A meleg telet hideg tavasz váltotta fel az idén. A sok gazdasági és nemzeti gond mellett azonban eltörpül az időjárás – és sajnos, a még nagyobb események jelentősége is. Jom Háácmáutra készülnek. Erre a csodálatos napra, amellyel Isten megajándékozta sokat szenvedett népét. Immár a harmadik nemzedék védi a hazát. De….jaj! Kővel dobálják katonáinkat. Ámálék ivadékai nem nyugszanak. A kétezer éves ős-, és a 49 éves újhaza népe mégis bizakodva, remélve várja Isten kegyelmét. A rombolók, a kishitűek kevesen vannak… talán.
Haifa a szűkebb értelemben vett hazám. Ebben a városban találtam otthonra két évvel a felszabadulás után. Itt láttam először táncolni a boldog zsidó ifjúságot, amely végre önálló, szabad hazára talált. A hajnali órákig ropták a hórát a Herzl utca széltében-hosszában.
A Herzl, a Hádár főutcája azóta sem sokat változott. Csak éppen százszor nagyobb a forgalma. Nap mint nap járom ezernyi dolgom intézése végett. Barátokkal, ismerősökkel találkozom, köszönünk és örülünk egymásnak. Ezen a helyen találkoztam egy alkalommal Haifa egyik történelmi alakjával, Mose Taflával, aki 18 esztendőn át volt a város katonai parancsnoka (kácin háir). Megboldogult unokabátyám révén ismertem meg, aki tiszti rangban szolgált mellette. A sok éves katonai szolgálat rányomta bélyegét: civil öltönye ellenére tartása vérbeli katonatiszté volt. Megkértem, meséljen el egy-két epizódot Haifa felszabadulásának történetéből. Szemét összehúzva merengett az emlékezetes éjszakán.
– Hogyan is történt? 1948-ban, erev Peszáchkor szabadult fel Haifa. A harcok az Alvárosban, a „Burzs”-on, a Vádi Rusmiján folytak. Előzőleg – emlékezett vissza – Ben Gurion magához hívatott ötödmagammal. Velem volt Jirmijáhu, Jákov Dori, Jigál Jádin és Mose Kármel. „Ti képezitek Haifa felszabadító egységeinek parancsnokságát” – rendelkezett az öreg. Vitának nem volt helye.
Naivan megkérdeztem, milyen rangja volt ekkor? Elmosolyodott. Látta, hogy nem vagyok sem katona, sem történész. Hiszen akkor nem voltak még rangok, nem volt legális katonaság sem, mert még Izrael állam sem létezett. (Angol kormányzat volt, de arab ország soha!) Tovább mesélt.
– Haifa felszabadításánál különös nehézséget okozott az a tény, hogy nem csupán az arab ellenséggel kellett megküzdenünk. Major Stockwell, az angol katonai parancsnok igencsak kemény dió volt. Minden utcát, úgyszólván minden házat a sötétség leple alatt kellett bevennünk, nevetségesen kevés „illegális” fegyverrel és még kevesebb munícióval.
– És mégis – folytatta most már lelkesen – erev Peszáchra virradóra mi uraltuk Haifa városát. Nem voltunk többé „illegálisak”. De – s itt szomorú lett a hangja – tudja mi volt az első fegyveres katonai felvonulásunk a felszabadult Herzl utcán? Az éjszaka elesett 18 bajtársunkat kísértük utolsó útjára katonai pompával…
Körülöttünk a színes forgatag. A butik kirakataiban az utolsó divat szerinti ruhák. Pompás virágok a szemközti árusnál. Új olék meg vátikok, akiket egész világ választ el egymástól. Jó volna tudni, mit is gondol a mellettem elhaladó, oroszul beszélő fiatal pár. Tudják-e mi történt itt? Él-e szívükben Erec Jiszráél szeretete? Vagy csak iderepültek a zord orosz földről, mert itt most teljes jogú állampolgárok lehetnek? Biztos vannak ilyenek is, meg olyanok is. Akkor is voltak, amikor Izrael fiai kivonultak az egyiptomi rabságból. Akkori s szaladtak irigykedve a zsidók után az „erev rávok”… Nem számít, itt vannak. Bárcsak mindannyian összefogva munkálkodnának hazánk érdekében!
Elkalandozott gondolatiamból visszatérek Mose Taflához, aki fátyolos szemmel lerótta kegyeletét a Hiafát felszabadító 18 hősi halott emléke előtt. Azóta hőseink ezreinek sírja található Dántól Ejlátig. Bárcsak mindenki emlékezne rájuk, amikor ezen a drága áron szerzett földön járunk. Akkor talán kevesebb lenne a bűn, a gyilkolás, amely oly keserűvé teszi amúgy is nehéz életünket.
Megállok a Herzl utca forgatagában, hogy lerójam kegyeletemet a Haifa felszabadításáért elesett hőseink előtt. Szeretett városom, Haifa…
És, mert itt van Élijáhu próféta barlangja, talán itt lesz első állomása a Messiásnak is! Ez mintha jókedvre derítene.
Izrael függetlenségének gondterhelt, borús 49-ik évfordulóján íme, egy külföldi napilapban az 1966. április 26-i számban megjelent írás:
„Izrael a 18. függetlenségi évfordulót Haifán 400 ezer főnyi tömeg lelkes részvételével ünnepelte. Pompás katonai parádé volt: itt készült harckocsik, rakéták, Franciaországban készült jet-repülőgépek… Az izraeli csapatok öt mérföld hosszú menetben vonultak föl: tengeralattjárók és torpedórombolók… 63 jet-repülőgép 9 alakulatban repült a katonai csapatok fölött. Sokakat elsősegélyben kellett részesíteni nagy hőségben.” Gyönyörű volt, csodálatos és felemelő. De… hol van az a nyár?
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 39. szám – 2014. július 31.