Különleges koncerttel nyitott az idei Zsinagógák Hete rendezvénysorozat, ami szeptember 19-től október 7-ig kínál izgalmas és lélekemelő programokat.

A kulturális fesztivál nyitóeseményére a világ egyik legszebb zsidó imaházaként számontartott mádi zsinagógában került sor szeptember 19-én. A Sárközy quartett koncertjére környékbeliek és távolabbról érkezők is váltottak jegyet, és a műsor végén felcsapó vastaps azt jelezte, senki nem bánta meg, hogy a csütörtök estéjére ezt a programot választotta. A Junior Príma és Liszt Ferenc díjas hegedűművész, Sárközy Lajos mellett a kvartett tagjai: Drahoslav Bango (zongora), Csík Gyula (cimbalom) és Sárközy Rudolf (nagybőgő) voltak. Az est során a repertoárjuk Liszt Ferenctől Brahmson és Kodályon át, a magyar és a zsidó dallamvilágon keresztül egészen a legnépszerűbb filmzenékig terjedt.

Nem ez volt az első klasszikus-zenei koncert a mádi zsinagógában, és a tapasztalat azt mutatja, hogy különleges élményt jelent a hallgatóságnak a történelmi falak között élvezni a muzsikát. Az épület különleges építészeti adottságai olyan akusztikát hoznak létre, ami lehetővé tette, amelyben (az egy elektromos zongorát kivéve) hangosítás nélkül, valóban az akusztikus hangszerek csodálatos hangjait élvezheti a közönség.

A zsinagógai koncertek másik különlegessége, hogy a közönség és a zenészek valódi kapcsolatba kerülhetnek, amit ezúttal is kihasználtak a résztvevők. A koncert utáni ráadásszámokat követően még egy órán keresztül beszélgettek az előadókkal zenéről, építészetről, kulturális értékekről.

Bár a klasszikus turistaszezon lassan a végéhez közeledik, még mindig kiemelkedően sok látogatója van a mind a zsinagógának, mind a rabbiháznak és a benne látható kiállításoknak, hiszen Tokaj-Hegyalja ősszel is megannyi programmal és lehetőséggel várja a látogatókat. Érdemes tehát ellátogatni Mádra, megismerkedni a környék zsidó múltjával és jelenével.

Megszakítás