A nemzetközi intézmény képviselői első alkalommal jártak hivatalosan a helyszínen.
Az intézmény 2002-es megalapítása óta először, csoportosan tettek hivatalos látogatást a Nemzetközi Büntetőbíróság (angolul: International Criminal Court, ICC) bírái Auschwitz-Birkenauban – közölte kedden a Jerusalem Post. A bírák többnapos krakkói szakmai útjuk utolsó napján érkeztek az egykori koncentrációs tábor helyszínére.
A hágai székhelyű szervezet bírái lerótták tiszteletüket az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor áldozatai előtt azon a helyen, amely örökre arra emlékezteti a bíróságot, hogy fontos az ilyen tettek elkövetőinek büntetlensége ellen harcolni – szerepelt a népirtással, háborús bűncselekményekkel, és emberiesség elleni bűncselekményekkel foglalkozó intézmény közleményében.
A csoport érkezése kapcsán a lengyel külügyminisztérium is nyilatkozatot tett közzé, melyben hangsúlyozták: „az egykori német náci koncentrációs táborban a legsúlyosabb bűncselekményt követték el”.
zsido.com
Kép forrása: Twitter