Egyesek el akarnak menekülni onnan, ahol vannak, és máshol akarják megtalálni a saját Jeruzsálemüket – mintha máshol rálelhetnének a tökéletességre! Az ember akárhol is tartózkodik és akármit is csinál ott – tegye az adott helyet Jeruzsálemmé. (Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe tanítása alapján.)
Jeruzsálem téren és időn felül áll. Jeruzsálem nem csupán fizikai helyszín, hanem ideál: a világ közepe, a spiritualitás fókuszpontja és az a hely, ahonnan imáink felszállnak Istenhez. Ahogy a breszlávi hászid mozgalom alapítója és egyetlen rebbéje, Náchmán rabbi (1772-1810) mondta: „akárhova megyek, mindig Jeruzsálem felé tartok”. Hogy mit értett ez alatt? Jeruzsálem a zsidó nép középpontja, minden tettének értelme. Amikor egy zsidó ember elmondja a főimát, akkor Jeruzsálem felé fordul. Amikor egy zsidó esküvőn a tetőfokára hág a hangulat, eltörnek egy poharat a Szentély pusztulása emlékére, a frissen vakolt házban pedig kihagynak az ajtó fölött egy festetlen felületet, hogy így emlékezzenek arra, hogy egy zsidónak nem lehet teljes az öröme, amíg fel nem épül újra a szent város. A jom kipuri szertartást azzal a kívánsággal fejezzük be, hogy „Jövőre Jeruzsálemben”, ugyanígy a peszáchi széder végén is azt mondjuk: „Jövő évben az újjáépített Jeruzsálemben”.
A Rámbán (Mose ben Náchmán, Náchmánidesz) azt írta a XIII. században: „A világ dicsősége Izrael Földje, Izrael Földjének dicsősége Jeruzsálem és Jeruzsálem dicsősége a Szentély”. Majdnem egy évezreddel korábban a Talmud (Derech erec zuta) bölcsei így fogalmaztak: „A világ olyan, mint az emberi szemgolyó. A szemfehérje a világot körülvevő óceán, az írisz a kontinens, a pupilla Jeruzsálem és a pupillában tükröződő kép a Szentély”.
Látható, hogy akármeddig megyünk vissza az időben, bölcseink mindig központi jelentőségűnek látták Jeruzsálemet. Ám a város szentsége még ennél is korábban kezdődött: a zsidó hagyomány szerint itt van a világ alapköve, ahonnan az egész teremtés kiindult, itt teremtette meg Isten az első embert, itt élt és épített oltárt az Örökkévalónak Káin és Hevel (Ábel). Itt kötözte meg Ávráhám a fiát, Jicchákot, hogy Isten kérésére feláldozza, és itt került sor Jáákov álmára, melyből felébredvén kijelentette, hogy ez Isten háza és az Ég kapuja. A Tóra úgy utal Jeruzsálemre, hogy „… a hely, melyet az Örökkévaló, a ti Istenetek kiválaszt, hogy lakoztassa ott nevét” (5Mózes 12:11). Ez a teremtés célja, hogy a zsidó nép Szentélyt építsen az Örökkévalónak, hogy Isten a nép közt lakozzon. És éppen ez adja Jeruzsálem különleges státuszát és szentségét, mivel mindig is itt volt a leginkább érzékelhető az Isteni Jelenlét. Jeruzsálemben Isten itt van közöttünk, egy karnyújtásnyira. Bárki kipróbálhatja és érzékelheti Isten Jelenlétét a világ középpontjában, Jeruzsálemben.