Az európai zsidó közösségeket bemutató sorozatunk ezúttal Angliába kalauzolja az érdeklődőket.
Nagy-Britannia mintegy 300 000 főt számláló zsidó közössége Európában (Franciaország után) a második, a világon pedig az ötödik legnépesebb. A helyi zsidó közösség története XI. századra nyúlik vissza, de azóta nem folyamatos a zsidó jelenlét, mivel a XIV-XVII. században gyakorlatilag nem laktak zsidók Angliában. A XVIII. századtól kezdve azonban egyre inkább megerősödött a közösség, és ez a virágzás a – hagyományosan és tagadhatatlanul erős – antiszemitizmus ellenére a mai napig tart.
Történelmi áttekintés
1070: a zsidó letelepedés első írásos nyoma. Korábbról, a normann hódítás előtti időszakból nem tudunk zsidó jelenlétről a szigetországban, bár valószínűleg élt néhány zsidó a területen. Hódító Vilmos gazdasági megfontolásból hozatott zsidókat, elsősorban Franciaországból, akik közvetlenül a király alá tartoztak, és az ebből fakadó kötelezettségeik mellett számos privilégiumot is élveztek. Elsősorban pénzzel és pénzkölcsönzéssel foglalkoztak, közösségeik megtalálhatóak voltak Londonban, Yorkban, Bristolban, Canterburyben és más nagyobb városokban. Temetkezniük csak Londonban lehetett.
1144: a világtörténelem első vérvádja a zsidók ellen: azzal gyanúsították meg a norwichi zsidókat, hogy megkínoztak és megöltek egy William nevű fiút, hogy a vérét felhazsnálhassák a peszáchi macesz készítéséhez. A következő évtizedekben, anak ellenére, hogy a pápa koholt vádnak nyilvánította az esetet, még sok vérvádat fogalmaztak meg Angliában.
1177: Ebben az évben engedélyezték a zsidók számára a temetkezést Londonon kívül más városokban is. A következő évtizedekben a zsidók szabadon mozoghattak és folytathattak kereskedelmi tevékenységet az egész királyságban. A korszak leggazdagabb embere egész Angliában a lincolni Áron volt, aki érdekes módon többek közt számos apátság felépítéséhez nyújtott kölcsönt, és akinek hatalmas ingó és ingatlan vagyona halála után a királyra szállt. A nevéhez kötődik Anglia ma álló legrégebbi kőépülete, az ún. Norman ház Lincolnban, mely bizonyosan 1186 előtt épült.
XII. század: II. Henrik uralkodása alatt a zsidók különösen jó kapcsolatban álltak nem-zsidó szomszédaikkal, beleértve a papságot is, de a század vége felé a felsőbb társadalmi osztályok körében megerősödött a zsidóellenesség.
1189-90: a keresztes háborúk alatti komoly vérengzések történtek Nagy-Britannia-szerte, a leghíresebb köztük a yorki zsidók meggyilkolásának története.
1275: I. Edward zsidótörvénye, mely korlátozza a zsidók tevékenységét, elsősorban az uzsorát. Ez a törvény több évtizednyi romló helyzet eredménye: a zsidókat üldözni kezdték, sokukat koholt vádak alapján ölték meg, és számos egyéb módszerrel lehetetlenítették el a helyzetüket.
1278: érmenyírás vádjával az egész, mintegy 3000 főt számláló zsidó közösséget letartóztatták, egy részüket ki is végezték. A különösen gazdagok és jó kapcsolatokkal rendelkezők szabadságot vásárolhattak maguknak.
1290: az erőteljesen zsidóellenes I. Edward király kiűzi a zsidókat az országból. Néhány, kivételezett helyzetben levő családnak megengedték, hogy indulás előtt eladja tulajdonát, a legtöbbeknek azonban mindent hátra kellett hagyniuk, csak azt vihették magukkal, amit elbírtak. Innentől kezdve nincs hivatalos zsidó közösség, csak egy-egy, a zsidóságát titokban megőrző emberről tudunk. Huntingdoni Gergely szerzetes megszerezte a zsidók összes hátrahagyott írásos szövegét, így nem tűntek el telejsen ezek az emlékek. A XVIII. század elejéig független Skóciából nem tiltották ki őket.
XVII. század közepe: Oliver Cromwell idejében a zsidók, ha nem is hivatalosan, de visszatérhetnek Angliába. Londonban ekkorra egy figyelemre méltó méretű marrano közösség telepedett le, melynek tagjai kiterjedt kereskedelmi tevékenységet folytattak a világ különböző tájain. Leszármazottaik a mai napig Angliában élnek.
1655: a dániai zsidó közösség vezetőjének (Menáse ben Jiszráel rabbi) kérése nyomán, és belső politikai csatározásoktól kísérve Cromwell hivatalosan is beengedi a zsidókat. Először csak kereskedők érkeztek, akik rövidebb, majd hosszabb időre telepedtek le, később utánuk mentek a családjaik is.
1837: Viktória királynő lovaggá üti a bankár, kereskedő és filantróp Mose Montefiorét. Az ezt követő években egyre magasabb pozíciókat értek el zsidók (örökletes nemesség, London lord majorja, tagság a lordok házában, stb.) Montefiore igen népszerű volt a brit birodalom-szerte bőkezű adakozásai miatt. Jeruzsálemben a mai napig látható a kocsija, és az a szélmalom, melyet az általa alapított új városrészbe (1860) építtetett. Ez ma a Miskenot Sáánánim negyed, innen indult el a város terjeszkedése a falakon túlra.
1858: zsidók is lehetnek az angol parlament tagjai (érdekesség, hogy a zsidó származású, gyerekkorában családjával együtt kikeresztelkedett Benjamin Disraeli már ezelőtt tag volt)
1868: Disraeli lett a miniszterelnök
1880-as évektől: viszonylagos vallási toleranciája miatt Anglia a kelet-európai pogromok elől menekülő zsidók egyik kedvelt célpontja lett. A vegyesházasság nem volt jellemző. A szegény, jiddis anyanyelvű, kelet-európai eredetű bevándorlók és az asszimiláltabb, angolul beszélő, zsidó középosztály élesen elkülönült. Iparosok, különféle vállalkozók kerültek ki közülük nagy számban.
1885: A több nemzedékre visszatekintő Rotschild bankárdinasztia egyik tagja, Nathan Rotschild bejutott a lordok házába, és ezzel egyidőben bárói címet is kapot. Ő az angliai Rotschild bárók dinasztiájának első tagja.
1882: 46 ezer zsidó lakos Angliában, teljes elfogadottság, nagyszabású zsinagógaépítkezések.
1919: korlátozzák a külföldiek letelepedését. A zsidó lakosság lélekszáma ekkorra már 250 ezerre nőtt, legnagyobb részük ipari településeken (London, Manchester, Leeds) élt.
- világháború: mintegy 50 ezer zsidó katona harcolt a brit hadseregben, egyötödük halt meg a harctereken. Az első, kizárólag zsidókból álló hadegység a Zsidó Légió volt, melyet Palesztinában vetettek be. Harcaiknak köszönhető a palesztinai mandátum brit fennhatóság alá vonása, illetve a Balfour-deklaráció, mely államot ígért a zsidóknak Izrael területén.
1930-40-es évek: az Európából a nácik elől menekülő mintegy 40 ezer zsidó letelepedését engedélyezték a szigetországban. Sajnos az egyre aggasztóbb jelek ellenére sem engedtek be több menekültet. Eygetlen kivételt a Kindertransport jelentett, melynek keretében nagyjából 10 ezer gyermek érkezett Nagy-Britanniába, és menekült meg a biztos haláltól. Az angol fennhatóság alatt levő Palesztinába szintén érkeztek európai menekültek, de a számukat erőteljes mértékben korlátozták. Az angol haderőnél nagyszámú zsidó katona szolgált. Az angol parancsnokság alatt levő nyugati lengyel hadtestnél is kb. 10 ezer zsidó katona harcolt Palesztinában, köztük Menáchem Begin. Jelentős részük dezertőrként az új állam megalapításán kezdett dolgozni.
A második legnagyobb közösség Európában
Napjainkban mintegy 300 000 zsidó él Nagy-Britanniában, kétharmaduk Londonban és környékén. A londoni zsidó élet szíve a Golders Green városrész számtalan zsinagógájával, kóser éttermével, boltjával és más intézményeivel. Ezen kívül jelentős méretű közösséget találhatunk Manchesterben és Leedsben, abban a két iparvárosban, ahova a kelet-európai bevándorlók nagy része érkezett egy évszázaddal korábban. Más iparvárosokban, mint Gateshead, Glasgow és Liverpool is találunk közösségeket. Az elmúlt években felerősödött franciaországi antiszemitizmus nyomán számos zsidó költözött a csatorna másik oldalára. Az országban több mint 400 zsinagóga található, minden irányzat híve megtalálhatja a kedvére valót. A zsidó közösségeknek több újságja is van. Iskolák terén szintén széles palettáról válaszhatnak a szülők. Érdemes megemlíteni az évente megrendezett Limud konferenciát, mely nemzetközi előadók széles skáláját vonultatja fel, és különleges tanulási élményt kínál az érdeklődőknek. Gatesheadben található a világ egyik leghíresebb jesivája. A londoni központú, ortodox irányultságú Európai Rabbikonferencia, illetve a spektrum másik végén pedig a reform irányzathoz köthető Leo Baeck College szintén az angliai zsidóság sokszínűségét bizonyítják.
Újjászülető antiszemitizmus
Bár a XX. század második felére, a holokauszt után, elfogadhatatlanná vált a zsidőgyűlölet a brit társadalomban, a XXI. század kezdetétől, elsősorban a növekvő, radikális muszlim kisebbség köreiben, ismét fellángolt az antiszemitizmus. Emellett nyílt Izrael-ellenesség is tapasztalható a politikai élet jobb- és a baloldalán egyaránt. Évi több százra tehető az antiszemita incidensek száma, ezek között rongálások, gyújtogatások, erőszakos támadások szerepelnek. A közel-keleti helyzetet híven tükrözik ezek az események – ahogy fellángol ott a konfliktus, úgy válnak az atrocitások egyre gyakoribbá. Az egyetemek az Izrael elleni uszítás és bojkott melegágyai. Nagy vihart kavart tavaly nyáron az a hír, hogy a Sainsbury áruházlánc londoni üzleteinek kóser részlegét teljesen megszüntették.
A brit Chábád
Természetesen az Egyesült Királyságban is jelen van a chábád. Bár a második világháború előtt még csak nyomokban volt jelen, 1948-tól kezdve egyre erőteljesebb mértékben terjeszkedett az előző rebbe, Yosef Yitzchak Schneerson bátorításának következtében. A hatvanas évekre számos intézménnyel rendelkeztek, rendezvényeket tartottak, és az évtized végére felépült az új londoni chábád-ház. A legnagyobb lubavicsi közösség természetesen Londonban található, ahol több központ, iskola, oktatási centrum, zsinagóga, mikve és egyéb várja az érdeklődőket, tanulási lehetőségekkel, kóser étellel és zsidó élményekkel minden korosztály számára. Van továbbá chábád-központ és szervezett közösségi élet egyebek közt Birminghamben, Bristolban, Cambridge-ben, Edinburghban és Leedsben is. Ezek a centrumok minden korosztály igényeit kiszolgálják, és a zsidó élet minden területére kiterjedő szolgáltatásokat nyújtanak az arra igényt tartóknak, legyen szó akár vallási életről, illetve oktatásról, vagy a zsidó élet valamely mérföldkövéről, egészségről, vagy kóser étkezésről.
A világ zsidó közösségeit bemutató sorozatunk további cikkei:
Dánia
Etiópia