Az antiszemitizmus akkor virágzik a leginkább, amikor a zsidók szégyellik zsidóságukat. Az október nyolcadikai zsidóknak nemcsak fel kell vállalniuk bocsánatkérésektől mentes cionizmusukat, hanem előre kell mozdítaniuk a bocsánatkérésektől mentes zsidóság ügyét is, írja az aish.com oldalán Efrem Goldberg rabbi.
Bret Stephens, Pulitzer-díjas újságíró – utalva arra, hogy a CIA központjában sokáig lógott emlékeztetőként a felirat: „Minden nap szeptember 12.” – azt mondta: „Minden egyes zsidó szervezetben, zsinagógában és iskolában ki kéne akasztani egy táblát és oda kéne tenni minden zsidó és nem zsidó íróasztalára, akinek számára fontos a zsidók biztonsága és jólléte: »Minden nap október 8.«”. Október nyolcadika azt is megmutatta, hogy kik a barátaink és kik az ellenségeink. „Több mint 3800 év zsidó történelme még mindig ugyanarra az egy dologra tanít: hosszútávon egyedül vagyunk. Mit tehet az október nyolcadikai zsidó? Leginkább felhagyhatunk azzal, hogy szégyenkezünk, kétértelműen viselkedünk vagy védekező pozíciót veszünk fel a cionizmusunk miatt.”
Az október nyolcadikai zsidónak nemcsak el kell hagynia az állandó bocsánatkérést saját zsidósága és cionizmusa miatt, hanem büszkén vállalnia kell azokat.
Meg kell találnia saját, a zsidó bölcselet által inspirált hangját és szókészletét, hogy sikeresen lobbizhasson és harcolhasson a zsidó állam és a zsidó nép jogaiért. Az ima, a tanulás, a zsidó egység és a tórai bölcsesség hangján kell szólnia és hirdetnie az igazat és az igazságosságot.
Amikor Jáákov ősapa apja, Jicchák (Izsák) elé állt, hogy megszerezze az elsőszülöttnek járó áldást, akkor álruhába bújtatta a karját, ám a hangját nem változtatta el. Jiccháknak feltűnt ez a furcsaság, és fennhangon így szólt: „a hang Jáákov hangja, de a kéz Észáv [Ézsau] keze”. Bölcseink szerint (Berésit Rábá 63:20) e két dolog – Jáákov hangja és Észáv keze – teljesen összeférhetetlen. „A hang Jáákov hangja – amikor Jáákov hangja hallatszik a zsinagógákban, akkor a kéz nem Észáv keze. Ám ha nem [hallatszik Jáákov hangja a zsinagógákban], akkor a kéz Észáv keze.”
Az antiszemitizmus akkor virágzik, amikor asszimiláltan, bocsánatkérően, védekezve, szégyenkezve, vagy akár zsidó identitásunk és zsidó értékeink felvállalásától tartva élünk.
Amikor lehalkítjuk zsidó hangunkat, akkor az antiszemiták felemelik a kezüket és lecsapnak ránk. Az október nyolcadikai zsidónak szembe kell néznie az ellenségeivel: a harctéren, a kongresszusi meghallgatásokon vagy a bíróságokon. Ugyanakkor önmagával is szembe kell néznie, és meg kell vizsgálnia a zsidóság iránti elkötelezettségét, büszkeségét és vallásgyakorlatát. Tudnia kell, hogy kik számítanak a barátai közé és kik nem, valamint képesnek kell lennie arra, hogy felépítse a saját, zsidó értékeken alapuló intézményeit.
És a legfontosabb: profiként, a hét minden napján, a nap minden órájában vállalnia kell zsidóságát. Akár szigorúan vallásos, akár nem tartozik egyetlen vallási közösséghez sem – egyikünk sem folytathatja tovább az életét úgy, mint eddig. Nem lehetünk a zsidóságot kedvelő amatőrök. Elkötelezetten kell imádkoznunk, elkötelezetten kell tanulnunk a Tórát és tartanunk a parancsolatokat. Szeretnünk kell zsidóságunkat, a Tórát és Istent – szeretni olyannyira, hogy akár az életünket is feláldozzuk értük.
Akármerre nézünk, ott látjuk mindenhol a mottót: „ám hánécách jenácéách” – az örök nép győzedelmeskedni fog és túléli ezt is. De ezért mindannyiunknak aktívan tennie kell.