Nem véletlen, hogy az ország nem hemzseg a holokauszt szobroktól, hiszen a téma, amiről meg kéne emlékezni, az annyira felkavaró, hogy senki se szeretné figurális képeken látni. Viszont a nagyközönség inkább vevő a figurális szobrokra, mint az absztrakt alkotásokra. De ez a problémának még csak a műfajelméleti része, tartalmi, etikai, sőt politikai kérdésekről még nem is beszéltünk.

A holokauszt szegedi áldozataira emlékezve a Szegedi Zsidó Hitközség és a Szeged-csanádi Egyházmegye közös szervezésében készített emlékművét csütörtökön avatták fel a Fogadalmi templom parkjában. Markovics Zsolt szegedi főrabbi beszédében kiemelte, hogy most először emeltek olyan emlékművet a holokauszt tiszteletére, amelyet nem kormány, nem város, nem önkormányzat, hanem a katolikus egyházmegye állíttatott.

Nehéz jó szobrot készíteni a holokausztról. Miközben Budapesten a Szabadság téren immár hónapok óta folyik a tiltakozás a tervezett emlékmú ellen, addig a Szegeden elkészült, és átadott kompozíció – amelynek jó szándékához kétség sem fér, mégis – a félreértések kereszttüzébe került.

"Nagy kérdés volt, hogyan lehet olyan szerethető szobrot alkotni, amelyet mindenki elfogad" – mondta Kovács Jenő, szobrász, akinek alkotását a nemes szándék ellenére is inkább groteszknek, mint megindítónak látják. Bár mély értelme van, amit kár, hogy nem sikerült közérthetőbben kifejezni, ábrázolni. Pedig Kiss-Rigó László megyéspüspök az emlékmű avatásán kísérletet tett arra, hogy elmagyarázza:„ A szegedi bárkában van a két testvér, a kereszténység és a zsidóság. Az idősebb testvért a hatalom, a zsarnokság, az aljasság a vesztébe löki, a fiatalabb testvér – a második szövetség – tehetetlenül fohászkodva könyörög, nem tud többet tenni."

A szegedi alkotás fő erénye ugyanis, hogy nem akarja felmenteni a felelősöket, illetve, hogy nem a zsidók elpusztításáról, hanem a zsidóság cserbenhagyásáról emlékezne meg, már ha ez az üzenet valóban mindenki számára átjön. A magyarországi népirtás morális botrányai közül az egyik legnagyobb ugyanis az volt, hogy épp a szeretet vallásának követői fordították el túlnyomórészt a fejüket, és nem nyújtottak segítő kezet a szenvedőknek. A katolikus figura egyszerre kétségbeesett és imádkozó mozdulata mellett a szobor legfontosabb eleme éppen az, ami nincs ott. A kéznyújtás.