Ismét megtartották a híres küldöttek gyűlését, a kinusz hásluchimot, melyen az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi küldöttei vesznek részt a világ minden tájáról, hogy erőt és inspirációt merítsenek a munkájukhoz. Az idei téma a „Hogyan merítsünk erőt a nehézségekből” címet viselte, és ennek keretében olyan sliáchok osztották meg történetüket a nagyközönséggel, akiknek szokatlan, váratlan, szinte emberfeletti nehézségekkel kellett szembenézniük a munkájuk során, sőt, egyes esetekben már a munkájuk megkezdése előtt is.
Így volt ez az évtizedek óta a szibériai Novoszibirszkben szolgáló Sneur Zálmán Zaklosszal és feleségével, Mirjámmal, olvasható a Chabad beszámolójában. A fiatal pár 1998-ban kötötte össze életét, Zaklosz rabbi 24 éves volt akkor. Mindkettejük álma az volt, hogy a Rebbe küldötteivé válhassanak, és készek voltak a világon bárhova elmenni, kivéve egyetlen helyet.
„Az egyik randevúnk során azt mondtam a [leendő] feleségemnek, hogy az a sorsom, hogy küldött legyek, és hajlandó vagyok bárhova elmenni veled. Kivéve Oroszországba.”
A pár mindkét tagja úgy vélte, hogy Oroszország túlságosan messze van, túlságosan hideg és túlságosan bonyolult. Amikor azonban egy barátjuk azt tanácsolta nekik, hogy találkozzanak Berel Lazar oroszországi főrabbival és az oroszországi Chábád küldöttek vezetőjével, igent mondtak. Lazar rabbi így emlékszik vissza a találkozóra: „Elmondtam neki, hogy van egy nagy város, Szibéria fővárosa, Novoszibirszk”, ahol szükség van egy küldött párra. – „Az első reakciója az volt: ez nem való neki és nem való a feleségének”. Lazar rabbi azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Arra kérte a Zaklosz házaspárt, hogy legalább utazzanak oda és nézzék meg a várost, mielőtt végleg elvetik a gondolatot. Természetesen az utazás minden költségét állták a számukra. A pár végül elfogadta az ajánlatot és Novoszibirszkbe repültek, hogy Oroszország harmadik legnagyobb városában töltsék a purimot, a helyi zsidó közösséggel.
A város igazán minden félelmüket igazolta: mindentől messze volt, a hőmérő higanyszála pedig -30 fokot mutatott érkezésük napján.
Mint hamarosan kiderült, nehézségektől sem volt mentes a hely. Rögtön megmutatták nekik a zsinagógát is: romos épület, melyet gyakrabban használtak menedéknek a város otthontalanjai, mint imahelynek a zsidó lakosok.
A zsinagóga mosdóját az udvaron álló, jégbe fagyott vödör képviselte.
A fiatal pár a körülmények adta lehetőségekhez mérten a lehető legjobb purimi programot készítette elő, majd felkészült a távozásra. Két nappal azelőtt azonban, hogy vissza kellett volna térniük Moszkvába és onnan haza, Izraelbe, az egész életüket megváltoztató esemény történt: éjjel huligánok törtek be a rozoga zsinagógába, és darabjaira szedték a megmaradt bútorzatot. Szétszaggatták a könyveket, a tóratekercset a földre hajították. Mire Zaklosz rabbi megérkezett, a betörőknek híre-hamva sem volt, viszont búcsúzóul antiszemita tartalmú graffitit hagytak hátra, melyben megígérték, hogy még visszatérnek.
„Egyszer csak telefonhívást kaptam” – emlékezett Lazar rabbi. – „Az éjszaka közepe volt és ő [Zaklosz rabbi] rettenetesen zaklatott állapotban volt”. A főrabbi azt mondta, hogy a helyi hatóságok semmit nem tesznek az üggyel kapcsolatban, hacsak meg nem jelenik a médiában, és arra kérte Zaklosz rabbit, hogy mutassa meg a médiának, mi történt a zsinagógával. Zaklosz rabbi nem sokkal később kamerák és mikrofonok kereszttüzében találta magát, és rájött, hogy egy sajtókonferencia közepébe csöppent.
„Az első kérdés, amellyel szembesültem, az volt, hogy én vagyok-e Novoszibirszk rabbija” – meséli a rabbi. A fiatal lubavicsi hászid csupán néhány napos látogatásra érkezett a feleségével a fagyos városba, most pedig újságírók hada firtatta, mióta él a városban és mi vezette rá arra, hogy odaköltözzön. – „Nem régóta élek itt” – hangzik a régi felvételen. – „Csak egy rövid ideje vagyok itt és azért jöttem, hogy rabbi legyek itt, Novoszibirszkben”. Ezután egyenesen a helyi hatóságokhoz intézte a szavait: „Igazán mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak azért, hogy soha többé ne történhessen ilyesmi. Borzalmas és szégyenletes, ha ilyen dolog történik egy városban. És csakis azzal lehet megakadályozni, hogy az eset megismétlődjön, ha új és nagy zsinagóga épül itt…”
Az eset híre hamar elterjedt egész Oroszországban, a házaspár pedig visszatért Izraelbe. Otthon azonban családjuk és barátaik várták forró gratulációkkal új állásukat illetően, a novoszibirszki zsidó közösség vezetőiként. Egy-két hónappal később Zaklosz rabbi így szólt a feleségéhez: „Figyelj, a világon mindenki biztos abban, hogy mi vagyunk a novoszibirszki küldöttek. Mindenki – rajtunk kívül.” Lazar rabbi hozzátette: „Rájött, hogy amikor azt mondta, hogy ’Én vagyok ennek a zsinagógának és ennek a városnak a rabbija, akkor az nem véletlen volt… A Rebbe üzenete volt a számára, hogy ez az ő helye.’”
A távolság és a hideg mellett a nehézségek sem maradtak el. A szibériai elszigeteltség, az antiszemitizmus és mindenekfelett saját félelmeik is akadályozták a munkájukat. Mindezek ellenére mégis elfogadták új helyüket, letelepedtek Novoszibirszkben és minden erejükkel azon dolgoztak, hogy a fagyos városban fellobbantsák a zsidó élet szikráját. Sikereik ékes példája a 2013-ban átadott, óriási kiterjedésű zsidó központ, melynek csillogó modernségében nyoma sincs az egykori düledező zsinagóga szegénységének és elhagyatottságának.
A Rebbe mindig is azt tanította: minden egyes ember számára ki van jelölve a neki megfelelő kihívás és az ember feladata a világban, hogy megtalálja e kihívásokat, elfogadja és megfeleljen nekik. Isten csak akkor helyez akadályt egy ember elé, ha tudja, hogy képes azt legyőzni és pozitív energiákká formálni. Az ember feladata, hogy képes legyen önmagában még mélyebbre ásni és megtalálni a képességeket az akadályok legyőzésére.