Idén Sávuot estéjén meghalt Eliezer Blumenthal. Az idős, magyar származású férfi Bne Brakban élt és a legtöbb izraeli sem ismerte azt az esetet, ami 1948-ban egy időre ismertté tette a nevét.
Az Izraeli hadsereg a CAHAL csak a függetlenség kikiáltása után mintegy két héttel, 1948 május 31-én alakult meg, gyakorlatilag egységes parancsnokság alá vonva a már régebben létező zsidó fegyveres erőket. A harcok hónapok óta folytak és akkor még természetesen nem léteztek azok a szabályok, amelyek a hadseregben ma a szombatra, illetve a vallásos életre vonatkoznak. Izrael Függetlenségi háborújában a vallásos és a nem vallásos katonák egyaránt részt vettek. A vallásosok általában közös században szolgáltak.
1948 szeptemberében az Alekszandroni hadosztály 33. számú zászlóalját, melynek harmadik századában főleg vallásos katonák szolgáltak, szombaton riasztották. A katonák, a szombat ellenére, természetesen bevonultak a bázisra. A századparancsnok, aki tudta, hogy hosszabb akcióra indulnak, parancsba adta, hogy meleg ételt főzzenek a katonáknak. Ám a század két szakácsa, Eliezer Blumenthal és Simon Mannheim a szombatra való tekintettel megtagadták a parancsot, mivel nem látták, hogy életveszély, PIKUACH NEFES helyzete állna fönn.
A katonai akció befejezése utána a két katonát a zászlóaljparancsnok, rövidnek számító, egy hetes fogdára ítélte parancsmegtagadás miatt. Ráadásul, megszégyenítésként, elrendelte, hogy kopaszra borotválják a fejüket. A két katona föllebbezett és a hadosztály katonai bírósága előtt tanúként védelmükre kelt a frissen kinevezett katonai főrabbi, Slomo Goren is. Ennek ellenére a bíróság súlyosbította a büntetést, három hónap fogdára. Az érintett vallásos század katonái egy emberként két társuk mellé álltak és éhségsztrájkba kezdtek, ami nem volt könnyű, hiszen közben a terepen szolgálatot teljesítettek. Az akkori, szigorú katonai cenzúra ellenére az ügy nyilvánosságra került és nagy felháborodást váltott ki. Pár nap múlva már a kormány is foglalkozott vele. Az akkori vallásügyi miniszter, Rabbi Jehuda Majmon, élesen kikelt a büntetés ellen és ehhez a kormány több nem vallásos tagja is csatlakozott.
Végül a kormány utasította a hadügyminisztert, azaz David Ben-Guriont, hogy haladéktalanul rendelje el a két katona szabadon bocsátását. Egyben elrendelte, hogy a hadsereg vezérkara adjon ki világos és egyértelmű parancsokat a szombattal és általában a vallási ügyekkel kapcsolatban.
Az említett harmadik, vallásos század pár hónappal később tragikus események középpontjába került. 1948 decemberében az Alekszandroni hadosztály a Faludzsánál (a mai Kirjat Gat közelében) körülzárt egyiptomi erők ellen harcolt. A 33. számú zászlóalj feladata egy Irak El Mansije nevű falu és a környéket uraló domb elfoglalása volt. Ennek előfeltétele az lett volna, hogy egy másik egység elvágja az egyiptomi erők útját azáltal, hogy felrobbant egy hidat. Bár ez nem sikerült, a támadás – nem egészen világos, hogy miért – mégis elindult. Az érkező egyiptomi erősítés körülzárta a harmadik század állásait és gyakorlatilag az egész századot megsemmisítették, nyolcvanhét katona esett el, köztük Simon Mannheim is.
A Kirjat Gat mellett emelt emlékművükön, melyre az elesettek neveit vésték, a két oszlop arra emlékeztet, hogy a tragédia Hanuka második napján történt.
Dan Diamant