84 éve, 1936. február 8-án mutatkozott be a filmvásznon Mis Mis Effendi. Az anumuseum írását idézzük.
Napjainkban szinte hihetetlennek tűnik, de 1968-tól egészen az 1990-es évek közepéig izraeliek széles rétegének volt kedvelt elfoglaltsága péntek délutánonként az „arab film” – a többnyire Egyiptomból érkező adás követése. Számos izraeli a mai napig bizonyos nosztalgiával tekint az egyiptomi filmipar remekeire. Azt azonban kevesen tudják, hogy az egyiptomi filmipart egy zsidó család tagjai lendítették fel, akik 1914-ben költöztek Egyiptomba.
A Frenkel család története számos közép- és kelet-európai zsidó család története: egy fél évszázad leforgása alatt éltek Oroszországban, az izraeli Jafóban, Alexandriában, Kairóban és Párizsban is. Becálel és Genca Frenkel 1905-ben hagyta el a zsidóellenes megmozdulások hatására az orosz birodalmat. A Szentföldre érve Jafó városában telepedtek le és nyomdát nyitottak, ám az első világháború kitörésével az oszmán hatóságok – akiknek mindenki gyanús volt, aki Oroszországból érkezett – azzal vádolták meg őket, hogy az ellenség ügynökei. Így aztán menekülniük kellett és amerikai segítséggel több ezer zsidó társukkal együtt hajóztak át az egyiptomi Alexandriába. Becálel Oroszországban fényképész volt és a film iránti szeretetét gyermekeinek is továbbadta.
Walt Disney Mickey egere az 1920-as évek végén bukkant fel a filmvásznon. A családi hagyomány szerint Frenkelék akkor határozták el, hogy a piramisok hazájába is elviszik az ikonikus figurát. Ehhez csupán ismét költözniük kellett, ezúttal a nagy színházakkal és fejlődő filmiparral büszkélkedő Kairóba. A családban három fiú született: Dávid, a szabadulóművész és festő, Hersl, a két lábbal a földön álló üzletember és Slomó, aki technikai ügyessége mellett azzal büszkélkedhetett, hogy szinte bármiből össze tud rakni egy fényképezőgépet. A három fiú összefogott, és hónapok kitartásával elsajátították a szükséges mesterségbeli fogásokat, majd nyolc hónap megfeszített munkájának köszönhetően elkészült az arab világ első animációs filmje. Dávod képkockák ezreit rajzolta meg, Slomó pedig korai televízióhoz hasonlatos szerkezetet alkotott, melyben a kép egy kis képernyőn tükröződött és tartozott hozzá egy hordozható hangosbeszélő, ami lejátszotta a film hangját.
Amikor a testvérek bemutatták alkotásukat egy neves egyiptomi rendezőnek, ő nagyjából annyit mondott: „,majd ha piros hó esik”, azzal faképnél hagyták őket. A testvérek azonban ennél jóval inkább kitartónak bizonyultak. Az elutasítás által inspirálva filmjüket Mafich Faida – semmi haszna néven nevezték, főhősét pedig Mis Mis Effendinek, hiszen a rendező is azt mondta nekik: bukra fil mismis, holnap, amikor eljön a sárgabarack szezon. Mis Mis Effendi, Mickey egér egyiptomi megfelelője excentrikus, nyurga figura fezzel a fején, aki folyton folyvást kellemetlen helyzetekbe keveredik, majd humorának köszönhetően sikeresen megússza a dolgot.
A film nyolc és fél perc hosszú. 1936-ban adták ki és négy héten át játszották megállás nélkül. Óriási siker volt, az emberek megtöltötték a nézőtereket. Az apró kairói lakásban élő családot sorra keresték meg ajánlatokkal. Otthonuk filmtekercsekkel, hangfelvevőkkel és kamerákkal volt tele:
„Otthonuk volt a műtermük is, ahol festettek, színeztek, illetve elkészítették a filmet. Nem volt a lakásnak egyetlen olyan pontja sem, ahol ne halmoztak volna fel filmfelvevéshez szükséges eszközöket és alapanyagokat.”
Mis Mis Effendi nemzeti sztár lett. Figuráját cégek használták reklámjaikhoz, a kormány a propagandájához, a mezőgazdasági minisztérium pedig oktatófilmet készített a részvételével arról, hogy hogyan lehet a gyapotot megtámadó élősködők ellen védekezni. A Frenkel testvérek közvetlenül a háború kitörése előtt megrendelést kaptak egy olyan film elkészítésére, mely az egyiptomiak önkéntes bevonulásának serkentésére szolgált. A Frenkel testvérek nemzeti elismerésben részesültek.
Álmaik valóra váltak, csodás dolgokat értek el – ám Izrael Állam kikiáltása gyökeresen megváltoztatta az életüket és véget vetett álmaiknak. Kairó utcáin tapintható volt a nyugtalanság, zsidóellenes megmozdulások törtek ki, elkobozták a zsidók üzleteit és boltjait, a bankokban, illetve oktatási intézményekben dolgozó zsidókat elbocsátották állami pozíciójukból. 1948-ban nagyjából nyolcvanezer zsidó hagyta el Egyiptomot. Többségük, akárcsak Frenkelék, kényszer hatására távoztak és semmit nem vittek magukkal.
A testvérek Franciaország felé vették az útjukat, és az volt a tervük, hogy onnan utaznak tovább Izraelbe. Párizsban azonban a Szochnut zsidó ügynökség egyik hivatalnoka nem engedte fel a hajóra a filmes felszerelést, ezért a testvérek a maradás mellett döntöttek. Ekkor azonban már máshol és más igények, valamint lehetőségek között találták magukat és soha többé nem sikerült olyan népszerűséget elérniük, mint korábban Egyiptomban, így aztán másfelé haladtak tovább az életükkel. Slomó fia, Didier elbeszélése szerint egyik nagybátyja halálát követően apja arra kérte, hogy semmisítse meg a pincében tárolt filmes holmikat. Ő azonban nem volt képes ezt megtenni, és hamarosan kiderült, micsoda kincset rejt az otthonuk. Néhány évvel később mindent átadott a Francia Nemzeti Filmarchívumnak, így menekült meg a páratlan hagyaték.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.