A hatodik rebbe felbecsülhetetlen értékű kéziratokat tartalmazó könyvtára a hagyomány láncolatának fizikai és spirituális manifesztációja, melyek nélkül nem is volt hajlandó elhagyni a Szovjetuniót. 1985 telén az egyik, a hászidizmustól eltávolodott unokája elkezdte eladogatni nagyapja gyűjteményének legértékesebb darabjait a központi Chábád könyvtárból. Amikor ezért kérdőre vonták, azt felelte, hogy a könyvek saját jogos tulajdonát képezik, a nagyapjától örökölte őket.
Az illetékesek azonnal a bírósághoz fordultak, hogy megállítsák. A kérdés, melyet a bíróságnak meg kellett oldania, így hangzott: magánszemély-e a rebbe, aki után a közvetlen leszármazottai örökölnek, vagy a mozgalom „tulajdona”, mely esetben öröksége a mozgalmat illeti.
A mozgalom két neves ügyvédet bérelt fel, a tanúk között szerepelt Elie Wiesel is. A felperesek tulajdonában volt egy levél, melyben Joszéf Jichák Schneerson rabbi kifejtette, hogy könyvtára nem személyes tulajdon, hanem a mozgalomé. További bizonyítékot jelentett lányának, Chaya Mushka Schneerson rebecennek a vallomása: „A könyvtár a hászidoké, mert az apám a hászidoké volt.”
A bíróság 1987. január 6-án hozta meg az ítéletét: „A hatodik rebbe halálakor a könyvtárat nem tartotta saját tulajdonának, hanem átadta azt a felperesnek [Agudas Chasidei Chabad], hogy megőrizzék a Chábád hászidok vallásos közösségének javára” – állt a döntésben.
Brooklynban perceken belül elterjedt a hír. A központi Chábád zsinagógában hét napon át folyt az ünneplés, melynek minden egyes napján beszédet tartott a Rebbe. Azóta tévét 5. (idén december 20.) a zsidó könyvek napja a Chábád naptárában.
Az első évfordulón a Rebbe beszédében hangsúlyozta, hogy nem elég, hogy a zsidó közösség megtarthatta a gyűjteményt, tanulmányozni is kell a könyveket. Arról is beszélt, milyen fontos, hogy minden zsidó háztartásban legyen egy Chumás (Mózes öt könyve), egy szidur (imakönyv), egy Tehilim (Zsoltárok könyve), egy Tánjá (az Álter Rebbe könyve, a hászidizmus egyik alapműve), valamint olyan könyvek, melyek a zsidó élet gyakorlati oldaláról szólnak. „A világi konvenciók szerint minél drágább egy tárgy, annál inkább tisztelik: a legkülönlegesebb helyen őrzik, hogy senki meg ne érinthesse, és egészen bizonyosan ne használhassa… A Tóra szerint azonban a szent könyvek győzelmét azáltal érjük el, ha használjuk őket, és még többet tanulunk belőlük. Minél többet használják őket, annál nagyobb tiszteletnek örvendenek, még akkor is, ha a használattól gyűröttek és szakadtak lesznek.”