéntes tevékenységben: sütöttek, főztek, mostak, vásároltak a katonák és a kitelepítettek számára. Ha kellett, raktárakat töltöttek meg ruhákkal, játékokkal, könyvekkel, tisztasági felszereléssel, ha kellett, mosógépet vettek – vagy épp maguk mostak mások számára az otthonukban. Vallásos és szekuláris zsidók, kicsik és nagyok egyaránt az egyetlen cél, az ellenség legyőzése érdekében dolgoztak.
Esküvőket és bár micvákat szerveztek a kitelepítetteknek és a katonáknak, többfogásos étkezések készültek közösségi összefogásban, egész éttermek álltak át a katonák ingyenes ellátására. Tizenévesek önkéntes alapon segítettek a férjük nélkül otthon maradt nőknek a gyerekek gondozásában és a takarításban. A gazdaságokban, ültetvényeken iskolás csoportok, és a legkülönfélébb foglalkozású felnőttek ültettek, szedték a gyümölcsöt és fejték a teheneket. A támadások utáni első hetekben, amikor több mint ezer halottat kellett minél hamarabb eltemetni, a sírokat is önkéntesek ásták. Akinek fegyvere volt, de nem hívták be katonai szolgálatra, különféle helyszíneken vállaltak biztonsági őrként önkéntes munkát. Civilek szerveződtek védelmi egységekbe szűkebb környezetük védelmére. A katonák jelentős része is önkéntesen vonult be, anélkül hogy behívót kapott volna.
Ez a szolidaritás, ez a megingathatatlan kiállás az október hetedike utáni hetek és hónapok el nem mesélt története. Október hetedike előtt óriási ellentétek feszültek az izraeli társadalomban mind politikai, mind pedig vallási síkon. Nem mondhatjuk, hogy ezek eltűntek, de a háború kitörése átmenetileg elnémította az ellenségeskedést. Ahogy a háború szlogenje is mondja: bejáchád nenácéách – együtt győzni fogunk.
A háború megnyeréséhez nemcsak megfelelő mennyiségű puskapor szükséges, hanem szolidaritás is. Az ételcsomagok, a raktárak, a mosás, a főzés, az önkéntes őrködés és bébiszittelés, de még az önkéntes sírásás is az egységet, a szolidaritást és a nemzeti szellemet jelképezi. Azt a hitet, hogy együtt győzni fogunk.
Az iszlám terrorizmus elleni harc nem csupán fizikai háború. Nem elegendő fegyverekkel vívni – csakis a nemzeti újjáéledéssel, elkötelezett hittel és egymás feltétel nélküli segítésével lehet győzelemre jutni.
ביחד ננצח – együtt, összefogással, önzetlen segítségnyújtással és elkötelezett hittel felfegyverkezve biztosan győzni fogunk.