Újraindul a holokauszt áldozatai emlékének szentelt múzeum építése Benito Mussolini fasiszta diktátor egykori rezidenciája közelében – erősítette meg Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter közösségi oldalán pénteken.

A kulturális tárca vezetője sikernek nevezte, hogy a Giorgia Meloni vezette jobboldali kormány újraindítja a több mint huszonöt éve tervezett múzeum építési munkáit. A múzeum Luca Zevi építész tervei alapján valósul meg, írja a Neokohn.

A kormány tízmillió euróval (3,8 milliárd forint) támogatja a projektet. A római zsidó közösséget vezető Ruth Dureghello köszönetét fejezte ki a kormánynak.

A holokausztmúzeum terve 1997 óta szerepel napirenden.

Walter Veltroni akkori római polgármester 2005-ben kezdeményezte, hogy a főváros a Torlonia hercegi család egykori villája területén építse fel a múzeumot. Az első közbeszerzési pályázatot 2013-ban hirdették meg, a munkák azonban nem indultak el, végül 2021-ben jelképesen elhelyezték az épület első kövét, de folytatás nem volt.

A Torlonia család birtokolta villa és az azt övező birtok 1925 és 1943 között Benito Mussolini fasiszta diktátor és családja rezidenciája volt. A terület 1978 óta közparkként működik.

A Torlonia-villa területén 1940-től Benito Mussolini több bunkert építtetett, melyek 2016-tól látogathatók.

Megszakítás