A ZSIDÓ IMAKÖNYV MONTEVIDEÓBAN
Kerekes András búcsúja
Érzek valami megrendítő sorsszerűséget abban, hogy Kerekes András úgy ment el az életből, ahogyan élt. Útközben. Kezében a repülőjeggyel. Éppen Budapestről érkezett a buenos-airesi légikikötőbe. De ott nem az útlevélkezelők szólították, hanem az angyalok. Már az otthonába sem mehetett, sietett az égbe, az övéihez. Szándékosan nem írtam azt, hogy haza igyekezett. Hiszen Kerekes Andrásnak fogalma sem volt, hol a hazája. Sok zsidó ember van így a világon.
Hetvenegy évet élt. A Nagykálló melletti Balkányban nevelkedett, s a hely és idő megjelölése az értő olvasó számára jelzi: vallásos zsidó családban nőtt fel. Apja, Klein Sándor, jómódú emberként akár a legjobb gimnáziumban, a legrangosabb egyetemen is taníthatta volna. De hiába volt a fia tehetséges, rátermett, az iskolák sorompót állítottak elé. Műszerész lett, finom technikai készségek tudója.
Aztán jött a háború. A szülőket az auschwitzi pokol nyelte el, fiatal munkaszolgálatos öccsét — száztizennyolc társával — Kiskunhalason mészárolták le. Egyetlen éjszaka, mint az állatokat.
Ő maga ment, menetelt, menekült, éhezett, szenvedett, bujkált, szökött. És egyszer csak felszabadult. Ha nehezen ment is, megpróbált talpra állni. A szakmájából megélt, a magányosságot nem bírta. Amikor elérte a szerelem és megnősült, úgy érezte: a sors kezd kiegyezni vele. Legfeljebb annyi engedményt tett, hogy a könnyebb érvényesülés érdekében nevet cserélt (Azzal vígasztalta magát: már Klein is névcsere volt, valamikor a Mária Terézia féle időben.)
Ám az, aki Nagykálló szellemi vonkörében. nőtt fel, nem tudja oly könnyen feladni az ősi tradíciót. Így esett, hogy 1956-ban azonnal tovább állt.
Irány New York. Valósággal fürdött a hit szabad gyakorlásában. S hogy mégis tovább utazott, annak kivételes oka volt. Egyetlen életében maradt rokona Uruguayba hívta, ahol akkor harmincezer zsidó élt, ebből húszezer Montevideóban, s közülük ötezren a magyar nyelvterületekről. A galvanizáló műhely, amelyet megnyitott, szépen jövedelmezett. Össze is gyűjtött annyit, hogy a lehető leggyorsabban Izraelbe látogasson. Aztán minden esztendőben odautazott. Magyarországra csak akkor jött, amikor a hivatalos politika már bocsánatot kért a zsidóságtól az üldöztetésért. Közben többször visszatért New Yorkba, nem feledte el első brooklyni élményeit. Még akkor is, úgy is utazott, hogy a súlyos cukorbetegség elvitte egyik lábát. „A munkaszolgálat, a hómező rosszabb volt” — legyintett. És az utazásban talált vigaszt, amikor eltemette társát, feleségét.
A múlt felidézése hozta vissza Magyarországra 1996 nyarán is. Mindenhová elment, ahol a családtagjai megfordultak. A budapesti Helfer Anikó és a dr. Radnóti család segítségével csaknem ezer kilométert autózott. Ódon temetőkben, haláltáborok emlékműveinél mondott kadist, régi házak szúette ajtóin kopogtatott be. Fotózott szenvedélyesen. „Mindent meg kell örökíteni az unokáknak” — mondta. Hogy tudják: honnan jöttek.
Fogorvos fia a montevideói zsidó hitközség nagy tiszteletben álló elnöke. Menye, Margaréta, az Uruguay-i fővárosban működő zsidó rádió szerkesztője. A rádióállomás spanyolul és angolul sugározza műsorait, de — emlékezzünk csak: ötezer magyar ajkú zsidó él ott — az éter hullámain napi fél óra magyar adás is hallható….. Margaréta fáradhatatlan az újságírásban: szerkesztője az Inciativa című angol-spanyol havilapnak is.
Kerekes András erősen vonzódott a Chábád Lubavicsi szellemiséghez.Azzal vitte magával Baruch Oberlander rabbitól a most megjelent Zsidó Imakönyvet, hogy azt Montevideóban, megismerteti a magyarul tudókkal, s menye közreműködésével — a rádió segítségével — másoknak is ajánlja. Mert hiába hozattak nemrégiben tudós rabbit Izraelből, gyors volt a feledés, s elkél a nyelvi támogatás…
Kerekes András fia telefonálta meg a szomorú hírt. Édesapja a buenos-airesi repülőtéren szívrohamban meghalt. Kezében ott volt a könyv: Sámuel Imája. A gépen is ezt olvasta.
És ő, a fiú, ebből az imakönyvből mond kadist az édesapja fölött.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 5. szám – 2014. július 21.