Kis közösség hatalmas befolyással – az aprócska zambiai zsidó közösség történetéről az Arutz7 közölt összefoglalót.
A zambiai Livingstone-ban, százéves gőzmozdonyok közt áll a Gateway Zsidó Múzeum faépülete. Hugh Macmillan, a második világháború utáni virágkorában 1200 főt számláló zambiai zsidó közösség brit kutatója szerint
„a zsidók nagy szerepet játszottak Zambia történelmében, elsősorban a kereskedelemben, de az ország politikai és intellektuális életében is”.
A húszmilliós afrikai országban ma csak tizenegy zsidó él.
Az akkor még Észak-Rodézia néven ismert országba a XIX. század végén érkeztek az első európai zsidók, elsősorban szegény, jiddis anyanyelvű bevándorlók a jobb élet reményében, az oroszországi zsidó letelepedési övezetből. Ócskások, kereskedők, boltosok lettek, később szerepet vállaltak a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben, a fakitermelésben és a bányászatban is. Az 1920-as évekre a száz zambiai zsidó mintegy fele az akkori fővárosban, Livingstone-ban élt. Bár a harmincas években a nácik elől menekülő több száz zsidót azonban nem fogadta be az ország, de az iparosodott területek városaiban egyre több zsidó telepedett le, és sorra nyitották a zsinagógákat, illetve a temetőket.
„Kicsi, de összetartó közösség voltunk” – emlékezett a 81 éves, Izraelben élő Aviva Ron, aki Ndolában nőtt fel.
„Minden péntek este volt istentisztelet. A bár micvákra az előimádkozó készítette fel a fiúkat, a mohel [körülmetélő] pedig a helyi fogorvos volt”.
Egy Simon Zukas nevű zsidó az 1950-es években kulcsszerepet játszott az ország függetlenedés felé tartó útján, később miniszterséget is vállalt az országban. Amikor 2021-ben, 96 éves korában elhunyt, a kormány nemzeti gyásznapot hirdetett. 1964-ben, az ország függetlenségének kikiáltásakor a virágzásnak hirtelen vége szakadt. Az új ország új elnöke ugyanis elrendelte, hogy csakis bennszülött polgárok kaphatnak munkát. A mintegy 300 fős zsidó közösség tagjainak legnagyobb része elhagyta Zambiát, és a szegénység, háború és betegségek sújtotta ország zsidó lakossága 2001-re mindössze két főre apadt. A boltosként és a politikában is tevékenykedő Dennis és Maureen Figov végül idős korára Dél-Afrikába költözött.
A beszámolók szerint a többi fehér bőrű zambiai lakossal ellentétben a zsidók jó viszonyban voltak a helyiekkel, a gyerekek együtt játszottak, a dolgozókat is egyenjogúként kezelték, és a zsidó kereskedők gyakran a briteket megkerülve, egyenesen a törzsi vezetőkkel tárgyaltak. Az antiszemitizmus viszont érzékelhető volt:
„A zsidókat nem engedték be a tenisz- és a golfklubokba, így az apám saját teniszpályát épített és ott játszott indiai barátaival”
– mesélte Ron.
A Zambiai Zsidó Tanács kétmillió dollár tőkével rendelkezett a közösségi ingatlanok eladásából és befektetésekből. Ennek egyik feléből Ndolában alapítottak orvosi fakultást a helyi egyetemen, a másik felével pedig a Tel-Avivi Egyetemet támogatták, melynek orvosi kara szorosan együttműködik a ndolai egyetemmel.
A livingstone-i múzeumot zsidó úttörők leszármazottja, David Sussman és a közösség más tagjai közösen alapították. A múzeumban a látogatók – a zambiai tantervnek része a múzeum meglátogatása is – fényképeken, leveleken és különféle tárgyakon át megismerkedhetnek a zambiai zsidó közösség 130 éves történetével. „Zsidó Livingstone” címmel egy helyi történész, Peter Jones sétákat is ajánl az érdeklődőknek.
A zambiai zsidó közösség vallási igényeit nyolc másik afrikai országgal együtt Moshe Silberhaft rabbi látja el az Afrikai Zsidó Tanács részéről. Silberhaft Johannesburgban lakik, és onnan látogatja rendszeresen a környező országokat. Peszáchkor maceszt oszt, ellenőrzi a temetők állapotát és részt vesz olyan életeseményeken, mint a bár micva, az esküvő vagy a temetés. A rabbi elmondta, hogy 130 év alatt mintegy 1500 településen éltek zsidók Afrika déli részén, ennek emlékét zsidó nevet viselő utcák is őrzik. „Az a feladatunk, hogy támogassuk azt a néhány zsidót, akik még itt élnek és megőrizzük azok emlékét, akik valaha itt éltek.”
