Isten kegyelméből
Ros chodes ijár, 5731. [1971. április 26.]
Brooklyn, N.Y.
A philadelphiai „Egy este Lubaviccsal” rendezvény minden résztvevője számára. Isten áldja mindannyiukat.
Üdvözlet és áldás!
Nagy örömmel küldöm üdvözletemet és jókívánságaimat az „Egy este Lubaviccsal” rendezvény minden résztvevőjének és különös tekintettel a díszvendégeknek. Mivel ez az összejövetel az omerszámlálás idején zajlik, helyénvaló megemlékezni e parancsolat jelentőségéről. Első pillantásra nem tűnik úgy, hogy a napok számlálása bármilyen hatást ki tudna váltani, hiszen az idő múlására nincs semmilyen befolyása az embernek. Mégis nagy jelentőségű dologról van szó, hiszen arra az időszakra hívja fel a figyelmet, mely a zsidó történelem két legfontosabb eseményét köti össze: Peszáchot, az egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulást, mely a zsidó nép születése is egyben Sávuottal, a Szináj-hegyi tóraadással, mely által a zsidó nép valóban szabad és érett nemzetté vált.
Mint minden tórai témának, az omerszámlálásnak is megszámlálhatatlan aspektusa létezik, melyek közül egyre szeretnék rávilágítani.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy ha valamit egyenként számolunk meg ahelyett, hogy megbecsülnénk a teljes mennyiségét, az az adott dolog fontosságáról tanúskodik. Maga a tény, hogy negyvenkilenc napon át minden egyes este elmondjuk az omerszámlálásra vonatkozó áldást, kiemeli e parancsolat jelentőségét, mely nem más, mint az idő megbecsülése.
Az áldással nemcsak az Isten iránti hálánkat fejezzük ki az omerszámlálás parancsolatáért, hanem minden egyes napért is, melyet Tőle kapunk. Meg kell tanulnunk megbecsülni minden egyes értékes napot, méghozzá azzal, hogy a megfelelő módon használjuk ki. A mai napra kapott feladatainkat nem halaszthatjuk el holnapra, mert az eltelő napot már sohasem kapjuk vissza.
Továbbá, bár az idő múlását nem tudjuk befolyásolni, hiszen sem fel nem gyorsíthatjuk, sem le nem lassíthatjuk, nem tágíthatjuk és nem szűkíthetjük, mégis gyakorolhatunk hatást az időre azzal, hogy tartalommal töltjük meg életünk minden egyes napját. Amikor valaki egy nagy felfedezést tesz vagy fontos elhatározásra jut, az olyan, mintha egy hosszú időszakot sűrítene néhány percbe. Ezzel szemben a tartalom nélkül elfolyó időnek nincs valódi realitása, tartson bármilyen hosszan is.
Ezzel kapcsolatban a Tóra azt tanítja nekünk, hogy az ember korlátlan erőt kap mind a saját, mind az egész világ sorsának formáláshoz. Ahogy az idő, úgy az ember erőfeszítései vonatkozásában is a minőség számít és nem a mennyiség. Minden jó cselekedet hatását meg lehet növelni azzal, hogy életerővel és lelkesedéssel töltjük meg. Ha a fent említett két nagyszerű zsidó történelmi eseményt összekötő héthetes időszakra tekintünk, megérthetjük a Tóra időről és erőfeszítésről alkotott véleményét. Az a nép, mely 210 éven át a legkegyetlenebb hatalom rabszolgája volt, hét hét alatt „papok királyságává és szent nemzetté” vált, amikor szemtanúja volt az isteni megnyilatkozásnak a Szináj-hegynél és személyesen Istentől vette át a Tórát és a parancsolatokat.
A lubavicsi filozófia egyik központi eleme a szellem uralma az anyag felett, a lélek uralma a test felett. A lényegi elem nem a mennyiség – a fizikai kapacitást és az idő hosszúságát tekintve –, hanem az erőfeszítés minősége és a lélekben rejlő végtelen lehetőség, mert ezek határozzák meg az eredményeket.
Hiszem, hogy a lubavicsi szellemiség minden egyes résztvevőnek motivációt nyújt ahhoz, hogy még nagyobb eredményeket érjen el a zsidó élet minden területén, mind egyéni, mind közösségi szinten.
Áldással, sikert kívánva,
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 153. szám – 2022. április 10.