Élt egyszer réges-régen Izrael földjén egy nagy tóratudós. Nemcsak bölcs volt, de csodálatosan szép is, és messze földön ismert volt. Úgy hívták: rabbi Jehuda Hánászi, vagyis Jehuda, a fejedelem. Abban az időben a nagy Római Birodalomban egy olyan császár uralkodott, aki kedvelte a zsidókat, legalábbis néhányat egészen biztosan. Közöttük volt Jehuda, a fejedelem is, akivel Antoninus császár igen jó barátságban volt.
Történt egyszer, hogy Jehuda rabbi meghívta az uralkodót az asztalához. A császár, aki híres volt arról, hogy szeretett nagyokat enni és új ízeket kipróbálni, örömmel fogadta el a meghívást. Látogatása éppen szombati napra esett. Jehuda Hánászi rabbi és családja legszebb szombati ruhájukban ültek asztalhoz, ahol a legfinomabb étkek kerültek terítékre. Ne feledjük azonban, hogy szombat volt, ami azt jelenti, hogy az étel bizony nem akkor főtt, frissen, nem egyenesen a tűzről tálalták fel a fenséges császár elé, hanem az előző nap, még pénteken készült minden. Pénteken főtt a hús, pénteken sült a kalács és pénteken vágták fel a zöldségeket is. Antoninus császárról tudni kell, hogy a legcsodálatosabb fogásokhoz volt szokva és azonnal megérezte, ha valami nem azon frissiben készült. Nem egyszer megtörtént, hogy elcsapta a császári konyháról a szakácsot, aki egy órával korábban sütött húst merészelt feltálalni. Jehuda Hánászi rabbi asztalánál azonban jó étvággyal fogyasztotta a kihűlt, előző nap elkészített ételt. Minden csodálatosan ízlett neki, igazán semmire nem volt panasza. Olyan jól érezte magát, hogy később ismét ellátogatott rabbi Jehuda Hánászi házába.
Ez alkalommal azonban nem szombat volt, csak egy egyszerű hétköznap. Talán kedd, talán szerda, már senki nem emlékszik, mindenesetre ugyanolyan tisztelettel fogadták a császárt, mint szombaton és ugyanúgy mindent megtettek, hogy jól érezze magát a rabbi asztalánál, mint az első alkalommal. Valami azonban mégis más volt. Az étel jó volt, forró is volt, friss is volt. A ropogós héjú cipó a kemencéből azonnal az asztalra került, az omlósra főtt húst rögtön a tűzről tálalták Antoninus elé. Evett is a császár, de valami mégis hiányzott neki. Addig-addig, míg végül meg is kérdezte tudós barátját:
„Mondd csak, hogy lehet az, hogy szombaton mindennek csodálatos íze volt, bár előző nap készítették és hideg is volt, ma viszont, hiába tettél frissen készült és gőzölgően forró ételt az asztalra, nem találok semmi különöset a fogásokban? Talán hiányzik belőlük valami fűszer, amit korábban használtál?”
Jehuda rabbi, a fejedelem pedig így felelt: „A szombat az oka, császár. A hetedik nap, a szombat a mi különleges fűszerünk. A szombat semmihez nem fogható hangulata és szentsége, a szombati lélek, mely az emberben van azon a napon, az az utánozhatatlan és egyedülálló fűszer, mely oly ízletessé és mindennél kívánatosabbá teszi a szombati ételt.”
Antoninus császár ezt követően még több alkalommal is meglátogatta nagy hírű barátját, de kizárólag szombaton érkezett, hogy élvezhesse a szombat fűszerének csodálatos zamatát.
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 150. szám – 2022. január 20.