A Rebbe mindig arra ösztönözte az embereket, hogy adjanak lehetőségeikhez mérten cödákát: támogassák a különböző szent célokat, és a nehezebb sorsúakat. Naftali Deutschot, a neves filantrópot is a Rebbével való találkozás győzte meg arról, az adakozás a legjobb befektetés.
Cödákát, azaz jótékony célú adományokat adtunk, s a Rebbe gratulált nekünk, és azt mondta: „Nagyon szép dolog, hogy iskolát építetek, csak folytassátok, ez a legjobb, amit az ember tehet.” És szólt arról, hogy az őszi főünnepek idején, közvetlenül az Unöszáne tojkef ima után ez hangzik el: „A tsuvá, a tfilá és a cödáká elfordítja az ítélet súlyosságát.”
És azt is megmondta, mit jelent ez: „A tsuvá nem bűnbánat. A ’bűnbánat’ megfelelője a héberben a chárátá. Azt jelenti: ’bánni, sajnálni’. A tsuvá jelentése: ’megfordulni, irányt váltani’. Nem elegendő a chárátá, meg is kell tenni, meg is kell valósítani. Azt jelenti: vissza kell ’térni’ – ez jelenti pontosan a tsuvá.”
Ugyanígy szólt a tfiláról, azután a cödákáról beszélt, hosszan. A Rebbe szerint volt idő a zsidó történelemben, a diaszpórában, mikor közösségek rögzített jövedelemadót vetettek ki. „A cödáká ezt jelenti: cedek, azaz ’igazság.’ Voltaképpen nem jótékonyság, hanem kötelesség, amit el kell végezni.”
Tudtam héberül, azt is tudtam, hogy a Rebbének igaza van. A héber szavak nem egészen azt jelentik, amit az imakönyvben a fordításuk. Sose gondoltam erre korábban, míg a Rebbe nem hívta fel a figyelmemet.
Egy nagy rabbiról mesélik, hogy egy szegény ember ment be a házába, és ő kinyitotta a fiókját, és minden pénzét oda-adta neki. Mikor a szegény ember elment, a rebbecen, ennek a szent életű rabbinak a felesége azt mondta férjének: „Mit tettél? Nincs több pénzünk. Minden pénzüket odaadtad neki!” Azt felelte a férje: „Megmondom neked az igazat. Tegnap álmot láttam, melyben mind eljutottunk az olám hábá, azaz az ’örökkévalóság’ világába. Jön egy ember, hatalmas Tóra-tudós, tanult ember, ha csak ’megnyomtak rajta egy gombot’, máris dőlt belőle minden tu-dás, az egész történelem, egyszóval tény-leg nagy tudós volt, de mégsem engedték be a mennybe, mert más körülményeket is ellenőrizni kellett. Azután jött egy másik ember, szintén jó ajánlásokkal, sok jócselekedettel, és ennek is azt mondták, hogy ellenőrizni kell mást is. Aztán jött a harmadik, és azt mondta, hogy ő adott cödákát. Ellenőrizték, és valóban, sok cödákát adott. A kapuk azonnal felnyíltak, feltárult a menny dicsősége, és ő azonnal beme-hetett. A cödákának tehát nagyobb a sú-lya, mint sok más jócselekedetnek.”
Nem azt mondta a Rebbe, hogy a ta-nulás nem fontos, de azt igen, hogy a cödáká fontosabb. Azt mondta, hogy ne aggódjunk: „Mindig többet kapsz, mint amit beletettél. A visszatérülés mindig jobb.”
Azelőtt, hogy őszinte legyek, volt bennem aggodalom, mondtam ilyet: „Túl sok pénzt adtam, nem kellett volna”, vannak az embernek kételyei. Nekem is voltak. De miután volt ez az élményem a Rebbével Brooklynban, jó érzés töltött el. Jobb érzés volt, mint ha jó befektetésre találtam volna, és ez tart a mai napig.