Az első hazai zsidó gimnázium születése

A Judapest anno rovat új cikkében Magyarország első zsidó gimnáziumának rögös úton át való születéséről olvashatunk. Az írás a zsidó középiskola történetének első felét foglalja össze, a Lajta Béla-féle Abonyi utcai iskolapalota felavatásáig. A következőkben az iskola fontosabb alakjaival, az intézmény túlélésével és átalakulásával is foglalkozunk. 

 

Érvek a zsidó gimnázium mellett és ellen

Egy zsidó gimnázium felállításának gondolata először 1862-ben az Izraelita Magyar Egylet tagjai között vetődött fel.¹ Ám a törekvés a következő évtizedekben nem lelt visszhangot, amiben szerepe volt az emancipációs törvénynek, mely elsősorban az asszimilációs törekvéseket katalizálta, s egy zsidó középiskolában a legtöbben a szegregációt és a felekezeti különbségek erősítését látták.

Másfelől a szegregáció sajnos mindennapos volt a felekezeti gimnáziumokban, ahová, bár felvették a zsidó tanulókat, szüleiknek jellemzően magasabb tandíjat kellett fizetni, ráadásul legtöbbször számukra teljesen külön osztályokat állítottak fel. Sokan tehát az antiszemita légkör miatt támogatták az izraelita középiskola felállítását, mint ahogy ezt 1886-ban fogalmazták:

„Bizonyos, hogy a zsidó szülők in­kább ez intézetbe adnák gyermekü­ket, mint olyan iskolákba, ahol min­den alkalommal megéreztetik velük, hogy csak tűrve lesznek és úgy bán­nak a zsidó ifjúsággal, hogy a mi­niszter kénytelen ráparancsolni a ta­nárokra, hogy felekezete, vallása mi­att ne üldözzék az izraelita tanulót.”²

Az antiszemitizmus pedig nemcsak megalázó és elkeserítő élménnyel járt, hanem a vallástalanságot is növelte a fiatalok között:

„Az éretlen gyermek minden oldalról hallja, mint szidják, gyalázzák azt, minek szentnek kellene lennie előtte, iparkodik megszabadulni a béklyótól, melyet álszégyenében vallásában vél megtalálni, úgy akar élni, mint a többi és azon kezdi, hogy nagy garral büszkélkedik vele, hogy ő nem tud a zsidóságról semmit, hogy ő nem jár templomba, hogy ő bosszantja a hittanárt stb. stb.”³

Az ügy előremozdítása érdekében 1887 januárjában, dr. Löw Tivadar (1848–1910) ügyvéd (a híres szegedi rabbi, Löw Lipót fia) „propaganda” cikket írt a zsidó gimnázium érdekében. Löw a fő érvek – mint a tanulók bántalmazása, tanárok állásnélkülisége és az elvallástalanodás – mellett indokként hozta a hazafiságot is, vagyis:

„A zsidó gimnázium végre fényes tanújelét adná, hogy a nemzeti kultúra iránt nem kisebb érdeklődéssel viseltetünk, mint más felekezet és önerőnkből tartunk fönn oly intézményt, mely első sorban nem a vallásnak, hanem a magyar művelődésnek szolgál.”⁴

Egy zsidó felekezeti gimnázium létrehozását egyébként maga Trefort Ágoston (1817–1888) vallás- és közoktatásügyi miniszter is támogatta, sőt még egy kísérletet is tett, amikor néhány hónapos időre egy középiskolai osztályt indított a Neológ Rabbiképző Intézetben, hogy bebizonyítsa, a keresztény gyerekek is színvonalas oktatásban részesülnének egy izraelita középiskolában. Azonban a „próba” kudarcba fulladt a zsidók ellenállása miatt.⁵ A Rabbiképző alsó, eredetileg 6, majd 5 éves tanfolyama a főgimnázium osztályaival volt egyenértékű, ám az kifejezetten a rabbi-teológusképzést célozta, ezért, amikor Trefort 8 osztályossá akarta volna azt bővíteni, akkor az az intézet szakképzési színvonalát is negatívan befolyásolhatta volna.⁶

Ekkoriban a zsidó gimnázium ügyét legtüzesebben Veres József (1851–1913) képviselő, evangélikus pap támogatta a következő szavakkal:

„a zsidók igenis állítsanak maguknak külön gimnáziumot, mert a fennálló gimnáziumokban semmi keresni valójuk nincsen!”⁷

 

Polemizálás helyett anyagi támogatás

Bár kétségtelenül megvoltak a zsidó gimnázium felállításának a pró és kontra érvei, anyagi fedezet nélkül gyakorlatilag egy fél évszázadig csak kávéházi téma maradt, és időnként, egy-egy hitközségi közgyűléskor, esetleg az országgyűlésben bukkant fel egy rövidebb vita formájában.

A budapesti zsidó gimnázium tör­ténetében tehát mérföldkőnek szá­mított lovag kövesgyüri Freystädt­ler Antal (1825–1892) Veszprém megyei földbirtokos egy millió fo­rin­tos hagyatéka. A nagybirtokos elein­te az akkoriban tervezett lipótvárosi „megazsinagóga” építésének támogatását fontolgatta, ám végül a zsidó ifjak nevelése mellett döntött.⁸ El­képzelhető, hogy Freystädtler dön­tésében szerepet játszhatott, hogy a halála előtt pár évvel leánya el­hagyta az ősi hitet, mely nagy lel­ki fájdalmat okozott neki.⁹ Az ala­pítvány tőkéje a kultuszminiszté­rium­ban lett deponálva, hogy tíz éven keresztül kamatozzon és abból gim­náziumot állítsanak fel, az alaptőke pedig visszaszáll a Freystädtler családra.¹⁰

A zsidó gimnázium második nagy támogatója Wahrmann Sándor (1839–1899) bankár volt, aki még 1893-ban kelt végrendeletében 300 ezer forint tőkét bocsátott a pesti hitközség rendelkezésére, hogy egy felekezeti középiskola nyitását elősegítse.¹¹

A harmadik jelentősebb támoga­tó Taub Salamon (1822–1897) ma­gánzó volt, akiről haláláig jóformán alig tudott néhány ember, ám vég­rendelete után sokak hőse lett, ugyanis 613 ezer forintot hagyott különböző jótékony célokra (egyes alapítványokat kifejezetten a keresztény szegények megsegítésére), ebből jutott több mint 100 ezer forint a zsidó gimnázium alapítására is.¹²

Mégse legyen?

Az 1890-es években – a liberalizmus ködében – a grémium azt hangsúlyozta, hogy ha komolyan akartak volna foglalkozni egy felekezeti gimnáziummal, akkor már megteremtették volna ahhoz a körülményeket, azonban nem kívánják a zsidó ifjakat elkülöníteni a más vallású kortársaiktól; Mezei Mór (1835–1925), a Lipótváros ország-

gyűlési képviselője, később az Izraeliták Országos Irodájának elnöke, 1898-ban így nyilatkozott:

„[…] nem látnánk előnyt abban, hogy azon felekezeti iskolából, oly iskolai padokból kerüljenek az egyetemre ifjaink, ahol más felekezetei ifjakkal nem érintkeztek, ahol a magyar nemzet közös szelleme közvetlen érintkezésnek behatása alatt nem állhattak. […] foglalkoztunk e kérdéssel abban az időben, midőn igen tehetséges zsidó tanárok nem bírtak tanszékhez jutni […] Ezeknek a tanároknak érdekében, igenis kérdés merült föl vajon nem szükséges-e a felekezeti középiskola felállítása. De örömmel beismerem, ez az idő elmúlt, ennélfogva ez a szempont is elesett és én nem látom szükségét annak, hogy a mi felekezetünk középiskolát állítson fel.”¹³

 

A tervezés időszaka

A századfordulóra nagyjából felszállt a liberalizmus köde, és 1902-ben a Freystädtler-féle kamatok is felszabadultak – elméletben, akár már az év szeptemberétől megindulhatott volna az oktatás a zsidó gimnáziumban, ha találtak volna egy erre megfelelő helyszínt. Ekko­ri­ban a tanterv kidolgozásával Munkácsi Bernát (1860–1937) akadémikus nyelvész, a hitközség akkori főtitkára foglalkozott, aki a nemzeti műveltség és a zsidó tudás otthonaként képzelte el az új intézményt. Hangsúlyozta, hogy a tantervnek alkalmazkodnia kell az állami gimnáziumok előírásaihoz, de az azokban tanított heti két hittanórát még négy órás vallási tárggyal kell kiegészíteni, mely egyfajta Talmud-Tóraként lenne definiálva.¹⁴

1906. december 9-én a hitközségi rendkívüli közgyűlésének vitáját egy statisztikával zárták, miszerint ak­kor

Magyarországon összesen 165 gim­názium volt, melyből a ren­die­ket is számolva 63 római katoli­kus, 44 ál­lami, 28 református, 22 evan­géli­kus, 3 nemzetiségi, 2 görög ke­le­ti, 2 unitárius (mindössze 68 ezer lé­lek után) és 1 zsidó, a Rabbi­sze­mináriumé, mely az általános kép­zésre nem felelt meg – azaz az iz­raelita felekezeti gimnázium felállí­tá­sa több mint jogosult.¹⁵

A hitközség részéről végre megszületett az elhatározás, azonban ezután a kultuszminisztérium akadályozta az ügy haladását, hogy sokáig ignorálta azt a megállapodást, mely lehetővé tette a Freystädtler-féle kamatok (1906-ban 1.323.020 korona) és a Wahrmann-Taub alapítványok (824.200 és 163.400 korona) közös felhasználását.¹⁶

Miután 1907 őszén még mindig nem volt válasz a minisztériumtól, Szabolcsi Miksa (1857–1915) az Egyenlőségben több csípős publicisztikában is bírálta ezt az eljárást, mint például:

„Abban a hiszemben volt mindenki, hogy a kormány, mely ilyen esetben (mikor nem zsidókról volt szó) nem egyszer 48 óra lefolyása alatt döntött, pár hét múlvára megadja a placetumot és hozzáláthatnak a telekvásárláshoz. De mert ettől a gimnázium megnyitásáig sok idő múlhat el, tervbe vették, hogy egyelőre bérházban nyitják meg a gimnáziumot, egyelőre két osztállyal. És ez most szeptemberben meg is történt volna, ha szabad lett volna. Míg az ügy Makai miniszteri tanácsostól eljutott Barkóczy báró miniszteri tanácsoshoz onnan meg vissza kiindulópontjához, hogy épp akkor házasodott pár látott gyermekörömet, csak a mi középiskolánk nem tudott megszületni. Nagyon messzire esnek a kultuszminisztérium szobái egymástól…”¹⁷

Zöld út – vagy mégsem?

„Eltekintünk a sérelmek és panaszok ismétlésétől, hanem konstatáljuk, hogy 27 hónap és 14 napig tartott, míg az akta megtette az utat a Hold utcától a Síp utcáig.”¹⁸ 1909. április 2-án gróf Apponyi Albert (1846–1933) miniszter végre elfogadta a hitközség kérelmét. A miniszter tehát zöld utat adott a zsidó gimnázium megnyitására, ekkor azonban a gimnázium felügyelő bizottsága kapcsolta fel a piros lámpát, ugyanis, az eddigiektől eltérően inkább amellé állt, hogy oktatást csak akkor kezdenék, ha már felépült a líceumuk is, tehát ideiglenes helyen nem nyitják meg az intézményt.

Az átmeneti helyiségben való indítás elvetésének anyagi vetülete is volt, ugyanis a három nagy alapítvány tőkéjét ilyen célra nem használhatták volna fel, így felmerült az is, hogy ha telket vásárolnak, akkor azon egy átmeneti pavilont építenének, ahol megkezdődne az oktatás, ám egyszerre tanítani és építkezni nem lett volna éppen szerencsés. Bár oktatásról még mindig csak elméletben volt szó, 1910-ben végre megvásárolták a gimnázium 1900 négyszögöles telkét az Abonyi utca és Bálint (ma: Cházár András) utca sarkán.¹⁹

 

Az építkezések és az első év

Az építkezést 1913 júliusában kezdték meg Lajta Béla (szül.: Leitersdorfer, 1873–1920) tervei alapján és a program szerint 1915. szeptember 1-jén nyitotta volna meg kapuit. Elrendezését, felszerelését és a tanítási program javát Kármán Mór (szül.: Kleinmann 1843–1915) egyetemi tanár, közoktatás-politikai szakember tervezte meg.²⁰

Reményt keltő volt, hogy 1914-ben már álltak a falak, ám sajnos a következő évek utcaképét is a csupasz téglafalak határozták meg, ugyanis az első világháború kitörése szinte teljesen leállította a projektet. 1919-ben már arról cikkeztek, hogy a félig felépült épületet a telekkel együtt eladják az államvasutaknak 3 millió koronáért, miért a kuratórium a Podmaniczky utca és Aréna (ma: Dózsa György) út sarkán kapna újabb telket.²¹ Ezt végül elvetették, sőt az ősszel megnyitották a zsidó fiú- és leánygimnáziumot is, igaz, nem az Abonyi utcában, hanem a Wesselényi utca 44. szám alatti hitközségi fiú polgári iskolában, illetve a Síp utca 12-ben lévő leány polgáriban (ahonnan a lányok hamarosan a zsidó fiúárvaház Munkácsy Mihály utcai épületébe költöztek). dr. Heller Bernát (1871–1943) irodalomtörténész, orientalista, a zsidó gimnázium igazgatója a következő mondatokkal kezdte az első évnyitót:

„Minden örömnek ma le kell tompulnia, halkulnia, minden vígságba beleelegyedik a magyar fájdalom. Iskolánknak akkor vetették meg új alapjait, amikor hazánknak ezeréves alapjait szétverni megkísérlik. Csak halk megilletődéssel ünnepelünk. De mégsem kerülhetjük el a nyilvánosságot. Nektek, kedves gyermekeim, éreznetek kell, hogy a nyilvánosságnak szeme reátok irányul. Bizonnyal tudjátok, mi az a reflektor, a fényszóró, amely egyes kiszemelt felületekre vetíti, löveli világosságát. A mi iskolánkra két ilyen reflektor tűz: a féltő szeretet reflektora, mely aggódva lesi, minden elég szép-e, elég jó-e s a bizalmatlanságnak, [itt a jelzőt a cenzúra törölte, de nem nehéz kikövetkeztetni – Cs. V.] reflektora, amely fogyatkozást, foltot keres. Mindkettőnek fényét állanunk kell.”²²

A zsidó gimnázium tehát megkezdte pályafutását, ám a Lajta által megálmodott impozáns épület felépítésére továbbra sem volt pénz, ráadásul többek elkezdték kritizálni a lokációt is: a Keleti pályaudvaron túli részt nem tartották elég elegánsnak, több szülő nem szívesen küldte volna olyan „messzire” gyermekét.²³

Fény az alagút végén

Sokan már feladták az Abonyi utcai iskolapalotát, megálmodója, Lajta Béla pedig nem érhette meg átadását. Reménysugárként hatott 1923. szeptember 17-e, amikor a Ros hásáná előtti szombaton felavatták a gimnázium elegáns zsinagógáját, melyet Hegedűs Ármin (szül.: Geiger, 1869–1945) építész vezetése mellett fejeztek be. Ekkortól kezdve rendszeresen tartottak itt istentiszteleteket nemcsak a diákoknak, de a környékbeli lakosságnak is. Sőt a gimnázium fiú részlege birtokba vette a már kész részeket is.²⁴

A második évtizede csúszó építkezésre dr. Glücksthal Samu (1864–1937) felsőházi és törvényhatósági tag, a hitközség elnökhelyettese szerzett egy nagyobb, angliai kölcsönt. Ennek köszönhetően 1932. június 7-én sikerült felavatni a 18 évig épült gimnáziumot. Az ünnepségen megjelent Karafiáth Jenő (1883–1952) oktatási miniszter és Ripka Ferenc (1871–1944) főpolgármester is. A díszbeszéd, melyet Glücksthal Samu ekkor, mint oktatási elöljáró és építőbizottsági elnök minősítésében mondott, így kezdődött:

„A ház, melynek avatására összejöttünk, iskola: a tudás és művelődés hajléka és a magyar kultúra épületének új talpköve. Voltaképpen nem is nevezhető újnak. A két iskolának, a Pesti Izr. Hitközség reál­gimnáziumának és leánygimnáziumának története nem a mai napon kezdődik, mikor ezt az épületet, melyben mindkét középiskola végleges otthont talált, ünnepélyesen felavatjuk. Több mint egy évtizedes munkásságra tekint vissza mindkét iskola. Saját hajlék nélkül élték át fennállásuk első éveit, igazolva azt, hogy az igazi emberi alkotások lényege az eszme, s nem az a külső keret, melyben az eszme megjelenik.”²⁵

 

Cseh Viktor írása

¹ Felkai László, A budapesti zsidó fiú- és leánygimnázium története. Budapest: Anna Frank Gimnázium, 1992. 9. old. A továbbiakban, mint: Felkai, 1992.; ² Komor Gyula, „Zsidó gimnázium”, Egyenlőség, 1886. 5. évf. 18. szám, 3–4. old.; ³ Uo.; ⁴ Löw Tivadar dr., „Zsidó gymnazium.”, Egyenlőség, 1887. 6. évf. 2. szám, 1–2. old.; ⁵ „Miben áll a zsidó gimnázium ügye?”, Egyenlőség, 1887. 6. évf. 8. szám, 6–7. old.; ⁶ Schweitzer Gábor, „Adalékok az Országos Rabbiképző Intézet 1914 előtti történetéhez”, in: Géczi János (főszerk.), Iskolakultúra. 2007/2. 104–105. old.; ⁷ Ld. 5. jegyzet; ⁸ „Különfélék – Alapitvány egy zsidó gimnáziumra.”, Pápai Lapok, 1892. 19. évf. 17. szám, 69. old.; ⁹ „Hirek – Kövesgyüri Freystädtler Vilmos”, Egyenlőség, 1890. 9. évf. 10. szám, 10. old.; ¹⁰ „Egyház és iskola – Nagy alapitvány zsidó gymnáziumra.” Vasárnapi Ujság, 1892. 39. évf. 17. szám, 301. old.; ¹¹ „Wahrmann Sándor végrendelete.”, Egyenlőség, 1899. 18. évf. 12. szám, 1–2. old.; ¹² „Hirek – A váratlan jótevő.”, Egyenlőség, 1897. 16. évf. 25. szám, 9. old.; ¹³ „Fölvilágositásul.”, Egyenlőség, 1898. 17. évf. 20. szám, 4–5. old.; ¹⁴ Felkai, 1992: 11. old.; ¹⁵ „Hirek – A zsidó fögimnázium.”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 50. szám, 7–9. old.; ¹⁶ „A zsidó gimnázium.”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 48. szám, 3–5. old.; ¹⁷ „Szent tartozás.”, Egyenlőség, 1907. 26. évf. 36–37. szám, 4. old.; ¹⁸ Szabolcsi Miksa, „Fellebbezés.”, Egyenlőség, 28. évf. 47. szám, 1–3. old.; ¹⁹ „Hirek – A zsidó gimnázium ügyében”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 11. szám, 8. old.; ²⁰ „Milyen lesz a zsidó gimnázium?”, Egyenlőség, 1913. 32. évf. 28. szám, 5–6. old. ²¹ „Hirek – A zsidó gimnázium ügye.”, Egyenlőség, 1919. 38. évf. 11. szám, 10. o.; ²² „A Gimnázium első éve.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 30. szám, 5. old.; ²³ „Bonyodalmak a zsidó gimnázium körül.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 38. szám, 6. old.; ²⁴ „Hirek – A zsidó gimnázium templomának felavatása.”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 38–39. szám, 15. old.; ²⁵ Glücksthal Samu, „Felavatom a két zsidó gimnáziumot”, Egyenlőség, 1932. 52. évf. 35–36. szám, 5–6. old.