Akit Dávid király csalogatott be a mennyországba
Szombaton, Támuz 28-án (idén augusztus 2.) van az „Úhelyi Jahrzeit”. Az évforduló alkalmából időszerű az újhelyi cádikról a következő legendás feljegyzéseket feleleveníteni.
Hite a messiás azonnali eljövetelében egyenesen csodálatraméltó volt. Egész biztosra vette, hogy az ő életében jön el a Messiás és ebben a hitben annyira tántoríthatatlan volt, hogy állandóan készenlétbe helyezte magát és megbízta szolgáját, ha éjjel akármilyen zajt hall, azonnal keltse fel őt, mert biztosan a Messiás jön… Minden Erev-Peszáchkor, elkészített egy csomó maceszt, üveg bort és poharat, berakta azokat egy kosárba, a vállára tette és figyelt az ablakon keresztül, vajon jön-e már a Messiás… Többször említette, hogy nagyon csodálkozik azon, amiért a mennyországban levő szentek így hagyják ezt és nem törődnek azzal, hogy a Messiás jöjjön… De én – úgymond – nem fogok nyugodni addig, amíg kívánságom nem teljesedik… De sajnos, neki sem sikerült…
A messiásvárással kapcsolatban Jeruzsálem és a szentély pusztulását emberfia nem gyászolta a Háromhétben úgy, mint az újhelyi cádik… Az a nagy bánat és óriási fájdalom, mely nemes szívét a churbán felidézésénél a gyásznapokban eltöltötte, rányomta szomorú bélyegét egész lényére. Midőn Tisá böÁv reggel felhívták a Tórához, hívei megdöbbenve látták, mennyire megváltozott a mester külseje, mely mindig vidám szokott lenni, mázskor mindig méltóságosan testalkata. Most nádként meghajolva állt, háta meggörnyedt, ábrázata komor és feldúlt, szemei kisírtak. A Tóra felolvasásánál keservesen nyögött, mintha egy előtte fekvő halottat siratna és a háftárá recitálásánál olyan jajveszékelő zokogásba tört ki, hogy hatására a hívek is úgy zokogtak, hogy az még egy kőszívet is megindított volna.
Közvetlen halála előtt megszólalt és mondá: Világok Ura! Ha Majse, Cháne fia (így hívták) tudta volna, hogy meg fog őszülni és a Messiás még sem jön el, egész biztosan nem bírta volna elviselni ezt a nagy fájdalmat… De Te, Világok Ura, napról-napra csalogattad őt, amíg egyszerre megőszült szegény… Nohát bizony, nem nagy művészet volt, egy ilyen öreg embert megcsalni… De most megtört szívvel esedezem Hozzád: jöjjön el már a Messiás… Nem én miattam kérem, de a Te érdekedben, hogy általa Neved megszenteltessék a nagy nyilvánosság előtt… És ezzel átadom magamat: testem és lelkem a Te oltalmadra bízom…” Ezek voltak utolsó szavai, mely után lelke örökre itt hagyta földi hüvelyét…
A premislani Rebbe reb Majerl mondta: az újhelyi cádik abban bizakodott, hogy megéri még a Messiás eljövetelét, de ebben csalódott. Midőn a mennyekbe érkezett és ott kijelölt helyére akarták vezetni, ellenállást tanúsított, mindaddig – úgymond – amíg nem teljesítik kívánságát és nem küldik el a Messiást. Bizony, nehéz feladat előtt állottak a mennyekben…, végül titokban megbízták Dávid királyt a dolog elintézésével. A zsoltáros király vette a hárfáját és andalítóan gyönyörű szép dalokat játszva csalogatta be az újhelyi cádikot…
Guttmann József
(„József színes köntöse”)
Megjelent: Egység Magazin 7. évfolyam 29. szám – 2014. július 30.