Louis Rabinowitz rabbi legcsodálatosabb lág báomere ott és akkor, ahol és amikor senki sem számított rá. A történetet az Arutz7 írta meg.
1942 májusában járunk, Kairó külvárosában. A forró májusi napon Rabinowitz, a brit hadsereg tábori rabbija katonai járművével utazott, amikor stoppoló egyenruhás nőket vett észre az út szélén. Azonnal utasította sofőrét, hogy lassítson. „A piramisokhoz szeretnénk eljutni” – mondta az egyik nő. A rabbi később így emlékezett vissza:
„Akcentusa elárulta, hogy nem angol, és azonnal rájöttem, hogy palesztinai zsidók, az angol hadsereg önkéntesei. A történelem legelső zsidó amazonjai!
Rámosolyogtam és héberre váltottam: »Nagyon szívesen elviszem önöket«, mondtam.”
A brit mandátum alatt levő Palesztinában mintegy harmicezer zsidó férfi és 4350 zsidó nő szolgált önkéntesként a második világháború során az angol hadseregben. Bár elborzasztotta őket a tudat, hogy az angolok akadályozzák a zsidók szentföldi bevándorlását, mindenképpen tenni akartak valamit a háborúban a nácik ellenében, és bátor tetteket hajtottak végre.
A Rabinowitz rabbi kocsijában utazó nők a piramisokhoz igyekeztek lág báomert ünnepelni. A lág báomeri ünnepségeiről híres izraeli Meron hangulata a gízai piramisok árnyékában éledt újjá, idézte fel az eseményeket később a rabbi. tucatnyi zsidó katona várta őket. Hatalmas máglyát gyújtottak, átszellemülten, és egyre gyorsabb tempóban járták a hórát, az izraeli körtáncot. Rabinowitz rabbit annyira meghatotta a jelenet, hogy azonnal tóramagyarázatot tartott, összekötve a múltat a jelennel:
„Beszéltem Bár Kochbáról és rabbi Akiváról, beszéltem a tanítványáról, Simon bár Jocháj rabbiról, aki oly mélyen kapcsolódik lág báomerhez. Bár Kochba harcáról a zsidó szabadságért, a zsidó nép hosszú és kimerítő száműzetéséről, és arról a jelentőségteljes tényről, hogy attól kezdve egészen napjainkig egyszer sem láttunk palesztinai zsidókat, akik szervezetten harcoltak volna az emberiség szabadságáért és a saját jövőjükért.”
Ám a fáraóhoz, a piramisok építtetőjéhez való kapcsolat még fontosabb volt, mondta a rabbi, hiszen a fáraó rendelte el az újszülött zsidó kisfiúk meggyilkolását, mert attól félt, hogy felnövekedve katonák lesznek belőlük, akik ellene fordulhatnak. A kislányokat azonban életben hagyta. „Miféle katonai erő rejtőzhet a lányokban?” – gondolta. „A lányok nem jelentenek fenyegetést, nem lehetnek belőlük harcosok.”
„És most, négyezer évvel később” – jelentette ki a rabbi, „ezek a palesztinai harcosok a Napnál is világosabban mutatják meg neki, éppen a piramisok árnyékában, hogy ők is képesek harcolni a zsidó népért. Ezek a ’zsidó amazonok’ élő példái annak, hogy a zsidó nép ellenségei vesztettek.”
A rabbi visszaemlékezéseiben leírta, hogy „elmémet megtöltötte az a meggyőződés, hogy ezek a hatalmas piramisok azt megelőzően fognak elporlandi, hogy a zsidó nép elpusztulna”.
Rabinowitznak fontos szerepe volt a zsidó nemzeti újjászületésben. Nyíltan vállalta cionista meggyőződését, és a háborúban szerzett kitüntetéseit a britek zsidóellenes palesztinai politikájának elutasításaképpen 1947-ben visszaadta. Részben e tette volt később az akadálya annak, hogy az Egyesült Királyság főrabbijává váljon.
Rabinowitz rabbi az 1970-es években az újraegyesített Jeruzsálem polgármester-helyetteseként szolgált. 1942 lág báomerjének különös élménye jel volt a számára, hogy a zsidó szuverenitás Izrael Földjén nincs is olyan messze. Álma valóra vált, és végül a zsidó nép háromezer éves fővárosának lehetett az egyik vezető személyisége.