A Közel-Kelet írott történelmének egyik első járványa I. Justinianus bizánci császárról kapta a nevét. A polgári időszámítás utáni 541-542-ben terjedt el Egyiptomból és nagy pusztítást végzett a Szentföldön is. Az eseményeket részletesen feljegyezték az uralkodó udvari történetírói.
Egy évezreddel később a térségben még mindig gyakran törtek ki járványok. A XVI. században hat-hét évente söpört végig Jeruzsálemen a pestis. Ebben az időben élte aranykorát a zsidó miszticizmus az észak-izraeli Cfát városában, ahol a kabalista bölcsek különleges amulettek írásával és egyéb misztikus módszerekkel igyekeztek felvenni a harcot a pusztító kórral szemben.
Chájim ben Joszef Vital, az egyik leghíresebb cfáti kabalista szerezte a Sáár Hájichudim (Az egyesítések kapuja) című művet, melynek egyik példányán egy különleges amulettet figyelhetünk meg a következő felirattal: „Ez a szent Ári (Jicchák Lurija rabbi, a legnevesebb kabalista és Vital rabbi mestere) amulettje a járványok ellen”. Az ábra tulajdonképpen két amulett ötvözése, melyek közül az egyik, kézfejet ábrázoló alul, a másik, madarat formázó pedig felül helyezkedik el. A héber szavak egy része az Örökkévaló különböző – ismert és titkos – neveit írja le. A képen látható ábra a könyv 1855-ös, lembergi (ma: Lviv) kiadásából, való, de a korábbi kiadásokban is megtalálható, azonos, vagy nagyon hasonló változatban. Az amulett alkotója, Luria rabbi végül maga is járvány áldozata lett 1572-ben, 38 éves korában. Cfátban található sírja népszerű zarándokhely.
A XVIII. – XIX. században, Itáliában született egy járvány elhárításáért megalkotott imát tartalmazó kézirat, mely a misztikus titokzatosság helyett a hagyományos zsidó forrásokra támaszkodik. A fohász a 16. zsoltár jól ismert mondatával kezdődik: „Az Örökkévalót helyezem magam elé állandóan”. Ezután a 91. zsoltár következik, mely az Örökkévaló szárnyai alatt menedéket találó emberről szól, aki különböző fenyegetéseknek, többek között pestisjárványnak van kitéve. Ezt követően azt a tórai részt olvashatjuk, melyben Áron füstölőszer segítségével állja egy pusztító járvány útját, majd a füstölőszer összetevőit olvashatjuk. A kézirat készítője nem ismert, annyi derül ki az utolsó oldaláról, hogy Joszef Cemách Gávriel Donati számára készült.
A zsidó imarend egyik ismert fejezete az Ávinu Málkénu (Atyánk, királyunk) kezdetű könyörgés, melynek minden sora az előbbi szavakkal kezdődik, melyeket különböző kérések követnek. Ezek közül egy vonatkozik a járványokra, mely igen röviden és lényegre törően fogalmaz: „Atyánk, királyunk, hárítsd el a járványt birtokodról (azaz a zsidó népről)”. Ezt az imát általában csak a félelmetes napokon (ros hásáná és jom kipur között), illetve böjtnapokon mondjuk el, de vannak közösségek, ahol napjainkban, a koronavírus alatt is elmondják minden egyes nap.
A történelem során az eredetileg járványt jelentő héber mágéfá szó újabb jelentéstartalmakkal bővült. Manapság a modern kommunikációs eszközöket nem használó, háredi közösség tájékoztatására szolgáló, közterületeken elhelyezett plakátokon, az ún. paskevileken gyakran feltűnik ez a kifejezés, mellyel bármilyen, a vallásos közösség számára káros jelenséget jelölnek vele, melyek ellen – akárcsak a betegséget hordozó járványok esetén – elsősorban Istennek tetsző élettel, a Tóra parancsolatainak szigorú betartásával védekezhetünk.
Forrás: NLI