Az ötéves Ariel Bibas, édesanyja, Shiri, és kilenc hónapos öccse, Kfir Bibas, a palesztin terroristák által elrabolva és brutálisan meggyilkolva, örökre eltűntek Joáv életéből. Joáv, aki Ariel legjobb barátja volt, azóta küzd, hogy feldolgozza barátja elvesztését. Miközben gyermeki fantáziája és reménye próbál vigaszt nyújtani a rideg valóságban, számol be a Neokohn.
Joáv és Ariel Bibas
Joáv és Ariel együtt nőttek fel, csecsemőkoruktól kezdve elválaszthatatlanok voltak. A traumatikus események hatására azonban Joáv nehezen tudja feldolgozni barátja elvesztését. Édesanyja, Jamit Avital megosztotta Joáv gyászának szívszorító történetét a Nir Oz kibuc túlélőinek gyűlésén.
Az eilati szállodában 2023 novemberében tartott összejövetelen, miután a túlélőket evakuálták, Joáv meglátott egy fényképet Arielről. A fiatal fiú, aki nem tudta visszafojtani fájdalmát, felkiáltott, hogy Ariel meghalt, majd abban a gondolatban keresett vigaszt, hogy barátja talán még mindig él, csak éppen „a szobájában” van.
„Nem tudtam, mit mondjak; csak megöleltem és sírtam”
– emlékezett vissza Jamit.
Ahogy teltek a napok és hónapok, Joáv gyötrődése folytatódott, ami az Arielről és Kfirről szóló ártatlan, mégis fájdalmas kérdésekben nyilvánult meg. Amikor felröppentek a túszok szabadulásának hírei, Joáv reménykedett, hogy Ariel hamarosan visszatér, és folyamatosan azt kérdezte, mikor jön haza a barátja.
Joáv levele Arielnek
Joáv még egy levelet is diktált az édesanyjának Ariel számára, tele gyermeki fantáziával és kétségbeesett reménnyel. A levél így szólt: „Szeretném lerajzolni neked Batmant az összes repülő hőssel együtt, hogy kedved legyen átrepülni Gáza fölött, és íjjal és nyíllal harcolni a rosszfiúk ellen.
Aztán visszajössz hozzánk, és velünk leszel az óvodában. Remélem, veszel magadnak édességet és köpenyt. Hiányzol.”
Joáv a gázai játszóterekről is kérdezte anyját, és azon tűnődött, vajon Ariel és Kfir játszhatnak-e úgy, mint a kibucban. Még abban is hitt, hogy Ariel időben visszatér purimra, és megkérte, hogy tegyenek félre neki egy Batman-jelmezt, amelyet végül Joáv maga viselt, elképzelve, hogy elrepül Gázába, hogy megmentse a barátját.
Joáv arról is beszélt, hogy talán egy „különleges bájital” visszahozhatja-e Arielt az életbe. Ahogy azonban telt az idő, és Joáv egyre többet értett meg az életről és a halálról, kezdett beletörődni a rideg valóságba. Amikor megérkezett a hír, hogy néhány túszt szabadon engednek, Joáv ártatlan zavarodottsággal kérdezte, hogy Ariel miért nem tért vissza. Fájdalmát csak fokozta a látvány, hogy az idősebb túszok a fiatalabbak előtt térnek vissza.
Búcsú a legjobb baráttól
Ezzel a pillanattal kezdődött Joáv számára a fájdalmas búcsúzási folyamat szeretett barátjától.
A tűzszünethez vezető hónapok reményteli várakozással teltek, ám Joáv reményei minden alkalommal szertefoszlottak, amikor más túszok tértek vissza. „Hol van Ariel, Kfir és Shiri? Miért nem őket hozzák vissza először?” – tűnődött a kis Joáv.
A bánattal szemben Joáv képzelete segítette őt a trauma feldolgozásában. Azt kérdezte, hogy Ariel jelenleg az űrben repül-e, vagy hogy valahogyan vissza lehet-e őt hozni az életbe. Az a lehetőség, hogy Ariellel álmában újra találkozhat, némi vigaszt nyújtott, bár a fájdalmat alig enyhítette.
A gyermeki szeretet és képzelőerő határtalan
Ez a történet emlékeztet minket arra, hogy a háború és a terror áldozatai nemcsak számok, hanem valós emberek, családok és gyermekek, akiknek élete örökre megváltozik. Joáv és Ariel barátsága, valamint a kisfiú küzdelme a fájdalommal, mélyen megérintő példája annak, hogy a gyermeki lelkek milyen erővel és érzékenységgel szembesülnek a világ rideg valóságával.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.