Elhatárolódik és Nemzeti Érzelmű Motorosokkal szembeni kemény fellépéshez hasonló eljárást kér a református egyház vezető testülete ifjabb Hegedűs Loránttal szemben is, aki anticionista népgyűlést hirdetett a Zsidó Világkongresszus idejére Budapesten. A reformátusoknál soha nem fogalmaztak ilyen keményen a Miép, majd a Jobbik mellett kiálló Hegedűsék tevékenységével kapcsolatban.
A református egyház egyik vezető testülete, az esperesi-gondoki értekezlet Bölcskei Gusztáv javaslatára minden korábbinál keményebben elhatárolódott ifjabb Hegedűs Loránt Budapest-Szabadság téri református lelkésztől.
A testület szerdai ülésén hozott határozat szerint Hegedűs legújabb anticionista tüntetése "mereven ellentétes" a Magyarországi Református Egyház Zsinata már többször és világosan kiadott állásfoglalásaival.
Az értekezlet nyugtalanítónak, és az ország szempontjából is károsnak tartja az akciót.
Ifjabb Hegedűs Loránt május 4-re hirdetett „Antibolsevista és anticionista népgyűlést” a Szabadság téri református templom elé. A rendezvényt egyértelmű üzenetnek szánta, hiszen Budapesten ezen a napon kezdődik a Zsidó Világkongresszus közgyűlése, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Ifjabb Hegedűs a napokban közzétett felhívásában többek között azt követelését fogalmazta meg a Világkongeszussal szemben, hogy "ítélje el az 1919-es és az 1945 utáni judeobolsevik keresztény- és magyarellenes terrort, annak zsidó vezetőit, többek között: Kun Bélát, Szamuelyt, az egész népbiztosi söpredéket, Péter Gábort, Rákosit, Gerőt, Farkast, Révait, az Andrássy út 60 verőlegényeit".
Az esperes-gondnoki értekezlet szerdán felkérte a Hegedűs ügyeiben illetékes Budapest-Északi Református Egyházmegyét, hogy tűzze napirendre ennek az esetnek a megtárgyalását.
"Az értekezlet résztvevői megnyugvással értesültek arról, hogy az illetékes hatóságok intézkedése nyomán nem kerülhet sor arra a motoros felvonulásra, amelyet a haláltáborokba hurcolt zsidó embertársainkra emlékező Élet Menete rendezvénnyel egy időpontra szerveztek volna. Hasonló határozottságot és egyértelműséget kérnek az illetékes hatóságoktól a Budapest-Szabadság téri református templom elé a Zsidó Világkongresszus idejére meghirdetett tüntetés megítélésében is." – áll az értkezletről kiadott közleményben.
Öt éve az egyházi bíróság lényegében Hegedűs pártjára állva megszüntette azt az eljárást a lelkész ellen, amely a holokauszttagadó történész, David Irving fellépése miatt indult. Az egyházi bíróság akkor a panaszosokat, Bölcskei Gusztáv püspököt és Nagy Sándor főgondnokot kötelezte 345 ezer forint eljárási költség megfizetésére.
Index.hu