Az új lakónegyed az ősatyák és ősanyák sírhelyéül szolgáló Máchpéla-barlang mellett helyezkedik majd el.
Az új zsidó otthonok a korábbi nagybani piac helyén épülnének fel, amely jelenleg üresen áll az óváros és a zsidó lakónegyed közötti területen, a város szívében. A honvédelmi miniszter elgondolása szerint lebontanák a régi épületet, a helyére többszintes házak kerülnének.
A Hebronban élő zsidók már régóta küzdenek a városnak ezért a részéért, amely zsidók tulajdonában volt az 1929-es pogrom előtt. A pogrom alatt hatvanhét zsidót öltek meg az arabok, ezután a brit hatóságok kiköltöztették a városból a zsidókat. Az 1967-es hatnapos háborúban Izrael visszafoglalta Hebron városát is Jordániától.
Bennet vasárnap kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy egyelőre csak lakások tervezéséről van szó, noha ez is jelentős lépés a zsidó közösség hebroni bővülésének több éves leállása után. Ha megvalósulnának a védelmi miniszter elképzelései, akkor duplájára nőne a Hebron belvárosában élő zsidók száma.
Bennet utasította a polgári közigazgatás helyi koordinátorát, hogy tájékoztassa Hebron önkormányzatát a zsidó lakónegyed tervezésének megkezdéséről.
„Sok év után olyan új negyed tervezésének folyamata kezdődik, amely területi folytonosságot hoz létre a Pátriarkák barlangja és az Ábrahám atyánk nevű lakónegyed között, valamint megduplázza a városban élő zsidó lakosok számát” – közölte a védelmi miniszter.
A hebroni zsidó közösség üdvözölte a bejelentést, amit kilencven éve várt történelmi igazságszolgáltatásnak neveztek. Az építkezések megindulása előtt azonban még várhatóan számos jogi akadályt kell legyőzni.
A Békét most nevű civil szervezet már be is jelentette, hogy minden jogi eszközzel harcolni fog a terv ellen. A palesztinok is elítélték Bennet lépését, mert szerintük a miniszter célja a terület palesztin identitásának felszámolása és a palesztinok elleni megkülönböztetés elmélyítése.
“Nem vagyunk idegenek, örökre Hebronban maradunk” – jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök még szeptemberben az 1929-es pogromról tartott állami megemlékezésen.
MTI/zsido.com