Amit a briszről tudni kell

A legtöbb ember azt hiszi, hogy a brit szó „körülmetélést” jelent. Ez nem így van. „Szövetséget” jelent.

A „körülmetélésre” használt héber kifejezés: brit milá – az elterjedt áskenáz kiejtéssel brisz miló –, és ennek második szava, a milá jelenti a körülmetélés aktusát. Érdekes módon a zsidók a rituális körülmetélés megnevezésére általában mégsem a milá, hanem a brit, vagyis a „szövetség” szót használják.

Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy „szövetség”? Az értelmező kéziszótárak szerint „közös cél érdekében való, szerződéses egyezség”. Az egyik felajánl valamit a másiknak, viszonzásul a másik is felajánl valamit az egyiknek: „megalkusznak”.

A brit milá szövetség Isten és a zsidó nép között. Az Örökkévaló vállalja, hogy Istenünk lesz, mi pedig vállaljuk, hogy az Ő népe leszünk. A testi-lelki szövetség – a szó szoros értelmében, örökre húsunkba vágóan is – megköttetett.

A chászid filozófia szerint magában a fizikai aktusban jelenik meg a szerződés lényege: azáltal, hogy feltárjuk legrejtettebb titkunkat, kiérdemeljük, hogy előttünk is feltáruljanak a felső világ rejtett titkai.

Az egész Ábrahám ősatyánkkal kezdődött, mintegy 3800 évvel ezelőtt. A Tóra a tökéletesség fogalmával kapcsolatban említi a körülmetélést. „Járj előttem, és légy tökéletes” – mondja az Örökkévaló Ábrahámnak a Teremtés könyvében, s ez tartalmazza azt is, hogy a körülmetéltség nélkül nem érhető el a szellemi tökéletesség állapota. Az Örökkévaló elsorolja Ábrahámnak, mi az, amit a maga részéről felajánl:

„És szövetséget kötök köztem és közted… Íme, Én szövetséget kötök veled, és te népek sokaságának atyjává leszel… Nagyon megszaporítalak, és népek atyja leszel, és királyok származnak tőled. És szövetséget kötök köztem és közted és magzataid között, akik utánad következnek, nemzedékeken keresztül örök szövetségül, hogy Isten legyek számodra és magzataid számára, akik utánad lesznek. És adom neked és magzataidnak, akik utánad lesznek, Kánaán egész országát, örök birtokul…” [1Mózes 17:7-9.]

Az Örökkévaló részéről szerepel az alkuban Ábrahám magzatainak megsokasítása – akik különleges viszonyban fognak állni vele – és Izrael országának örökös birtokul adása.

A Tóra ezután elősorolja a mi részvételünk feltételeit: „Te pedig tartsd meg szövetségemet, te és magzataid, akik utánad lesznek, nemzedékeiken keresztül. Ez az Én szövetségem veled és magzataiddal, akik utánad lesznek, melyet meg kell tartanotok: körül kell metélni minden fiút köztetek. Metéljétek körül előbőrötök húsát, és ez legyen a szövetség jele köztem és köztetek. Nyolcnapos korában metéljetek körül minden fiút, nemzedékeiteken keresztül…” [1Mózes 17:9-15.]

A mi teendőnk az egyezmény szerint tehát a körülmetélés, amely egyszerre jele a szövetségnek, ugyanakkor maga a Szövetség.

A Tálmudban szerepel egy történet Dávid királyról, aki egy alkalommal nagyon nekikeseredett a fürdőben, ahol mezítelenségében úgy érezte, megszakadt a kapcsolat közte és Isten közt, mivel így minden micvától meg van fosztva. De amikor meglátta testén a Szövetség jelét, eszébe jutott, hogy állandó és visszavonhatatlan összeköttetésben áll Teremtőjével, és ez nagy örömmel töltötte el.

A körülmetélés fizikai aktusának mély szellemi jelentősége van. A chaszidizmus ezt így határozza meg: „két fél közötti kapcsolat, amely sohasem évülhet el”. Ebben az értelemben ez a legfontosabb micvá – parancsolat –, s bizonyosan a legalkalmasabb eszköz az Örökkévalóval való összeköttetésre, folytonos figyelmeztetés a halandó világunkon túli térre és időre. A kapcsolat állandó és megszakíthatatlan.

A körülmetélés annyira központi szerepet tölt be a parancsolatok között, hogy a Tóra a legsúlyosabb büntetést helyezi kilátásba annak, aki nem teljesíti magán vagy fián. „…annak lelke irtassék ki népéből” – jelenti ki, azaz vágják el gyökereitől, éltető forrásától, egész magától.

A Tórában összesen 613 parancsolat szerepel, s nem véletlen, hogy a brit szó betűinek összege a gimátriá, a betűk számértéke szerint 612. Erről bölcseink azt tanítják, hogy a brisz parancsolatának teljesítése egymagában felér a többi 612-ével.

Elnyomatásunk korszakaiban a hódítók mindig megpróbálták megakadályozni a körülmetélés parancsolatának teljesítését. A történelem során mindig akadtak példamutató hősök – leggyakrabban az asszonyok között –, akik minden veszéllyel dacolva körülmetéltették fiaikat. Napjainban az elnyomó, ateista szovjet rendszer és csatlósai tiltották és gátolták a körülmetélést, és ma, amikor zsidók százezrei vándorolnak ki a Szovjetunióból, fiatalok és öregek egyaránt eleget tesznek az ősi szerződésben vállalt kötelezettségnek azzal, hogy alávetik magukat a körülmetélésnek.

Van-e különbség a kórházban végzett és a rituális körülmetélés között? Természetesen van. Először is a kórházban 7-15 percig tart a körülmetélés, míg a rituális művelethez 10-15 másodpercre van szükség, de ennyi időt is csak akkor vesz igénybe, ha lassan csinálják. Az ismert vicc szerint: „Egyet se pislogj, mert semmit sem látsz!”

A másik különbség, hogy a hagyományos briszet a születés utáni nyolcadik napon kell elvégezni (kivéve, ha egészségügyi okból el kell halasztani). Nem a nyolcadik nap körül, nem előtte, hanem pontosan akkor. Ez annyira fontos, hogy a briszet szombaton és ünnepnapon is elvégzik, ha az a születés utáni nyolcadik nap, sőt Jom Kippurkor is, többnyire a minchá – a délutáni ima – után. A kórházi körülmetélést általában az első és a harmadik nap között végzik, a brisz pedig nem számít kósernak, ha a nyolcadik nap előtt történt.

A kétfajta körülmetélés az elvégzésükhöz használt eszközökben is különbözik egymástól. A mohél speciális, kétélű kést használ, amellyel időveszteség nélkül el tudja végezni a műveletet. Az orvosi körülmetélés során csipesszel fölerősített sablont használnak, amely közel 6 kg-os nyomást gyakorol az újszülött péniszére, roncsolja a szöveteket, és akadályozza a fityma vérellátását.

A brisz vidám ünnepség, amelyet a család és a barátok együtt ülnek meg. Akár az esküvőkön, a legtávolabbi vidékekről is összesereglik a rokonság, hogy üdvözölje Ábrahám szövetségének legifjabb tagját, akit ilyenkor többnyire nagyapja vagy más közeli férfi rokona tart az ölében. A szertartás után Mázzál tov! kiáltásokkal kívánnak jó sorsot a gyermeknek, majd az ünnepi asztalhoz ülnek. Nyilvánvaló hát, hogy éles ellentét van az otthoni és a kórházi körülmetélés légköre között.

Hogyan történik a hagyományos brisz? Három részből áll, amelyek együttvéve nem tartanak tovább tíz másodpercnél. Az első szakasz neve chituch. Ez a fityma (héberül orlá) tulajdonképpeni körülvágása, amelyet az említett kétélű késsel végez a mohél. A másodikat priának hívják, s a fityma alatti nyálkahártya leszakítását jelenti, amit a legtöbb mohél kézzel csinál. A harmadik szakasz a mecicá, amelynek során a kiserkent – legfeljebb egycseppnyi – vért eltávolítják.

A mohél rendszerint jóval a szertartás előtt érkezik, s a szülőkkel és a kicsivel együtt félrevonul. Pontosan elmagyarázza nekik, mit fog csinálni, és megnyugtatja őket. Arról is megbizonyosodik, hogy a kicsi jóllakott és tisztába van téve. Megvizsgálja, hogy nem sárgult-e be, nem mutatkoznak-e rajta valamilyen betegség jelei. Felkészül a beavatkozásra, megnézi a fitymát, és megjelöli rajta a vágás helyét.

Ezalatt a szülők kiválasztják a vendégek közül a kvátert és a kváterint – egy férfit és egy nőt –, többnyire egy olyan házaspárt, akinek még nincs gyereke. Az anya átadja nekik a kicsit – először az asszonynak, azután a férfinak –, ők pedig beviszik a szertartás helyére. Itt egy férfi átveszi a babát a kvátertól, és odaadja az apának. A brisz legkiemelkedőbb szereplője a szándák, aki az oltárt, vagyis a mizbéáchot személyesíti meg: ő tartja a körülmetélés alatt a gyermeket. Az apa szokta átadni fiát a szándáknak.

Maga a brisz azzal kezdődik, hogy a mohél elénekli: „Báruch HáBá!” – vagyis „Áldassék az Érkező!” –, s mindenki feláll. Állva maradnak az egész szertartás alatt. Az „Érkező” a körülmetélendő gyermek, de Élijáhu HáNávi – Élijáhu próféta – is, aki a gyermekkel együtt lép a szobába.

Ezután a mohél imákat mond: az egyikben a kiszé sel Élijáhút mutatja be. Közvetlenül a körülmetélés megkezdése előtt a következő bráchát – áldást – mondja: „Áldott vagy Te, Világ Királya, ki megszenteltél bennünket parancsolataiddal, s megparancsoltad a körülmetélést (milát).” Amint befejezte, az apa mond áldást: „Áldott vagy Te, Világ Királya, ki megszenteltél bennünket parancsolataiddal, s megparancsoltad, hogy vétessük be őt Ábrahám atyánk szövetségébe.” Ezután következik a Sechechejánu áldás, és abban a pillanatban, amikor az apa belekezd a bráchába, a mohél elvégzi a chituchot, és készen áll a priára.

A vendégsereg Ámen! –t mond az apa bráchájára, és hozzáteszi: „Amint belépett Ábrahám szövetségébe, úgy álljon a Tóra elé, lépjen házasságra, és cselekedjék sok jót!” A vendégek egyike elmondja a borivás előtti, majd egy további áldást, egy másikat arra kérnek fel, hogy adjon nevet a gyermeknek, és olvassa fel a Tórából az alkalomhoz illő részleteket. A kicsinek is adnak néhány csepp bort, aki – ha addig sírt is – ettől biztosan elhallgat. A brisz befejeződött, mindenki Mázzál tov! –ot kíván, s kezdetét veszi a szudát micvá, a brisz alkalmából rendezett lakoma.

Lehetetlen a briszről beszélni anélkül, hogy szót ejtenénk Élijáhu próféta szerepéről, akit Málách HáBritnak, a A Brisz Angyalának vagy Küldöttjének is hívnak. Ő az, aki megáldja az újszülöttet, és jelentést tesz az Örökkévalónak, hogy népe teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettséget. Maga az Örökkévaló bízta meg őt ezzel a feladattal, látván, mily buzgón ostorozza azokat, akik fittyet hánynak a szövetségnek. „Ezentúl – döntött az Örökkévaló – a saját szemeddel fogod ellenőrizni a zsidók körülmetélését.” Élijáhu tehát ott van, és ez üdvösséget és áldást hoz nemcsak a gyermek, hanem az összes jelenlévő számára is.

A közkedvelt mohél mindig megkéri a vendégeket, hogy hunyják le szemüket, míg a briszet végzi. „Ha nyitva tartják a szemüket – mondja –, csak egy orvosi beavatkozást látnak. Csukott szemmel tapasztalhatják Élijáhu HáNávi jelenlétét.”

Minden mohélnak más a stílusa, de mindegyik egyformán gyorsan, ügyesen és nagy hozzáértéssel dolgozik. Tudásukat néhány hónaptól egy évig vagy még tovább tartó kiképzés folyamán szerzik meg. Az 1700-as évekből származó feljegyzések szerint a konstantinápolyi rabbinátus csak akkor engedélyezte a mohél működését, ha legalább két évig tartó kiképzésben részesült. Ezalatt az első hat hónapban még csak meg sem érinthette a gyermeket, és azután is sokáig csak a kötözést végezhette el.

Ma egyetlen helyen, Nagy-Britanniában lehet hivatalos mohélképzésben részt venni. (Ott tanult reb Jákov Herzog – Herzog László, a magyarországi ortodox hitközség főtitkára –, az egyetlen magyarországi mohél is.) 1968-ban és 1970-ben a New York-i Mount Sinai kórházban indult ugyan kétéves mohélképzés, de később leállították a programot, attól tartva, hogy „telítődik a piac”. A hagyományokhoz ragaszkodó mohélok véleménye szerint az ilyesfajta képzés legfeljebb kiegészítheti, de semmiképpen nem pótolhatja a hagyományos betanítást.

A körülmetélés valójában az apa kötelessége, de miután az apák nem jártasak a körülmetélés tudományában, sliách, vagyis megbízott (a mohél) útján tesznek eleget ennek a parancsolatnak. Ezért van az, hogy a brisz alkalmával a mohél mond áldást a milára, de az Ábrahám ősatyánk szövetségébe lépésre az apának kell a megfelelő áldást elmondania.

Ha a briszt egészségügyi okból nem lehet a születés utáni nyolcadik napon elvégezni, akkor már nem eshet szombatra vagy ünnepnapra, még akkor sem, ha a kicsi már egészséges.

Figyelemre méltó a nyolcas szám szerepe a brisszel kapcsolatban. Miért van az, hogy a gyermeket a nyolcadik napon kell körülmetélni? A chaszidizmus szerint a nyolcas szám a végtelenséget jelenti, a téren és időn túli világot: az Örökkévaló világát. A hetes a mi világunk teljességét foglalja magában, a természet világáét. Az Örökkévaló hét nap alatt teremtette a világot: a hetedik napon megkoronázta a Teremtést a szombattal. Úgy tartják, a gyermek csak az első hetes ciklus – az első szombat elmúlta – után léphet az Örökkévaló színe elé körülmetélésre. Meg kell tapasztalnia e világ egészét, mielőtt összeköttetésbe lép a másikkal – mielőtt bármit magával hozhatna a Nyolc világából a Hét világába.