A szent olaj üzenete

Kiszlév 25-én, az idén december 7-én este kezdődik a nyolc napig tartó Chánuká, a Fény ünnepe. A Talmud bölcsei így írták le Chánuká csodáját: A Szentföld megszállása idején a szíriai görögök behatoltak a Szentélybe, és megszentségtelenítették az összes olajat. Amikor a chás­mo­neu­sok elűzték a betolakodókat, egy korsó érintetlen olajat találtak. Ez mindössze egy napra volt elegendő. A menóra fényét újra meggyújtották, és az olaj csodálatosképpen nyolc napig égett, míg újat nem tudtak készíteni. (Sábát 21b.)

Ha a görögöknek az volt a céljuk, hogy kioltsák a menóra fényét, és megakadályozzák újragyújtását, vajon miért szentségtelenítették meg az olajat? Nem lett volna célravezetőbb elhasználni vagy megsemmisíteni?

A chászid filozófia erre így válaszol: a görögök elfogadták volna a Tórát, mint tökéletes szépségű irodalmi alkotást, költői művet vagy filozófiai alapvetést. Úgy kezelték, mint emberi alkotást. Ilyenformán a Tóra korról korra változhatott volna, sőt úgy kellett volna módosulnia, hogy összhangban legyen az uralkodó osztály moráljával és az adott korszak irodalmi eszményeivel, erkölcseivel. Ez természetesen elsöpörte volna a vallási előírások – a szombat, a körülmetélés stb. – állandóságát és szilárdságát. Tehát nem a Tóra betiltásáért harcoltak a görögök, hanem az ellen, hogy a zsidók a micvákat isteni parancsolatokként, a Tórát Isten Tórájaként fogják fel. Ugyanezzel a gondolkodásmóddal: nem a benne foglalt erkölcsi és etikai értékektől irtóztak, hanem az isteni törvények – az emberi értelmet meghaladó előírások – betartásától.

A görögök nem akarták kioltani a menóra lángjait, csak a számukra érthetetlen részletet – hogy fent olajat kell használni – akarták kihagyni, és általuk befolyásolt olajat akartak használni. Így Chánuká nemcsak a több, mint 2100 évvel ezelőtti csodálatos katonai győzelemre emlékeztet, hanem arra is, hogy mindenkor ellen kell álljunk örök, isteni Tóránk befolyásolására irányuló törekvéseknek.

A Hanukai fánk receptje
50 gramm élesztő
½ pohár meleg víz
1 evőkanál cukor
3 tojás
½ pohár olaj
½ pohár cukor
½ pohár narancslé
1 kávéskanál vaníliáscukor
6-7 pohár liszt
olaj a sütéshez
porcukor
1. Keverje össze az élesztőt a vízzel és a cukorral
2. Keverje össze a többi hozzávalót
(ellenőrizze a tojást, hogy nem véres-e)
3. Hagyja kelni 1 ½ óráig

4. Nyújtsa ki a tésztát kb. 1 cm vastagra, vágjon ki köröket

5. Öntsön olajat egy edénybe (10 cm magasan),

és forrósítsa fel. Egyszerre kb. három fánkot süssön, először az egyik, majd a másik oldalán, míg aranybarna nem lesz.

Megjelent: Egység Magazin 15. évfolyam 55. szám – 2014. augusztus 3.

 

Megszakítás