A „moglenici szeráf”, a harmadik kozsnyici rebbe, Chájim Meir Sapira rabbi (1799-1849) igazán kitett magáért, amikor arról volt szó, hogy közössége számára gyönyörű etrogot kell szerezni. Se pénzt, se időt nem kímélve már ros hásáná előtt elküldte leghűségesebb hászidját, hogy megtalálja számára a legszebb darabot. Abban az időben rendkívül nehéz volt tetszetős etrogot találni Kelet-Európában, és rosszabb években hetekbe is beletelt, mire olyan etrogra lelt, ami megfelelt a rabbi magas elvárásainak.
A szóban forgó év igazán rossz évnek számított és a legegyszerűbb etrogból se lehetett sokat találni a piacon. A hászid már igencsak eltávolodott az otthonától, és ha a rebbéjével akarta tölteni szukot ünnepét, akkor sürgősen vissza kellett térnie otthonába. Amikor szekerével a poros úton haladva a távolból meglátott egy várost, így szólt magában: „Ez az utolsó állomásom. Meg kell vennem az első etrogot, amit itt találok, és utána azonnal elindulok visszafelé a rebbéhez”.
Így is tett, szállást keresett, ellátta a lovát, majd elment a zsinagógába, hogy tanuljon és imádkozzon, mielőtt folytatja szent küldetése teljesítését. A zsinagógában két embert talált, akik egy gazdag helyi kereskedő csodálatos etrogjáról beszélgettek. „A leggyönyörűségesebb etrog, amit valaha csak láttam” – mondta az egyik. „Mit gyönyörűséges, egyenesen álomszép” – tette hozzá a másik. E szavak hallatán a hászid odalépett a beszélgetőkhöz és megkérdezte, hol találja a gazdag ember házát. „Keresd a főutca legdíszesebb épületét” – mondták neki. „Gazdag és bőkezű is, ha cedákáról van szó, bizonyosan nem fogsz csalódni” – tették hozzá. A hászid megköszönte a szíves felvilágosítást, és különleges koncentrációval mondta el a délutáni mincha imát, mielőtt elindult volna, hogy felkeresse a gazdag kereskedőt.
A házat valóban könnyen megtalálta, és kopogtatására hamarosan libériás inas jelent meg, aki haladéktalanul a kereskedő drága bútorokkal berendezett, tágas dolgozószobájába vezette őt. A szoba egyik sarkában intarziás asztal állt, rajta, üvegbúra alatt soha nem látott szépségű etrog! A hászid elmagyarázta a kereskedőnek, hogy mestere milyen feladattal bízta meg, és hogy bármit megadna, ha a gazdag uraság etrogját megvásárolhatná. „Nagyon szívesen adok adományt neked az ünnepre, azonban az etrogomtól nem válhatok meg” – érkezett a felelet, és akárhogy alkudozott a hászid, a kereskedő hajthatatlan maradt. Végül így szólt: „Nézd, az ünnepen vidámnak kell lennünk. Ha körülnézel az otthonomban, azt gondolhatnád, hogy igazán könnyedén lehetek boldog, hiszen mindenem megvan. Ám ha egy kicsit fülelsz, megértheted, hogy mi akadályozza meg, hogy valóban vidáman töltsem az ünnepet”. A hászid hallgatózni kezdett, de be kellett vallania, hogy nem hall semmit. A férfi nagyot sóhajtott: „Hát éppen ez az! Sok-sok éve házasok vagyunk már, de az Örökkévaló nem áldott meg minket egyetlen gyermekkel sem! Mostanra megszoktuk, hogy az étkezések során csend van az asztal körül. De amikor egyedül ülünk a szukkában, akkor bizony nagyon nehéz vidámnak lenni. Egyetlen örömömet az a csodálatos etrog jelenti, amelyet évről évre megvásárolok, hiszen, Istennek hála, megtehetem. Ha eladom neked ezt az etrogot, mi marad nekem az ünnepre?”
Mindketten a gondolataikba merülve hallgattak, majd végül a hászid – más választása nem lévén –, induláshoz készülődött. A férfi némán kikísérte őt, ám a kapuban hirtelen az megszólalt: „Ha a rebbéd valóban szent és igaz ember, ahogy állítod, akkor ajánlatom van a számodra. Eladom neked az etrogot, azzal a feltétellel, hogy a rebbe megáld, hogy egy éven belül fiam szülessen. Ha áldása valóra válik, akkor az etrog ajándék lesz a rebbe és a közösség számára. Ha azonban nem válik valóra, akkor az etrog nem lehet a tiétek, és így a vele teljesített micvák érvénytelenné válnak. Elfogadod az ajánlatot?”
Nem volt mit tenni, a hászid – rebbéje tudta nélkül – ráállt az üzletre. Az etrogot becsomagolták, és emberünk már úton is volt Moglenicbe, a rebbéhez. Szukot előestéje volt, és a hászid egyenesen a rebbéjéhez sietett, hogy átadja neki az etrogot. A rebbe öröme határtalan volt, és azon az éjszakán szemhunyásnyit sem aludt, annyira várta, hogy a reggeli nap első sugaránál teljesíthesse a várva várt micvát. Másnap reggel az egész közösség izgatottan várta a nagy pillanatot, amikor a rebbe áldást mond – ám a hászid, aki az etrogot szerezte ekkor hirtelen felkiáltott. Nagy izgalmában elfelejtette rebbéjét tájékoztatni a tudta nélkül kötött üzletről, márpedig anélkül semmiképpen nem mondhatta el az áldást! Gyorsan tájékoztatta a rebbét az eseményekről. A rebbe arca elsötétült, majd egy hang nélkül visszatette az etrogot a tartójába, hogy végiggondolhassa a helyzetet. Végül így szólt: „Elfogadom a feltételeket. Imádkozni fogok, hogy Isten fiúgyermekkel áldja meg a gazdag kereskedőt és hogy érvényes legyen a most elmondandó áldásom”. Majd felemelte az etrogot és boldogan, szeretettel és tökéletes koncentrációval mondta el az áldásokat.
Eltelt egy év. A ros hásáná előtti napon kopogtattak a rebbe ajtaján, és egy küldönc kis csomagot nyújtott át neki. A csomagban gyönyörűséges etrog lapult, mellette egy kis cédula, melyben a kereskedő tájékoztatta a rebbét fia születéséről, és egyben értesítette őt arról, hogy az etrogot köszönetképpen küldi neki, amiért közbenjárt érte az Égben. A rebbe boldog volt. Teltek az évek, a kereskedő minden évben elküldte a küldöncét egy szép etroggal a rebbe számára. Egy őszi napon azonban nem a szokásos küldönc érkezett, hanem egy fiatalember: „Apám ajándékot küldött a rebbének” – mondta, és átadta a csomagot. A rebbe szemét elfutotta a könny. Megáldotta a gazdag kereskedő fiát, és így szólt: „Nemcsak, hogy te hoztad el az etrogot. Te magad vagy az etrog fia!”
Forrás: breslev.com