A ZSIDÓ KÖTELÉK

A zsidó kötelék

        Meglazulhat, de soha nem szakadhat el. Ezt a véleményt hangoztatta vendégem, Benedek István Gábor, aki feleségével, Hajnalkával, másfél napot töltött Haifán, az én idegenvezetésemmel.

        Benedekék hajóval érkeztek Cipruson keresztül a haifai kikötőbe. Úgy terveztük, hogy rengeteget fogunk beszélgetni és megmutatom nekik szeretett városomat, Haifát. Bevallom, ez utóbbi gondot okozott: mit is kellene Haifából megmutatni? Mi fog nekik tetszeni? Valószínű, már sok helyen jártak, most éppen Görögországból érkeztek.

        Nem kis önbizalommal rendelkezem ezen a téren. Úgy gondolom, hogy az egész világgal versenyképes kis hazám, főleg, ha a látogatók zsidók. „Mit nekem, te zordon Kárpátoknak …”.

        Nem is tudom, miről írjak többet: a másfél napos látogatásról, a vendégekről, avagy Haifáról. Persze, a csodálatos haifai panoráma, a Kármelt körülölelő tenger még engem is, annyi év után is ámulatba ejt. Nem felejtem el megmutatni csodálatos piacunkat, a „sukot”. Tudom, hogy velem örülnek, hiszen mindez az övék is. Izrael a zsidók országa. Izrael türelmesen várja gyermekeit a világ négy sarkából. És Izrael türelmes hozzájuk itt is. Talán túlságosan is türelmes…

        Benedek István Dr. Benedek Pál testvéröccse. O is velünk tölt pár órát Haifán. Családi szálak is fűznek hozzájuk. Dédapám, Iczkovits Lipót az o szülőfalujukból, Tótkomlósról került Békéscsabára, ahol megalapította autó-, szerszám-, és varrógép-kereskedését. Világcég lett!

        A Benedek-fiúk boldogult édesapja apám hűséges munkatárs volt. Pista rokonszerető, ápolja a kapcsolatokat. És… szeretetre méltó, kedves fiú. Aki ismeri, tudja ezt.

        Örvendek vendégeimnek, és annak, hogy boldogok városomban. Magam is rózsaszínű szemüveget veszek fel, hogy úgy mutassak meg mindent. – És mégis, a város minden természeti szépsége mellett is a legérdekesebbek – az emberek. Az emberek, akikkel összefutunk az utcán. Magyarul beszélgetünk velük, dicséretet kapunk, mint írók.

        Vendégeim meghatódnak a következő jeleneten: Egy ifjú ember utánunk lép be egy ajtón, nem látszik vallásosnak, még kipa sincs a fején. Megcsókolja a mezuzát, majd sietve megy a dolga után. Ez is csak Izraelben történhet meg. Én meg úgy gondolom, hogy jó jel. Mert „a jó ember teljes pompájában látja a szépet és még a csúnyában is felleli a szépet”.

        Közös rokonokat, régi barátokat idézünk fel Kármel Panoráma nevű kávézójában. A láthatáron az augusztusi szelíd, kék tengeren hajók, vitorlások. Elbeszélések, igaz történetek, sorsok az élet tengerén.

        Közben zamatos, illatos kávét szürcsölünk. A krémes tésztát csak Hajnalka meri megkóstolni, Pista nem eszik belőle, pedig az is eszébe jut, hogy milyen éhes kisgyerek volt Bergen-Belsenben.

        Erev Tisá böáv. Elzarándokolunk Élijáhu próféta barlangjába. Imádkozunk. Benedek István Gábor otthonról hozta magával a zsidóságban való jártasságát. Gyönyörű írásaiban tesz erről tanúságot. Talán a próféta barlangjában tett megható látogatás jutalom volt számára a szép novellájáért, amit „Élijáhu próféta poharáról” írt. Pista ott, Bergen-Belsenben 6 évesen nagyon éhesen is odafigyelt a Paneth melámed tanítására. A sors úgy hozta, hogy Kecskeméten maradt szüleivel. Azok után, hogy ifjú korában egyszer Izraelbe indulva lebukott és visszatoloncolták, nem kérdezem, hogy na és most?

        Úgy tűnik nekem, hogy későnek találja. Budapesten a Bank és Tőzsde című lap főszerkesztője. És… minden jó zsidó ügy szószólója. Igaz, jó felebarát. A sok szép anekdotát, amit tőle hallottam, valószínűleg ő maga fogja megírni.

        Jeruzsálembe utaztak, egy vallásos családi esküvőre. Kikísértem őket az autóbusz-állomásra erev Tisá böávkor délben, mert este már a Nyugati Falnál akarták Izrael népével együtt siratni a Szentély pusztulását. E szomorú naphoz méltóan Pista borotválatlanul, kipával a fején integetet búcsút nekem és Haifának.

        Úgy éreztem, mintha nagyon közeli testvértől válnék el, és eszembe jutnak kis unokám szavai: „Szávtá! Meglátod, minden zsidó visszatér ősei útjára”. Talán már tényleg itt lenne az ideje? – gondolom én.

        Vendégeim egy könyvvel ajándékoztak meg: Elie Wiesel: „Egy meggyilkolt zsidó költő testamentuma”. Az első lapon egy Talmud-idézet: „Mi is az ember élete? Egy árnyék. De miféle árnyék? Megingathatatlan, mint egy épületé? Vagy olyan, mint egy örökzöld fáé? Nem, az ember élete egy szárnyaló madáréhoz hasonlatos, még észre sem vesszük, s már tovatűnt”.

        Érdekes vendégeim érdekes, szép ajándéka újra bizonyítja: a zsidó kötelék elszakíthatatlan. Köszönöm, hogy eljöttetek. Gyertek máskor is! A kötelék úgyis idehúz. Adja Isten, hogy legyen rá módotok.