Aki fél zsidónak lenni, nem nyerhet háborút

Isten kegyelméből

Tévét hónap újholdja, 5734 [1973. december 26.]

Brooklyn, N.Y.

 

Üdvözlet és áldás,

Megkaptam december 24-én keltezett levelét. Meglepődtem azon, hogy minden jel szerint rosszul tájékoztatták azokban az ügyekben, melyekről írt.

 

Nem mindent lehet visszafordítani

A dolgok rendjéből fakadóan szinte teljességgel lehetetlen visszafordítani az árapályt, vagyis a döntéshozók olyan helyzetet teremtettek, melyben már nincs lehetőség minden olyan ígéret visszavonására, mint például a területek visszaszolgáltatása stb.

Ez most nem a megfelelő hely arra, hogy elmerüljünk egy ilyen fájdalmas és tragikus ügy részleteiben.

Talán ismert ön előtt az a jogi kifejezés, mely a Tórából (a Talmudból) ered: „Saját akaratából kezdte el, de kényszer hatása alatt fejezte be”. A jelenlegi helyzet elérte a „kényszer” állapotát. Akkor lehetett volna ezt még elkerülni, amikor tiltakozni kezdtem (természetesen nem a sajtón keresztül), rögtön a hatnapos háború után, amikor a döntéshozók gyorsan követeket küldtek Washingtonba, hogy biztosítsanak mindenkit arról, hogy készek visszaszolgáltatni bizonyos területeket és nyitottak a tárgyalásokra stb. Ez volt az a bizonyos „saját akaratából kezdte” helyzet, mely a jelenlegi szituációt eredményezte.

Senki sem tudja megmondani, hogy mit hoz a jövő. Mi azonban csodáktól függő nép vagyunk. Valójában az egész fennmaradásunk, az ellenséges világban létező kis nemzet fennmaradása valóságos csoda. Amikor pedig közvetlenül a hatnapos háború után felmerültek a területi kompromisszumok és ezt az arabok elutasították, szintén csoda volt. Még ennél is nagyobb csoda volt, amikor a jom kipuri háború alatt az egyiptomiak legalább százezer, de feltételezhetően még annál is több katonával átlépték a Szuezi-csatornát, majd mindössze néhány kilométerrel a csatornától keletre ok nélkül megálltak, miközben szabadon vonulhattak volna tovább. Sajnálatos módon mindkét alkalommal kihasználatlanul hagyták ezeket a nagyszerű, csodáktól övezett lehetőségeket, de nem szeretnék olyan ügyeket részletezni, melyek nem vetnek jó fényt zsidó embertársainkra.

 

Erősíteni a kapcsolatot Istennel

Ha a praktikus dolgokat nézzük, melyekkel egy zsidó segítséget nyújthat a jelenlegi helyzetben, van valami, ami sajnálatos módon feledésbe merül, ugyanúgy, mint a háború legkritikusabb napjaiban megnyilvánult isteni beavatkozás ténye, s ez a zsidók és a Szináj-hegyen kapott Tóra közötti kapcsolat erősítése, melytől Isten választott népévé váltunk. Emiatt nem kellene szégyenkeznünk. Vannak olyanok, akik félreértik a kiválasztottságot és soviniszta módon előjogként értelmezik, ám velük ellentétben elmondhatjuk, hogy ez elsősorban kötelezettséget és feladatot jelent, hogy az egész világ számára példát mutató mintanép váljon belőlünk, mely a szellemet helyezi az anyag elé, a spiritualitást a materializmus elé, a lelket a test elé és melynek az a küldetése, hogy „a népek fénye” legyen (Jesájá 42:6.).

A Tóra az ehhez szükséges életet és viselkedést írja elő, mely elősegíti a helyes gondolkodás és a megfelelő világnézet kialakulását. Az effajta élet megerősíti továbbá a zsidók önbizalmát, éljenek bárhol is, és képessé teszi őket, hogy elfeledjék a kisebbségi komplexusukat, és ne kerüljenek a nem zsidó eszmék és ideológiák hatása alá. Szomorú, amikor egy zsidó ahelyett, hogy élő példaképként állna a nem zsidók előtt, éppen a nem zsidókat akarja utánozni, elutasítva az „élő vizek forrását”, azaz a zsidó Tórát és hagyományt.

 

Hinnünk is kell az igazunkban

Nyilván felesleges éppen önnek, az orvosnak elmagyarázni a dolog pszichológiai vetületét, ami annyira fontos, amikor konfliktusra kerül sor két ellenséges oldal között. Amikor egy egyik fél azt látja, hogy ellenfele spirituálisan és pszichológiailag is erős és önbizalommal teli, továbbá meg van győződve saját igazáról és nem gyakorol rá hatást a másik fél, azaz nem hajlik meg a nem zsidók előtt a fent említett kisebbségi komplexusa miatt, akkor a legjobb úton halad, hogy elejét vegye a háborúknak, legyen az átfogó hadművelet vagy terror­akciók sorozata.

Nehéz elvárni egy olyan zsidótól, aki a magánéletében, akár otthon, akár a külvilágban fél kimutatni a zsidó büszkeséget, aki a könyvtárát nem zsidó kötetekkel tölti fel, aki úgy neveli a gyermekeit, hogy amikor azok az utcán sétálnak, bizonyosan ne látszódjanak zsidónak, hogy éppen ő álljon ki az igazságért, amikor egy politikai ellenfelével kerül szembe vagy más országok képviselőivel kezd egyeztetésekbe.

Vajon egy ilyen zsidó képes legalább egyenlőnek tekinteni magát a nem zsidó ellenfelével egy konfliktushelyzet során, miközben egész életében szolgaian próbálta utánozni a nem zsidókat és a nem zsidó életformát? Vegyen fel bármilyen álarcot, próbáljon bárhogy is színlelni, az ellenfelét nem tévesztheti meg.

 

Tenni kell a skizofrén oktatás ellen

Ugyanez igaz a zsidó gyermekek oktatásával kapcsolatban is, akiket a világ különböző nemzeteinek kultúrája alapján nevelnek és a zsidó tradíciónak a legjobb esetben is csak a második hely jut, ha egyáltalán megjelenik. Vajon büszke zsidók válnak-e ezekből a gyermekekből, akik hűek a hagyományaikhoz és képesek megóvni azokat? Zárójelben megjegyezném, hogy az egyik legnagyobb csoda, melynek tanúi lehetünk, nem más, mint az, hogy az Izrael földjén élő zsidó fiatalok jelentős része bár sajnálatos módon nem kap zsidó nevelést és azt tanítják nekik, hogy az idegen kultúra magasabb rendű, mint saját zsidó örökségük, a kritikus pillanatokban mégsem rettennek meg az erőfölényben lévő ellenségtől, hanem különleges bátorsággal állnak ki magukért. Gyorsan megértik, sokkal gyorsabban, mint az idősebb generáció tagjai közül sokan, hogy Isten láthatóan közbeavatkozik az érdekükben, és a fiatalokra jellemző őszinteséggel és komolysággal levonják a megfelelő tanulságokat. Ezt a a Szentföldet védelmezők között megfigyelhető, újjászülető vallásosság is alátámasztja. Csak remélhetjük, hogy a bennük lévő inspiráció egyre több megerősítést kap és nem hagyják kárba veszni.

Amikor egy olyan téma kerül szóba, mely mind az író, mind az olvasó kedvére van, érdemes bővebben kifejteni. Mivel azonban ez a téma éppen az ellenkező hatást váltaná ki, inkább rövidre fogom. Ezzel együtt hiszem, hogy kielégítő lesz egy olyan hátterű ember számára, mint ön, és képes lesz mindazzal a befolyással és energiával, melyet az Örökkévaló önnek adott, mindent megtenni a tórahű zsidó oktatás megerősítése érdekében, a közvetlen környezetében és minden más helyen is, ahol megfordul. Tenni kell az oly sok zsidó gyereket érintő skizofrén oktatás ellen, mely a mindennapjaik egy apró részére redukálja a zsidó identitásukat, vagy arra a három napra, amikor a szüleik ráveszik magukat, hogy elmenjenek a zsinagógába, imádkozzanak és közösséget vállaljanak a többi zsidóval.

A mai világban minden zsidó, legyen férfi vagy nő, fiatal vagy öreg, éljen a Szentföldön vagy a diaszpórában, képes és köteles tenni valamit. Ha valaki azt gondolná, hogy mit tehet egy ember önmagában, vagy mit ér egyetlen cselekedet, értse meg, hogy olyan világban és korszakban élünk, ahol folyamatosan bizonyítást nyer, hogy egy kis dolog vagy tett is óriási hatást eredményezhet. Jelen esetben pedig ez a hatás a zsidó nép számára hozhat nagy eredményeket, éljenek bárhol, beleértve a Szentföldet is, mely levelünk témája.

 

A zsidók ereje a Tórában rejlik

Végezetül egy megjegyzés, a közelmúltban ünnepelt Hanuka kapcsán. A hanukai események meglehetősen különösek voltak. Egyfelől a háborút és a csatákat a természet rendje szerint vívták, valódi fegyverekkel, katonai stratégia alapján. A győztes oldalon azonban a fizikailag gyengébbek és kisebb létszámúak álltak, akiket először Mátitjáhu főpap, majd a fia vezetett, és akik felülkerekedtek a hatalmas és erős ellenségen.

Az volna logikus, ha a zsidó nép, melyet a Tóra „bölcs és értelmes nemzetnek” hív, a fentiekhez igazodva ünnepelné a Hanukát. Ehhez képest a Hanuka csodáit egy kis gyertya meggyújtásával szimbolizáljuk, melyet a külvilág számára láthatóan lobbantunk fel, hogy ne csak a zsidó otthont, hanem a világot is bevilágítsa, s mindezt a gyertyák számának folyamatos növelésével tesszük, Hanuka minden egyes estéjén.

Ez azt jelképezi és hangsúlyozza, hogy a zsidók ereje a Tóra és a parancsolatok fényében rejlik, mely nemcsak a saját életüket világítja meg, hanem a világban rejlő sötétséget is. Emiatt vált ez a zsidók egyik legnagyobb és legkedveltebb ünnepévé. Maimonidész, a test és lélek nagy gyógyítója, a saját nemzedékének és a későbbi generációknak egyaránt utat mutató Tévelygők útmutatójának szerzője a következőt írja: „A hanukai gyertyák parancsolata igen kedvelt parancsolat, melyet minden zsidónak kötelessége hűen betartani, hogy közzétegyék a csodát és dicsérjék Istent és hálálkodjanak neki az általa tett csodákért” (A Chánuká szabályai 4:12.).

Felesleges mondani, hogy bár egy évben csak nyolcszor lobbantjuk fel Hanuka lángjait, azok üzenete és tanulsága az egész évre érvényes, és arra a különleges küldetésre emlékeztetnek, melyet Isten adott a zsidók számára, az egyetlen Isten, az ő egyetlen Tórájában. Emiatt bizonyos az is, hogy Isten képessé tesz minden zsidót arra, hogy mindennapi életében betöltse küldetését, a tetteiben, a szavaiban és még a gondolataiban is.

Természetesen nem hagyhatom ki a lehetőséget, hogy kifejezzem örömömet és nagyrabecsülésemet, amiért részt vállal a Chábád tevékenységében a lakóhelyén. Ezt nem csupán segítségnek tekintem, ami az emberek egymásnak nyújtott támogatását jelenti, hanem partneri kapcsolatnak, mely az ön számára épp olyan kamatozó, mint azok számára, akik a támogatást élvezik. Adja az Örökkévaló, hogy az együttműködése ebben az ügyben is egyre csak növekedjen, a hanukai lángok szellemében, ahogy fent említettem.

Áldással,

 

Miben értett egyet Jicchák Samir a Rebbével? Rengeteg hasonlóságra derült fény a Rebbe és Jicchák Sámir alapelvei között. Egyikük sem hitt a területi engedményekben. Michal Diament, Jicchák Sámir (1915–2012) egykori izraeli miniszterelnök unokája megosztotta a világgal nagyapja kézzel írt listáját, melyben alapelveit sorolja fel. „Ezen a héten emlékezünk meg nagyapám, Izrael hetedik miniszterelnöke elhunytának nyolcadik évfordulójáról. Nagyapám sokat írt. Mindig volt egy kis notesz a keze ügyében, ahová feljegyezte az emlékeztetőit és a gondolatait. Ezek között találtam rá erre a lapra, ahová azokat az alapelveket írta le, melyekben hitt és melyek meghatározták a cselekedeteit” – írta Diament a Twitteren megosztott dokumentum mellé. Sámir két alkalommal, 1983 és 1984, illetve 1986 és 1992 között vezette a zsidó államot. Izrael függetlenségének kikiáltása előtt a Lechi nevű, radikális mozgalomban harcolt a brit elnyomás és az arab terror ellen. Később a Moszadban töltött el egy évtizedet, majd a Likud párt tagjaként a Kneszet képviselője és elnöke lett, továbbá külügyminiszterként is szolgált. Sámir nagy tisztelője volt a Lubavicsi Rebbének, akivel gyakran konzultált és akit többször személyesen is meglátogatott. Nem véletlen tehát, hogy az alább olvasható alapelvek igen szoros hasonlóságot mutatnak a Rebbe Izraelről alkotott felfogásával. Hűség Izrael teljes területéhez (engedmények vagy területi kompromisszumok nélkül). A zsidó települések kiterjesztése Izrael földjén, az ország minden egyes vidékén. Jeruzsálem egységének megőrzése. A júdeai és somroni települések maximális fejlesztése. A Golán-fennsík védelme és fejlesztése. Egy Izrael földjén meglapítandó palesztin állam határozott visszautasítása. A bevándorlás ösztönzése és elősegítése a világ minden tájáról – a Cionba való teljes visszatérés. Nemzeti egység, a vallásos és szekuláris polgárok közötti szakadás megakadályozása. Az oslói szerződés határozott visszautasítása, egészen annak teljes felbontásáig.