A Rebbe üzenetének – mely szerint a támuz 17. és áv 9. közti három hétben minél többet kell foglalkoznunk a Szentéllyel – megfelelően most a Slomó (Salamon) király által épített első Szentély két, különleges nevet is viselő részletét, Jáchint és Boázt mutatjuk be.
És küldött Salamon király, és elhozatta Chirámot Córból… És fölállította az oszlopokat a templom csarnokánál; fölállította a jobbról való oszlopot és elnevezte Jáchinnak és fölállította a balról való oszlopot és elnevezte Boáznak. (I. Kir. 7:13, 21)
Slomó király építkezési munkálatairól a Királyok könyve és a Krónikák könyve is több helyen beszél részletesen. Többször olvashatunk az első jeruzsálemi Szentély épülete előtt álló két oszlopról, melyek elkészítéséhez az uralkodó külön művészt hozatott, aki nem volt más, mint a Náftáli törzséhez tartozó, Cur (Türosz, Libanon) városából származó Chirám, egy özvegyasszony fia, aki, ahogy a szöveg mondja: „tele volt azzal a bölcsességgel, értelemmel és tudással, hogy készíthessen minden művet rézből”. Az ő feladata volt a rézből készült darabok elkészítése, és ezek közé tartozott mind a két oszlop, mind pedig a „jám”-nak, vagyis tengernek nevezett, a kohénok mosakodására szolgáló, díszes rézmedence elkészítése. Ez utóbbit tojásdad elemek övezték és rézből készült bikák tartották. Ez a három elem volt az, melyeket a salamoni építkezés során adtak a Szentélyhez, vagyis a sátorszentélyben, a pusztai vándorlás során épített és használt Miskánban még nem voltak jelen és második Szentélyben sem építették újjá őket.
A két óriási oszlopon – magasságuk 18 könyök, vagyis több mint 8 méter volt – 2 méter átmérőjű oszlopfő nyugodott. Míg a Királyok első könyvében (7:16) tömör réz oszlopokról és oszlopfőkről olvasunk, addig Jirmeja (Jeremiás) próféta (52:21) üregesnek írja le őket. Ebből arra következtethetünk, hogy még Slomó király idejében átalakításon estek keresztül az oszlopok. A szöveg szerint liliomok, áttört díszek és gránátalmák díszítették őket, a tetejükön pedig egy további elem állt. A magyarázók általában kettős oszlopfőnek szokták tartani, mely talán az ókori Izrael területén és Cipruson talált agyag öntőformáknak megfelelően liliomokkal övezett oszlopfőből és az azt koronázó félgömbből állt. Mások a korabeli Chácorban, Megidóban, Gezerben és más lelőhelyeken talált, szintén a királyi építkezésekhez tartozó épületekben található, hosszúkás, lelógó gránátalmákkal díszített oszlopfőkhöz hasonlítják.
Hogy valójában mire szolgáltak ezek az oszlopok, nem igazán tudjuk. Valószínűsíthető, hogy nem volt építészeti szerepük, vagyis feltehetőleg díszítőelemként álltak a Szentély épülete előtt. Hasonló, pusztán díszítő szerepet betöltő, az épületek előtt, a bejárat két oldalán szabadon álló oszlopokat máshol is találtak a régészek és hasonló szerkezetek láthatók a Földközi-tenger medencéjének különféle területeiről származó pénzeken is. Egyesek szerint elképzelhető, hogy az áttört díszeken át illat szállt ki az oszlopfőkből, mások szerint semmiféle rituális funkciójuk nem volt, inkább az Örökkévaló lakhelyének fontosságát hangsúlyozták.
Akárhogy is, az a tény, hogy az oszlopoknak nevük is volt, mindenképpen kiemelt jelentőségre utal. A két név – Jáchin és Boáz – közül az első, a bejárattól jobbra álló neve a megalapozott jelentésű szóval hozható összefüggésbe, a második pedig azt jelenti: benne van az erő, vagyis a zsidó nép a szentélyszolgálat által lesz erős.