Jeff Landry, Louisiana állam kormányzója a múlt héten aláírta az a rendeletet, mely szerint minden egyes állami iskola köteles a tantermekben elhelyezni a Tízparancsolatot.

„Ha valaki törvénytisztelő állampolgár kíván lenni, akkor a legelső törvényadóhoz, Mózeshez kell fordulnia, aki Istentől vette át a parancsolatokat”

– jelentette ki Landry egy sajtótájékoztatón. Feltehetően hamarosan további államok csatlakoznak a kezdeményezéshez – írja a YeshivaWorld.

A Louisianában elfogadott törvény előírásai szerint a Tízparancsolatot nagy méretben, poszter formátumban kell elhelyezni egy négy bekezdésből álló szöveg kíséretében, mely elmagyarázza, hogy a Tízparancsolat milyen „kiemelkedő szerepet töltött be az amerikai közoktatásban az elmúlt háromszáz évben”. A rendelet óvodákra és felsőoktatási intézményekre is vonatkozik. A hírek szerint a közeljövőben Utah, Oklahoma és Texas is hasonló szabályt vezet be.

A törvény magyarázatában kiemelik, hogy a rendelkezés mögött semmilyen térítő szándék sincsen, és a Tízparancsolatra az „állam és a nemzet alapító okirataként” gondolnak. Emellett a kiakasztott posztereket nem állami pénzből, hanem magánadományokból finanszírozzák.

„Az, hogy mi tartunk jónak és rossznak, a Tízparancsolaton alapszik. A Tízparancsolat civilizációs és morális iránytű, mely nem írja elő, hogy ki milyen vallást gyakoroljon vagy miben higgyen” – mondta Michael Bayham, Louisiana állam kongresszusi képviselője.

Nem mindenki volt azonban ilyen lelkes a törvény elfogadása után. Az Amerikai Polgárjogi Unió és a Szabadság a Vallástól Alapítvány panasszal élt, mert szerintük a rendelkezés szembemegy az egyház és állam szétválasztásának elvével és ezért durván alkotmányellenes.

„Boldogan állok egy per elé”- reagálta erre a kormányzó.

 

Megszakítás