Levélben fordult a Tett és Védelem Alapítvány Pintér Sándor belügyminiszterhez az „Adj gázt” elnevezésű rendezvény miatt, amit provokatív módon az Élet menete nevű Holokauszt megemlékezés idejére szerveztek.

„Miniszter úr tudomására kívánom hozni, hogy a Magyar Motorosok Menete nevű szerveződés az előre bejelentett, holokauszt megemlékezés napjára időzítetten szerzett útvonalengedélyt motoros menetére, mely gesztusnak, elnevezésében is közönségesen provokatív jellege nehézség nélkül belátható. A motoros menet érintené a Dohány utcai zsinagóga közvetlen környékét, a menet meghirdetett üzenete pedig az, hogy “adj gázt”.

A zsidó közösség méltóságát sértő megnyilvánulás megakadályozása értelmezésem szerint nekünk, demokratáknak, a jogállam elkötelezett híveinek kötelességünk. A Magyar nemzetet alkotó közösségek jogai, méltóságának csorbítatlan megőrzése közös nemzeti ügyünk, melynek felelőssége döntéshozóként és honpolgárként egyaránt terhel mindannyiunkat.
Kérem Miniszter urat, hogy a kiadott útvonalengedélyek visszavonásában, vagy szükséges módosításában az új alaptörvényünk szellemében legyen a hazai zsidó közösség, és mindazoknak a segítségére, akik a tervezett motoros vonulást a jogállam, a közösségi és az emberi méltóság, és nem utolsó sorban a tragikus történelmi tanulságok elleni provokációként élnék meg.” – áll az antiszemitizmus elleni küzdelmet és a zsidó önvédelmet zászlajára tűző szervezet levelében.

Megszakítás