Ávráhám Rosenblatt tizennyolc évesen szökött meg kisinyovi otthonából, hogy szülei akarata ellenére teljesítse élete álmát, és új életet kezdjen a Szentföldön. Galilea településein művelte a földet és a Hásomer nevű szervezet tagjaként őrizte a földeket az őket minduntalan fenyegető araboktól.
Poriját a Kineret-tó partján alapított negyven amerikai úttörő. A kis közösség mindössze néhány évig állt fenn, és negyven évnek kellett eltelnie, míg romjaiból újjáépítették. Rosenblatt ott-tartózkodása idejében, 1913 telén azonban éppen növekedésnek indult a település, és ekkor került sor egy csodálatos találkozásra is.
Az alapítók megtudták, hogy a Szentföld főrabbija, ráv Kook az ország északi területein fekvő, távoli településeket látogat sorra több rabbi társaságában. Amikor az is kiderült, hogy a rabbi egy közeli településen tölti a szombatot, kéttagú küldöttséget menesztettek a rabbikhoz – szombaton, természetesen –, hogy meghívják őket saját közösségükbe. Porija messzebb volt annál, amennyit szombaton egy település határain belül megtehet az ember, ám a rabbi nem akarta a fiatalokat azzal szembesíteni, hogy megszegték a szent napot. Így aztán azt felelte, hogy csak a szombat kimenetele után ad választ. A szombatbúcsúztató hávdálá után ráv Kook értesítette őket, hogy másnap este számíthatnak a látogatásukra.
A négy rabbi látogatása hatalmas hatást tett a vallástól eltávolodott pionírokra. Beszélt nekik a zsidó értékekről, Izrael Földje betelepítésének micvájáról és az egész zsidó nép egyesítéséről. „Össze kell kötnünk minden zsidót, az idős jeruzsálemi Sonnenfeld rabbit Porija legifjabb földművesével” – jelentette ki általános éljenzés és tapsvihar közepette, majd a fiatalok táncra perdültek a szakállas rabbikkal.
Rosenblatt majdnem hat évtizeddel későbbi visszaemlékezésében így írt:
„Ráv Kook hirtelen a barátomhoz, Pinchász Schneersonhoz és hozzám fordult. Mindketten őrségben voltunk aznap, arab köpenyt viseltünk, a fejünkön pedig arab kefijét, a fegyverünk a vállunkon átvetve. Ráv Kook arra kért, hogy menjünk át vele a vezetőnk irodájába. Alacsonyabb voltam a rabbinál, de Schneerson magas volt, így ráv Kook arra kérte őt, hogy adja neki kölcsön az »egyenruháját«.
„Hármasban visszatértünk a táncolókhoz. A rabbi fején kefije volt, vállán átvetve a puska. Mindenki tágra nyílt szemmel bámulta ráv Kook új öltözetét. Az igazat megvallva, nagyot illet hozzá a ruházat. A rabbi az imákból idézett: vetáher libénu – tisztítsd meg szívünket, hogy igazán szolgálhassunk Téged. Majd megállt, és hozzánk fordult: »Drága testvéreim! Szent testvéreim! A Föld építői! Ahogyan én szégyen nélkül viselem a ti öltözeteteket, ugyanúgy azt javaslom nektek, hogy ne szégyelljétek Izrael népének Tóráját! A tórai parancsolatok megőrzése érdemében sok-sok évig éltek majd Izrael Földjén szentségben és tisztaságban, tóratanulásban. Olyan nehéz zsidónak lenni? Diaszpórabeli otthonaitokban biztosan megtanítottak a zsidóság szellemiségére. Otthonaitokat szentségben és vallásosan vezették. Kérlek titeket… Nem veszem le magamról az őreitek egyenruháját, amíg meg nem ígéritek nekem mindannyian, szívből és elhivatott lélekkel, hogy teljesítitek a kérésemet. Arra kérlek, hogy legyetek őrök (somrim): őrizzétek a bennetek levő pintele jidet [aprócska zsidót], a bensőtökben égő zsidó szikrát!« Mindannyian azt kiáltottuk: »Megígérjük!« A rabbi pedig így felelt: »Boldog a szem, mely a megtérés [tesuvá] és a szentség táncát látta. Áldott legyen az Örökkévaló Neve!«”
A rabbi ezt követően még egy órán át táncolt a fiatalokkal, imákból vett részleteket énekelve. Az őrnek, akinek a ruháját kölcsönvette, egy visszaemlékezés szerint a következőket mondta: „Én hordtam a te ruhádat, te az enyémet. Kapcsolódjunk hát össze belül, a szívünkben is!” A delegáció Porijában töltötte az éjszakát, és másnap maguk felügyelték a település konyhájának kikóserolását. A konyhán dolgozó lányokat a kóserság törvényeire oktatták, majd boldogan távoztak.
A megható történetet az Arutz7 közölte.