A ros hásánától jom kipurig tartó tíz bűnbánó nap egyik legjellegzetesebb imája az Ávinu, málkénu – Atyánk, királyunk kezdetű könyörgés. A Talmud (Táánit 25b) meséli el az eredetét: nagy szárazság volt egyszer Izraelben, és rabbi Eliézer, az akkori nemzedék egyik vezetője hosszú, 24 könyörgésből álló imádságot mondott el, ám ez nem volt elegendő, és a szárazság nem szűnt meg. Ekkor tanítványa, rabbi Akiva rövid, mindössze öt mondatból álló fohászt mondott el, melyek mindegyike így kezdődött: Atyánk, királyunk, és ekkor eleredt az eső. Egy égi hang pedig kijelentette: nem azért hallgattatott meg rabbi Akiva imája, mert ő maga nagyszerűbb lett volna, hanem azért, mert túllépett saját magán.
Bölcseink így magyarázzák ezt az esetet: Eliézer rabbi nagyon szigorú volt. Számára a jó jó volt és a rossz rossz, nem ismert semmiféle elhajlást, és tökéletes egyenességgel szolgálta az Örökkévalót. Mivel a zsidók abban az időben nem érdemelték meg az esőt, és Eliézer rabbi, szellemi vezetőjük szigorúan ítélte meg őket, ő nem volt képes arra, hogy imájával elhozza az esőt. Az emberek ugyanis a meggyőződése szerint sem érdemelték meg azt. Rabbi Akiva azonban nem volt szigorú másokkal. Még akkor is inkább visszalépett mások javára, ha tökéletesen igaza volt, és ez a tulajdonsága tette képessé arra, hogy imájával elhozza a várva várt égi áldást. Ugyanígy képes az ember megváltoztatni az égi ítéletet, ha képes túllépni megbántottságán és megbocsátani másoknak, még akkor is, ha azok nem, vagy csak félig-meddig kértek elnézést. Ha mi szigorúan ítélünk meg másokat, mi is szigorúan ítéltetünk meg. Ha azonban képesek vagyunk túllépni önmagunkon, akkor minket is ugyanezzel az elnézéssel ítélnek meg.
A rabbi Akiva által elmondott fohászok a mai napig ennek az igen erőteljes és átéléssel elmondott imának a részét képezik: apánk vagy, nincs rajtad kívül más urunk, vétkeztünk ellened, könyörülj meg rajtunk, tégy velünk jót neved kedvéért. A szövegen picit változtatunk attól függően, hogy közösségi böjtnapon, a tíz bűnbánó napon, vagy jom kipurkor mondjuk el. Különös jelentősége van a jom kipuri ötödik, lezáró imban, a Neilában elmondott Ávinu málkénunak, mely egyben a tíz bűnbánó nap, illetve az elul hónap kezdetétől eltelt negyven nap lezárását is jelenti. Szombaton nem mondunk Ávinu málkénut.
Az imádság minden egyes sora így kezdőik: ávinu, málkénu. Ezzel kifejezzük az Isten iránti elkötelezettségünket, elismerjük az Ő uralmát, de egyben azt is kijelentjük, hogy a királyunk és a bíránk nem más, mint a saját atyánk, aki saját népévé választott minket, aki szeret minket, Mindenható, a királyok Királya. Akármit is kérünk tehát az imádság egyes soraiban, mindig a Mindenható Apához fordulunk. Márpedig sok mindent kérünk, hiszen a jelenlegi formájában 44 soros esdeklésben nemcsak vétkeink eltörlését és megbocsátását kérjük, hanem többek között gyógyulást, megváltást, hosszú életet, megélhetést, és azt, hogy az Örökkévaló segítse a teljes megtérésünket. Arra kérjük Istent, hogy emlékezzen minden egyes emberre, aki az életét adta érte, és végül, ha másért nem, hát saját magáért bocsásson meg nekünk.
Ahhoz a kereskedőhöz hasonlít ez, mondta a dubnói mágid (Jáákov ben Wolf Kranz, 1741-1804), aki elment egy hatalmas textilraktárba, és az épület közepén megállva kilométernyi bársonyt, brokátot, selymet, vásznat és még számos más textilt rendelt különféle színekben. Amikor elérkezett a fizetés pillanata, a kereskedő félrevonta az eladót, és szégyenlősen bevallotta neki, hogy sajnos épp semmi pénze nincs, de később kifizeti a hatalmas mennyiségű árut. Ugyanígy van ez velünk, mondta a mágid. Az Ávinu málkénu imában, mondja a mágid, mindenféle kívánságokkal ostromoljuk az Örökkévalót. Nem kevesebbet kérünk, mint teljes megbocsátást, egészséget, jó életet, megváltást, és még számtalan más, nagy dolgot. Ám amikor a legutolsó mondathoz érünk, melyben mintegy kifizethetnénk a számlát a sok „áruért”, amit felhalmoztunk, akkor így suttogunk: Atyánk, Királyunk, legyél kegyes velünk, és felelj imáinkra, bár nincsenek érdemeink, melyekkel megfizethetnénk a hatalmas rendelést, mégis kérünk, hogy adj nekünk adományt és kegyelmet, és ments meg minket.
A XVIII. században élt Uziel Meisels rabbi, a mezricsi mágid tanítványa a következőképpen magyarázta az ima középső részét, melyben ötféle „írj be minket ebbe a könyvbe” jellegű kérés hangzik el: az öt kérés megfeleltethető a Tóra öt könyvének. Az első, „írj be minket a jó élet könyvébe” a Teremtés könyvének felel meg, melyben a világ, vagyis az élet teremtéséről van szó. A második, „írj be minket a megváltás könyvébe”, az Egyiptomból való megváltást elbeszélő Smot könyvének feleltethető meg. A harmadik, „írj be minket a megélhetés könyvébe”, az áldozatokat felsorakoztató Vájikrá, az „írj be minket az érdemek könyvébe” pedig a Bámidbár könyvéhez csatlakoztatható, mivel abban olvashatunk a tábort alkotó 12 törzsről, melyek ősatyáinak érdemében élünk. Végül az ötödik, az „írj be minket a megbocsátás könyvébe” az utolsó könyvhöz tartozik, melyben Mózes felsorolja a nép vétkeit, és melyben olvashatunk a tesuváról, a megtérésről, a megbocsátás előfeltételéről.
Adjon tehát az Örökkévaló teljes megbocsátást minden vétkünkre! Gmár chátimá tová, jó bepecsételést kívánunk!
zsido.com
Forrás: myjewishlearning
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.