A visszatérők mozgalma – Amikor az évszázados asszimiláció sarkon fordult

Amikor egy gyerek más útra tér, mint amire a szülő szánta, könnyen elmérgesedhet köztük a helyzet. A szülő megsértődik, a gyerek lázad… nagyon fontos, hogy próbálják meg megérteni egymást. Ha egy nem vallásos családban valaki vallásos lesz, az sok ismeretlen helyzetet teremt, ám ezeken – leginkább őszinteséggel és nyílt kommunikációval – könnyebben felülemelkedhetünk. Ezzel a vallás felé forduló családtag nemcsak a többiek életét könnyíti meg, hanem a sajátját is. Ehhez szeretnénk ezzel az összeállítással, illetve néhány további írással az elkövetkezendő lapszámokban segítséget nyújtani mindkét félnek.

 

Eltávolodás a zsidó gyökerektől a modern időkben

A baal teshuva movement (a báál tsuvák, a visszatérők mozgalma) azt a trendet jelenti, melyben a nem-vallásosként nevelkedett zsidók visszatérnek a gyökereikhez, és vallásos életet kezdenek el élni. Ez egy viszonylag új jelenség a zsidóságban, amely az 1960-as években indult az Egyesült Államokból. Régen a zsidó nép szinte kivétel nélkül vallásos volt és tartotta a szabályokat: ki erősebben, ki gyengébben. Azonban a 19. században ez megváltozott, és a zsidók nagy része fokozatosan eltávolodott a vallástól. Emögött a folyamat mögött legfőképpen két társadalmi változás állt. Az első az urbanizáció volt, amelynek során a falvakban és kisvárosokban élő szegény zsidók tömegei nagyvárosokba költöztek vagy Amerikába vándoroltak és ezzel elszakadtak a közösségtől, a vallástól és a hagyománytól. A másik ok a zsidó felvilágosodás, a hászkálá mozgalom elterjedése volt, amely többféle reformtörekvést szült és egyenesen vezetett az erős asszimilációhoz. Ezekre a folyamatokra rásegítettek a kelet-európai pogromok és a szegénység, valamint a holokauszt pusztítása és a kommunizmus.

Ennek a nagyjából két évszázadnak az eseményei vezettek oda, hogy a zsidók nagy része elfordult a vallási hagyományaitól. Ebben az időben a közösségek tagjai folyamatosan azzal néztek szembe, hogy sok vallásos család gyereke elhagyta a vallást, így ez a folyamat nem volt szokatlan, ám annak, ha valaki báltsüve lett, már igencsak hírértéke volt. Jó példája ennek az az 1936-os sír, amelyet a zentai zsidó temetőben találtam és amelyre héberül az van vésve: itt nyugszik a báál tsuva Mojse¹. Az ilyen esetek kivétel nélkül olyan családokban történtek, ha történtek, ahol egy nemzedék távolodott el a vallásosságtól.

„Amit nagyon szeretek, az a közösség, és hogy milyen mély kapcsolatom van az Örökkévalóval és hogy ez mindenben ott van, nem csak a zsinagógában vagy az ünnepeken. Ami rossz, hogy ha a széder estét a családommal akarom tölteni, nekem kell vendégül látnom őket. De nagyon nehéz nélkülük lennem, mert ilyenkor van a nagymamám jorcájtja.”                                         G.

Lassú fordulás

Ez a folyamat kezdett el megfordulni a ’60-as évek Amerikájában azzal, hogy immár észrevehető számban kezdtek a nem-vallásos zsidók visszatérni a gyökereikhez. Mivel az első, aki nyíltan támogatta, sőt szorgalmazta azt, hogy ne mondjanak le a nem-vallásos zsidókról, a lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel

Schneerson rabbi volt, így kezdetben a vallásos világban ez egy lubavicsi dolognak számított. A Rebbe 1951-től, onnantól, hogy átvette a mozgalom vezetését, arra biztatta követőit, hogy nyissanak a nem-vallásosok felé, forduljanak feléjük és mutassák be nekik a zsidóságot, mivel biztos volt benne, hogy lesznek, akiket érdekelni fog². A vallásos zsidóság többi része azonban akkor még elzárkózott ettől az ötlettől. A magyar ortodoxok például azzal érveltek, hogy a nem-vallásosok, olyanok, mint a neológok, és ezért nekik semmiféle felelősségük irányukban nincsen. A litván zsidóság is ilyen hozzáállással tekintett a kérdésre, azzal érvelve, hogy egy ilyen közeledés esetén a nem-vallásosok fognak hatni a vallásosokra, és ezáltal gyengítik majd az elköteleződésüket, nem pedig fordítva.

 

A báál tsuvák segítői

A ’70–80-as években egyre inkább világossá vált, hogy van egy valódi nyitottság és érdeklődés a nem-vallásosok között, ami lehetőséget teremt arra, hogy közelebb hozzák őket a valláshoz. Az outreach (szó szerint kinyúlás, itt kb. kapcsolatfelvétel, odafordulás) nemcsak lubavicsi ügy lett, hanem a litvánok, sőt részben még a magyar zsidóké is. A világon egyre többen foglalkoznak azzal, hogy segítsenek a nem-vallásosoknak visszatalálni a gyökereikhez. Ők a lubavicsi terminológiában a sliáchok, küldöttek vagy az outreach professionalek, kapcsolatfelvevő szakemberek, ahogy a litvánok hívják őket. Munkájuk és a nem-vallásos világ nyitottsága nyomán az olyan nagy zsidó központokon túl – mint New York vagy Antwerpen – is megindult a zsidó élet fejlődése.

A baal teshuva movementnek a kommunizmus összeomlása adott új lendületet. A mozgalom gyökerei már a kommunizmus idején megjelentek a Szovjetunióban, a vasfüggöny leomlása után pedig Kelet-Európába, így hazánkba is eljutott a mozgalom. Részben ennek az elősegítésére érkeztem 1989-ben Budapestre a feleségemmel és alapoztuk meg a magyarországi Chábád Lubavics mozgalmat.

 

Háláchikus aspektus

A zsidóságban teljesen új helyzetet teremtett az, hogy a nép nagyobb része nem vallásos, illetve az, hogy több nemzedék után nagy számban térnek vissza a valláshoz. Ezek olyan vallási kérdéseket vetettek fel, amelyeket korábban nem nagyon tárgyaltak a rabbinikus irodalomban, mert ilyen helyzet még nem volt, ezért ki kellett dolgozni a vonatkozó háláchákat.

 

GY(akran) I(smételt) K(érdések) a báál tsuvák vallásos életvitele kapcsán

Nézzünk tehát néhány gyakran ismételt kérdést! Ezek a helyzetek kifejezetten zsidónak született, de nem vallásos családban nevelkedett emberek élethelyzetére vonatkoznak, akik életük egy pontján úgy döntenek, vallásosként szeretnének élni tovább.

 

Hogy szólítjuk a báál tsuvákat?

Amikor valaki vallásos lesz, sokszor dönt úgy, hogy elkezdi gyakrabban használni a zsidó nevét, vagy ha nem volt neki eddig, akkor felvesz egyet. A báál tsuváknak a névváltás gyakran az identitásváltás szimbóluma is. Ha a család tud kötődni az új névhez (pl. egy elhunyt nagyszülő zsidó nevét választja magának), akkor talán könnyebb lesz az átállás.

A zsidó név nemcsak egy érdekes formaság, hanem a vallási életben használt megnevezés, aminek része az apa vagy az anya neve is, hisz sokszor úgy használjuk, hogy a saját zsidó neve mellé tesszük, hogy kinek a fia/lánya, a ben/bát. De milyen nevet kap az, akinek az apjának nincs zsidó neve vagy hogy imádkozunk a felgyógyulásáért annak, akinek az anyjának nincs?

A zsidó nevet a fiúcsecsemő a brisz után kapja meg. Ha ez elmaradt, akkor felnőtt korában, amikor belép Ábrahám szövetségébe, fogja megkapni a zsidó nevét. Még ha a szülőknek nincs is zsidó neve, akkor sem lehet csak úgy kitalálni egyet nekik, amit ő nem ismert el saját neveként³, ilyenkor a polgári nevet kell használni, így lesz valaki pl.  „Mose ben Tibor”. Ám a Tórához így nem illik hívni felhívni, ezért több elterjedt szokás is van az ilyen esetekre. Van, ahol a betérőkhöz hasonlóan⁴, azt mondjuk „ben Ávrahám”, utalva arra, hogy mind Ábrahám ősatyánk gyermekei vagyunk⁵. Vannak, akik a nagypapájuk nevét használjak, akár anyai akár apai oldalról⁶, az a lényeg, hogy ne kerüljön nyilvánosan kellemetlen helyzetbe a felhívott a szokatlan neve miatt.

Betegért imádkozva az anya nevét szoktuk említeni⁷. Ez esetben, ha nincs zsidó neve, akkor megint csak a polgári nevét használjuk, hogy „meg legyen címezve” az ima a betegért.

Nők esetében sokkal egyszerűbb a névadás, mindössze egy tóraolvasás során ki kell hirdetni a nevet. Ezért gyakori, hogy a báál tsuvá édesanyja rááll, hogy válasszon zsidó nevet magának, és tartanak névadót a számára. A Vasváriban nem egyszer fordult már elő, hogy három nemzedék kapott egyszerre nevet, a nagymama, az édesanya és az újszülött kislány. Ilyenkor annyi a feltétel, hogy az illető vállalja, hogy használni fogja valamennyire a nevet, hogy ne merüljön feledésbe⁸. 

 

Amikor rég megszakadt a hagyomány

A báál tsuvák sokszor sok generációnyi vallástalanság, sőt akár egy több nemzedékkel korábbi kitérés után kezdik felvenni a zsidóság fonalát, ami több kérdést is felvethet. Jó hír, hogy a zsidóságot nem olyan könnyű elhagyni, és mindig van út visszafelé.

Amikor valaki ismeretlenül egy közösségbe kerül – akár vallásos, akár nem – utána kell nézni a zsidó származásának. Ez általában viszonylag könnyen megy egy olyan család esetében, ahol a zsidó származás figyelemmel követése fontos kérdés volt, de egy generációk óta nem vallásos családban könnyebben elsikkadhatott egy ilyen információ és elkallódhattak a papírok, igényelhet némi kutatómunkát. Az ezzel kapcsolatos tisztánlátás minden érintett érdeke, jó, ha kellő tapintattal és nyitottsággal állnak hozzá a felek.

Kitért a nagymama: be kell-e térnie az unokának?

Ha kiderül, hogy a báál tsuvának anyai ágon valamelyik őse kiért a zsidó vallásból, annak a háláchá szerint nincs jelentősége: minden zsidó anyától született gyerek zsidó, akkor is, ha kitért. (Bár minden ortodox rabbi ezt az álláspontot követi, azonban Izrael Állam másként ítéli meg az alija-jogosultság vizsgálatakor, ahogy a neológ hitközség is.)

Ettől függetlenül a kitértnek, sőt egyesek szerint még a gyerekének is helyes hivatalosan visszatérnie a zsidóságba egy alámerüléssel a rituális fürdőben, hasonlóan, mint a betérők. Ekkor az alámerülő kijelenti, hogy a zsidó közösséghez tartozik és vállalja a törvényeket⁹. A harmadik generációban erre már semmiképp nincs szükség¹⁰.

A legjobb rész, hogy az elődeink ősi hagyományait gyakorolhatjuk, Isten útját egy hazugságokkal teli világban. A legnehezebb rész az volt, hogy szembesültem vele, a Tóra nem tesz mindenkit automatikusan jó emberre és sok kígyó bújik meg a fűben. Ben

Kinek a szokásait kell követnie a báál tsuvának?

A zsidóságban a szokások nemzedékről nemzedékre öröklődnek, mint egy láncolat. A szülő gyakorolja, amit a saját szüleitől tanult és továbbadja a gyerekének, így megöröklődik az ősök szokása a leszármazottakhoz. A báál tsuvá az, aki előtt hiányzik néhány láncszem. Egyes vélemények szerint¹¹ ilyenkor vissza kell keresnie az utolsó, még vallásos ősének a szokásait, mintegy felvéve a kapcsolatot ott, ahol az megszakadt. Azonban sok rabbi szerint¹² a hagyomány, amit nem követtek, az megszűnt hagyománynak lenni, és a báál tsuvá vegye át az élő hagyományt, ami a közösségében szokás és mestere hagyományait.

„A legjobb rész a kóserság. El se tudom képzelni, milyen kövér lennék, ha mindig ehetném, ami eszembe jut. A legnehezebbek azok a mindennapi dolgok voltak, mint a peszáchi előkészületek, amin látszólag mindenki csak „átvitorlázott”. És most, 32 évvel később én is csak átvitorlázok rajta. De bár lenne valakinek egy térképe számunkra!”                                                           Eliseva

Szülők iránti tisztelet

Ez talán a legnehezebb kérdés, hiszen a szülők számára sokszor fájdalmas, hogy a gyerekük látszólag eltávolodik tőlük és elutasítja az életmódjukat. A következő két kérdés a szülők iránti tisztelet aspektusait vizsgálja.

 

Kell-e tisztelnie a báál tsuvának a szüleit, ha nem a zsidóság útján járnak?

A szülők iránti tisztelet az 5. parancsolat a Tízparancsolatból¹³, a Tóra egyik alapköve. A Tóra azt írja elő, hogy félni¹⁴ és tisztelni¹⁵ kell a szüleinket. Előbbi arra vonatkozik¹⁶, hogy ne tegyünk olyat, amivel megsértjük őket, pl. ne vágjunk a szavukba, ne üljünk a helyükre stb. A tisztelet pedig arra vonatkozik¹⁷, hogy az ember mindig legyen a szülei segítségére és szükség esetén gondoskodjon róluk. Vagyis a félelem a tilalmakra, a tisztelet a tevőleges előírásokra vonatkozik. Két vélemény van arról¹⁸, hogy nem-vallásos szülők esetén hogyan kell ezt a micvát gyakorolni, abban azonban egyetértés van¹⁹, hogy nem szabad sértegetni a szülőket vagy fájdalmat okozni nekik.

 

Szót kell-e fogadnia, ha háláchával ellenkező dologra szólítják föl a szülei?

A messiási időkről azt mondja a próféta²⁰: „És visszatéríti az atyák szívét a gyermekekhez…” – amit a kommentárok²¹ úgy magyaráznak, hogy a gyerekeken keresztül hozza vissza a szülő szívét a zsidósághoz, vagyis a gyerekek fogják tanítani a szüleiket, mert ők vallásosabbak és jobban ismerik és gyakorolják a szabályokat.

A szülő nem kötelezheti a gyerekét a háláchá megszegésére²², mert mindkettőjük számára kötelezőek az Örökkévaló törvényei – így a gyereknek az ilyen kérést – a kellő tisztelet megadásával²³ – figyelmen kívül kell hagynia.

A háláchá azonban azt írja²⁴, hogy a gyereknek nem szabad szemtelenül rászólnia a szülőjére, pl. hogy ez vagy az tilos, a Tóra tiltja, hanem azt kell mondania, hogy apu, arra tanítottál minket, hogy ez és ez tilos. De mi a helyzet a nem-vallásos szülő esetében? Ilyenkor úgy kell mondania a gyereknek, hogy ezt és ezt tanultuk, hogy az ilyen és ilyen viselkedés tilos, anélkül hogy kiemelné, hogy a szülő épp azt tette. Ha a gyerek tapintatosan mondja, akkor nagyobb is az esély, hogy a szülő elfogadja, és követni kezdi²⁵.

Ami hiányzik, az a barátságos ölelések az ellenkező nemű barátoktól. A legjobb? Természetesen a sábát. Mitchell

Ütközőzóna: a kóserság

Ehet-e a gyerek a nem-kóser ételből, hogy ne bántsa meg a szüleit?

Vannak micvák, amelyek időhöz vagy helyhez van kötve²⁶, jom kipuri böjt, szombati pihenés, Izraelben smitá év. A kóserság nincs se helyhez, se időhöz, se körülményekhez kötve. Ezért, ha az otthoni konyha nem kóser, akkor sajnos nem tud ott enni a báál tsuvá. Ez egy nagyon nehéz helyzet mindenkinek, a gyereknek hiányzik az anyukája főztje, az anyuka sértve érzi magát, hogy nem eszik belőle a gyerek stb. Jó, ha meg tudják ezt beszélni, hogy senkiben ne maradjon tüske és ne vegyék a szülők személyes sértésnek, ha a gyerek nem eszik az otthoni ételből.

Rengeteg családot láttam, akik ezen átmentek, így tudom, hogy van olyan szülő, aki próbálta ezt a helyzetet orvosolni, pl. kész kóser ételt rendelt és azt a család otthoni körülmények között el tudta fogyasztani. Van, aki külön kóser konyhát alakít ki, szükség esetére, és van, aki maga is átáll a kóser konyhára, csak azért, hogy a gyereke (és főleg az unokája…) bármikor be tudjon esni, ne kelljen külön előkészülni. Ilyenkor figyelni kell arra, hogy a kóserság nemcsak a kóser alapanyagokból áll, hanem az ahhoz használt eszközökre és az elkészítés módjára is vonatkozik.

Mindezt a vallásossá váló családtag felelőssége megtanítani a többieknek.

Megbízhatunk-e abban, aki nem vallási meggyőződésből tartja a kóserságot?

Ha valaki átáll a kóserságra, akkor sok mindent meg kell tanulnia és meg kell szoknia. Mi kóser, mi nem, mire kell pecsét, mire nem (pl. cukor, só), meg kell szokni a húsos és tejes elválasztását. Azt is meg kell tanulni, mi van, ha elrontott valamit és mikor kell bevonni a rabbit. Mindezt a báál tsuvá felelőssége megtanítani a családjának.

Ha valaki ezt megtanulta és komolyan veszi, akkor nem tartunk attól, hogy direkt elrontaná. Így a báál tsuva gyerek nyugodt szívvel fogyaszthatja ezt az ételt²⁷.

Az egyik dolog, amit szeretek a döntésemben az az, hogy a gyerekeim szeretik ezt az életet és büszkék a zsidóságukra, ahelyett, hogy szégyenkeznének és furán éreznék magukat a nem-zsidó osztálytársak között. Nekem a legnehezebb a kóserság volt, nem is az, hogy nem ehetsz sertést vagy a tejes-húsos szétválasztása, hanem az apró szabályok százai. Rochie

Az út vége: hogyan gyászol a báál tsuvá?

A gyásznak a zsidó vallásban nagyon jól körülírt szabályai vannak, amelyek végigvezetik az itt maradókat a gyász folyamatán²⁸. Bizonyos esetekben a háláchá felmenti a családtagokat a gyász hagyományos zsidó formái alól, ez azonban nem jelenti, hogy ne érezhetnénk fájdalmat és ne gyászolhatnánk a magunk módján elhunyt szerettünket.

 

Hogyan kell meggyászolni a nem-zsidó apát vagy a nevelőszülőt?

A gyász előírásai a közvetlen zsidó vérrokonok halálának az esetében és a zsidó házastárs elvesztésekor érvényesek²⁹. Így nem kötelező a gyász a nem biológiai apa után vagy nem-zsidó szülő esetében³⁰. Azonban a zsidóság elutasítja a hálátlanságot aziránt, aki az embert felnevelte és sokat tett érte, ezért ilyen esetben is illik, hogy a gyerek tegyen valamit az elhunyt (nevelő)szülő emlékéért. Ezt azonban nem úgy kell megtenni, hogy eljátssza, mintha az elhunyt született zsidó lett volna, vagy vérrokona, aki után sivét kell ülnie, hanem úgy, hogy illően megemlékezik róla, pl. olyan jó cselekedetek gyakorlásával, ami kedves volt a szülőnek³¹. [Erről a kérdésről sok évvel ezelőtt írtam egy hosszú állásfoglalást³².] Minden zsidó után kell kádist mondani, helyes, ha a fogadott gyerek vállalja ezt.

„Elmagyarázni a döntéseimet a családnak, főleg úgy, hogy elítéltek miattuk, nagyon nehéz volt az elején, több, mint 30 éve. Ma már ez teljesen más, hála az égnek. A pozitív például a sábesz és az a családközpontúság, amit a vallásosság kínált.”                         Julianna

Nem vallásos rokon után van-e gyász?

Abban az esetben, ha az elhunyt rokon kivonta magát a zsidóságból, nem érezte, hogy annak a része, akkor vele szemben nem kötelezőek a gyász hagyományos formái³³, hisz ő megtagadta ezt a hagyományt. Felmerül a kérdés, hogy ez igaz-e ma is minden nem-vallásos szülőre. Nagyon sok rabbi különbséget tesz azok között, aki vallásosan nőtt fel, de felnőttfejjel eltávolodott a zsidó hagyományoktól és megtagadta a zsidóságát és azok között, akik nem kaptak zsidó nevelést, nem volt lehetőségük megismerkedni a zsidó vallási hagyományokkal, tehát nem is tudták azokat igazán megtagadni³⁴.

A Chátám Szofér³⁵ épp ellenkezőleg azt mondja, hogy a nem-vallásos szülő után még inkább kell gyászt tartani és kádist mondani, ezzel segítve a lelke emelkedését és pótolva az életében meg nem tett micváit.

„Nagyon szerettem a házi feladatomat szombaton megírni, amikor középiskolás voltam. Nem tudom, miért, de nagyon élveztem, hogy csak ülök a szobámban és megírom a leckét. Most, hogy főiskolára járok, nehéz kivárni a sábát végét, hogy produktív munkát végezhessek.” Éva

¹ https://theantitzemach.blogspot.com/2012/08/blog-post_15.html; ² Lásd pl. Torát Menáchem 2. kötet 117. oldal; Gershon Kranzler: „A Visit With the New Lubavitcher Rebbe”, in: Orthodox Jewish Life 1951. szept.-okt. – lásd: https://www.chabad.org/therebbe/article_cdo/aid/66877/jewish/The-New-Lubavitcher-Rebbe.htm; ³ Sulchán áruch EH 129:10. és Turé záháv uo. 15.;⁴ SÁ uo. 20.; ⁵ SÁ OC 139:3. RöMÁ.; ⁶ Lásd RöMÁ uo.; ⁷ Talmud, Sábát 66b. alapján; ⁸ Lásd SÁ EH 129:18.; ⁹ Lásd minderről Zsidó jog és etika 2. kötet 16. fejezet eleje; ¹⁰ Ahogy ezt mesteremtől, Gávriél Zinner rabbitól hallottam; ¹¹ Hálichot Slomo – Niszán 4. fejezet 33. lábj.; uo. Hilchot tfilá 5. fejezet 37. lábj.; ¹² Tsuvot vöhánhágot 1. kötet 354. fejezet; lásd még Umökárév bijmin 2. kötet 3. fejezet; ¹³ 2Mózes 20:12., 5Mózes 5:16.; ¹⁴ 3Mózes 19:3.; ¹⁵ A Tízparancsolatban uo.; ¹⁶ SÁ JD 240:2.; ¹⁷ Uo. 4.; ¹⁸ Uo. 18.; ¹⁹ Lásd SÁ uo. 241:4–5.; Biná vádáát 14:3.; ²⁰ Máláchi 3:24.; ²¹ RáSI uo.; ²² SÁ uo. 240:15. Lásd még Biná vádáát uo. 7–12.; ²³ Lásd uo. 11.; ²⁴ Uo.; ²⁵ Lásd Sévet hálévi responsum 9. kötet 198. fejezet; ²⁶ Lásd Talmud, Kidusin 29a.; 27 Lásd SÁ JD 119:1.; Biná vádáát 11:2.; de lásd Igrot Mose responsum JD 1. kötet 54. fejezet; ²⁸ SÁ uo. 342–403. fejezet; ²⁹ Uo. 374:4.; ³⁰ Uo. 5.; ³¹ Zsidó jog és etika 2. kötet 160. oldal; ³² Uo. 18. fejezet; ³³ SÁ uo. 345:5.; ³⁴ Lásd erről írásom: Or Jiszráél folyóirat 87. szám 108–130. oldal; ³⁵ Responsum JD 326:3., EH 1. kötet 69. fejezet végén; ³⁶ Or Jiszráél uo. (ebben a témában egy hosszú hébernyelvű állásfoglalást publikáltam nem régen)