Áchdut–Egység címmel ezen jelenlegi időszaki lap előtt több folyóirat jelent meg magyar nyelven. Az egyik Erdélyben hét számot megérve, a másik, amelyről itt szólni szeretnék, 1945-től 1948 Ros Hásánai számával búcsúzva, Groszberg Slomó szerkesztésében a Hithű zsidó fiatalok szövetsége, Pirché Águdát Jiszráél kiadásában látott napvilágot. A Széchenyi Könyvtár féltett relikviája három szám az 5708-as (1948) év Tu biSvát, Purimi és Peszáchi egy-egy példánya, melyet alkalmunk volt olvasni.
Van is mit félteni, hiszen a Horn Ede (ma Weiner Leó) utcában nyomtatott füzetecskék az akkori viszonyok között sem a legkorszerűbb körülmények közt készültek, a szöveg helyenként elmosódott, a fedőlap mállékony. Nagy kár lenne, ha elvesznének ezen fontos dokumentumok. Nem tudtam meghatottság nélkül olvasni ezen oldalakat, nemcsak azért, mert gyerekkoromat jutatták eszembe, de azért is, mert annyi optimizmus, fiatalos derű (négy évvel a katasztrófa után), annyi hit és lendület áradt a sorokból.
A vezércikket a Pirché vezetője, spiritusz rektora, Groszberg Slomó (Ervin) írta, a többi cikket mind gyerekek, változatos témákról, változatos stílusban. Jöttek az írások, az ország minden tájáról, még akkor is megszaggatott, de viruló bokrocskák – vallásos ifjúsági szervezetek – számos helyen működtek vidéken. Jöttek a levelek Hajdúnánásról, Szoboszlóról, Balmazújvárosból, Debrecenből és Kapuvárról, Csornáról, Makóról, Makóról és még egyszer Makóról. Több verset küldött Glück Mirjam és mások. Hallottuk, hogy több neves író is ott próbálgatta tollát.
Groszberg Slomó a Fák és Növények ünnepére írt előszava a függetlenné vált Izraelt köszöntötte, hangsúlyozva, hogy kétezer éves micvákat lehet ismét teljesíteni. Vallásunkban a mezőgazdaságnak nagy hagyományai vannak, a Zarándok ünnepek gyökerei is természeti eredetűek. Számos parancs pl. a Smitá, a föld megóvását, a Jovél, a Péa a szociális igazságot szolgálta.
A Vasfüggöny 48-ban még nem volt teljesen leeresztve, így érkeztek levelek a határokon túlról is, főleg Izraelből, friss oléktól fontos beszámolók, bepillantást engedve a fiatal ország gondjaiba, de érkezett levél például Észak-Afrikából, Tangerből, ahol spanyol és arab zsidók éltek. Megtudtuk, hogy az arab zsidók, úgy öltözködnek mint a muzulmánok, csak az utóbbiak piros fezben, a zsidók feketében járnak. Az emberek szegények, de szellemiekben gazdagok, mert éveket jártak a Cháchámhoz. A Város maga az ellentmondás. Az egyik utca kétezer éve ittfelejtődött, szamárháton ülő dervissel és vásári mesemondóval, a másik utca modern sugárút magas épületekkel, tülkölő autókkal.
Egyébként minden számban volt technikai rovat, a repülésről, az energiáról, stb. A változatos hírcsokrokból megtudhattuk többek között, hogy a Csornai máon (otthon) tanulói nagy sikerrel mutatták be Kapuvárott Mordche Arje Moskovics egyfelvonásos vígjátékát. Ezt magam is megerősíthetem – a szép hangú, sok oldalú, szeretett melamedünk darabjában kis szereppel bár, de én is szerepeltem. A színdarabot több helyen játszottuk, pl. Pápán is.
A humor sem hiányzott a lapból. A távoli emlékek ködéből a Bimbula és Chaijziksorozat ötlik eszembe, mivel hogy az utóbbi a könyvtárban megtalált számokban is olvasható, ebből alább idézek néhányat. De a 48-as purimi szám torokszorongató humort is tartalmaz. A lap elődjének a Pirché Tiferet Báchurim értesítőjének 44-es (5704) purimi számából közöl részleteket. Ez tíz hónappal a német megszállás előtt jelent meg. Pokoli nehéz lehetett akkor a mosolyfakasztás. Mégis megtették a szerkesztők, diákvicceket közölve, bizonyítva, hogy az olvasó gyerekeknek joguk lett volna ahhoz, hogy minden jelző nélkül csak diákok legyenek, akiknek a legfőbb gondjuk, felelnek-e a következő órán vagy sem, jelest kapnak-e vagy szekundát. Néhány példa a „lexikonból”. Algebra = Egy tárgy, rettegésünk tárgya. Fizika = Kár becézni, legyen csak fizi.
A 48-as évekhez visszatérve a csupa bölcsesség Chajzik históriáiból mesélek el kettőt. Ben Abrahám munkáit. Chajzikról elmondták, hogy nem ott született, ahol az észt osztották. Márpedig ő bebizonyítja, hogy az ellenkezője az igaz. Írva vagyon: megóvja a Gondviselés az együgyűeket, a szellem bénáit. Ha buta vagyok, semmi bajom nem történhet, mondta Chajzik és leugrott földszintes házuk tetejéről. Természetesen jól megütötte magát. Az aggódó odarohanó hozzátartozók részvéttel nézték a fiú kék-zöld foltjait, de meglepetésükre ő diadalittasan ordított. Megütöttem magam, tehát okos vagyok, okos.
Chajzik feledékeny volt, reggel semmit nem talált. Elhatározta, hogy mindent felír. Így is tett. Kalap a széken, nadrág a széktáblán, a kabát a fogason, Chajzik az ágyban. Reggel mindent meg is talált, csak Chajzikot nem lelte az ágyban. Kereste az ágy alatt, a szekrény mögött, de hiába. Nagy nehezen elment ellátni a napi munkáját, de azért többször beszaladt a szobába, és rápillantott az üres ágyra. Este fáradtan a sok kereséstől bújt az ágyba, egyszer felcsillant a szeme: megvan, megtaláltam, Chajzik itt van az ágyban!
1948. Ros Hásáná után megszűnt a lap. Rövidesen a Pirchét is betiltották. Később Groszberg Slomót meghurcolták (letartóztatták, „cionizmus” vádjával elítélték). Ötvenhétben alijázott. Hasonló funkciót töltött be Izraelben is, mint Pesten. 1958-ban újra indította a lapot, ugyanolyan fejléccel, mint amilyen a magyar nyelvű volt és azonos szellemben, csak éppen héber nyelven. Azt is írták gyerekek. Csak a vezércikket írta Slomó, vagy valamelyik elismert tekintély. Egy példányt küldött is nekünk, melyben Jiszrael Edelman írta a peszách köszöntőt. A lap valóban tele van gyermekírásokkal. A pénz komoly gond Izraelben is. Anyagi okokból 1966-ban megszűnt a lap. Kár. Talán vigasz lehet, hogy Pesten újra e címmel jelenik meg egy újság, a szerkezete és szerkesztése más, de célja ugyanaz, megszólítani a zsidó fiatalokat és mindenkit kortól függetlenül, akinek a szíve fiatal.
Deutsch Gábor
Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 33. szám – 2014. július 30.